Farkas Róbert felsőfokú tanulmányai után a Staatsoper Unter den Linden Berlin korrepetitora volt, 2015 óta pedig asszisztens karmesterként segíti a Budapesti Fesztiválzenekar munkáját. A Maestro Solti Karmesterverseny már a harmadik nemzetközi megmérettetése, amiben esélye van a döntőbe jutásra. A versenyekről és a hivatástudatról beszélgettünk.
– Az oratorikus művek hatására lettél karmester, amiben Verdinek is nagy szerepe volt. Mi történt?
– Amikor megismertem, pontosabban énekeltem Verdi Requiemjét olyan hatással volt rám, hogy azonnal úgy éreztem, ki kell tanulnom a karmesterséget, hogy egyszer én is vezényelhessem. Ez egy olyan élmény, amit soha nem felejtek el, de természetesen, mégiscsak egy folyamat eredménye, hogy karmesterként végeztem, hiszen a Bartók Konzervatóriumban zongora és zeneelmélet szakos voltam, ami után egyenes út vezetett a Zeneakadémia karvezetés szakára. Később az egyetemi évek alatt nyílt ki számomra a világ, és elkezdhettem azzal foglalkozni, ami tényleg érdekel.
– Úgy gondolom, hogy a zeneelméleti tudás egyértelműen segíti a karmesteri munkát, de milyen mértékben van szükség a hangszeres képzettségre?
– Minden új mű esetében a legelső, hogy leülök a zongorához és elkezdem kibontani a zenei szövetet, és megpróbálom a harmóniákat struktúrába rendezni, felfejteni az akkordok mozgásának irányát, hiszen úgy vélem, hogy a hangzatok feszültsége és feloldása határozzák meg egy zenei anyag belső tartalmát.
A zongora nélkül ezt az elemző munkát aligha tudnám elvégezni, nem beszélve arról, hogy egy karmesternek is a szó szoros értelmében zenésszé kell válnia, amihez a hangszeres tudás alapvető.
Amíg nem tapasztaljuk meg, hogy milyen eljátszani egy zeneművet, interpretálni azt, addig karmesterként sem tudunk megfelelően működni. Korábban több zongorakoncertet adtam, illetve kísértem szólistákat és kórusokat, amely tapasztalatok mind közelebb vittek a mesterségemhez.
– Az előkészületek után mennyire lehet, illetve kell szilárd elképzelésekkel a zenekar elé állni? A próbafolyamat meg tudja változtatni az előzetes elvárásaidat?
– Szükség van egy határozott gondolatmenetre, a tempók kérdésében biztosan, és ebbe az irányba kell elmozdítani a zenekart is. Természetes, hogy adódhatnak olyan új ötletek, vagy adott esetben nem várt helyzetek, amiket egy pillanat leforgása alatt kell újragondolni. A megoldás végső soron a helyzettől függő spontán reakciókból adódik, persze a zene esetében ez mégiscsak kötöttebb, mint mondjuk egy színházi rendezés során, hiszen a leírt kotta sok esetben kevesebb mozgásteret ad, mint egy irodalmi szöveg.
– A Maestro Solti Karmesterverseny már nem az első nemzetközi megmérettetésed. Fontosnak tartod a versenyeket?
– A repertoárépítés szempontjából mindenképpen, hiszen ilyenkor nagyon koncentráltan kell adott idő alatt felkészülni bizonyos anyagokból, amely tudást aztán már senki nem vehet el tőlünk. Egy sikeres versenyszereplés felkéréseket hozhat, ami pozitív, de érdemes arra is odafigyelni, hogy egy-egy darab elsajátítása hosszú idő, ha pedig sok a felkérés, fennáll a veszélye, hogy lesz olyan koncertprogram, amit az idő hiánya miatt nem lehet megfelelően megtanulni, ez pedig megengedhetetlen. Az igazat megvallva, bár a zágrábi Lovro von Matačić versenyről elhoztam a harmadik díjat és a kötelező kortárs darab interpretálásáért járó elismerést is, de nekem a legfontosabb mégis az volt, hogy a zenekar egy titkos szavazás alapján engem választott, mint akivel a legszívesebben dolgozott együtt.
– Bár zajlik a Maestro Solti Karmesterverseny, most is épp Berlinben értelek el. Mik a terveid a jövőben?
– Ebben a szezonban több munkám volt Budapesten, hiszen vezényeltem a Magyar Rádió Zenei Együtteseit, illetve az Óbudai Danubia Zenekart, és dolgozom továbbra is Fischer Iván együttesével. A napokban valóban a Konzerthaus zenekarát dirigálom a német fővárosban, egyszóval vannak feladataim, de a célom, hogy ismét elköteleződhessek egy dalszínháznál, vagy állandó karmesteri pozíciót szerezzek egy szimfonikus zenekarnál. A verseny után teljes mértékben erre fogok koncentrálni.
