Mire nem képesek ezek a zeneköltők által közénk csöppent tündérek! Mesefigurák, akik gazdagítják fogékonyságunkat a csodák iránt. Csodák pedig, igenis léteznek! Mi sem bizonyítja inkább, mint maga a művészet. Belőle bújnak elő a mesebeli tündérek is a mi gyönyörűségünkre.
Tündérország mindig is foglalkoztatta a költők/muzsikusok képzeletét. A gyerekek viszont egyenesen benne élnek. Olyasmit is láthatnak, amit a felnőtt nem. Kivéve, ha túl a nyolcvanon képes ismét csodálkozó és csodaváró gyermekké változni, ahogyan az öreg Giuseppe Verdi. „Éjfél ha jő s a titokzatos csöndet…” – éneklik sejtelmesen a korosodó, pocakos Falstaff megleckéztetésére szövetkezett „játszótársak” Verdi utolsó színpadi alkotásában a „Térdszalag” kocsma előtt. El akarják rendezni az élet megoldatlan dolgait némi varázslással, egy csipetnyi tanulságos mókával és végtelenül tiszta, nemes lélekkel. Quickly, a játékmester kifogyhatatlan a komédiázási ötletekből. Boldog jövőjét szeretné megalapozni a bájos ifjú szerelmespár: Annuska (Nanett) és Fenton. Ez azonban csak humorral átitatott csel árán sikerülhet. Ebben siet segítségükre Quickly mellett a két kedves testvér Alice és Meg kisasszony.
Mesevilágot készülnek teremteni, amelyben győz az igazság.
Kiosztják a szerepeket: erdei manók, törpék, nimfák és más mesebeli lények kelnek életre. Quickly boszorkány, Annuska tündérkirálynő lesz, aki olyan élvezettel és beleéléssel játssza a szerepét, hogy az alatt el is feledkezik ennek a színjátéknak valódi céljáról.
A tündöklő A-dúr tizenhatod mozgású, éteri hegedű-szeksztolái tündérszárnyakon emelik a magasba Annuska dalát, amely szinte lebeg a sűrű erdő felett. A gyönyörűséges dalt később a többi tündér éneke és tánca egészíti ki. Az egész jelenség álomszerű ringatásba torkollik. Jóleső a mesék és csodák megfoghatatlan birodalmába pottyanni. Verdi varázspálcájára megelevenedik a windsori erdő éjszakai meséje (szellemeket idéző fuvolafutamokkal még Annuska dala előtt) és egy kicsit elszakadunk a földi valóságtól.
Purcell színpadi zenéje a Tündérkirálynő Titániáról, Weber operája az Oberon a tündérkirályról, Shakespeare Szentivánéji álom című vígjátékának félig-meddig földöntúli szereplőiről szól. A 17 esztendős Mendelssohn – még maga is gyerekként – egy megkapóan lírai, ugyanakkor sziporkázóan pompás nyitányt írt a Shakespeare-mű bűvöletében. Életkorát messze meghazudtoló, érett bölcsességgel szemlélte a tündérek lakta vidéket, amelyben számos további zeneműve lelt otthonra. Felnyitja, majd ugyanazzal a négy harmóniával búcsúzáskor bezárja tündérország kapuját.
E-dúr tonika domináns, majd egy meglepő moll szubdomináns és tonika funkció a kulcs a zárhoz. Mielőtt végleg visszacsukná a mesevilágot rejtő kaput, nehéz szívvel ő maga is elérzékenyül és a keretet képező hangzatokat megelőzve – amelyek e-gisz hangok nagytercével indulnak – egy jólesően simogató melódiával könnyesen távolodik el a mesétől, plagális zenei zárlatok finomságával meghatottan integetve. Később megkomponálja a Szentivánéji álom teljes kísérő zenéjét, szoros kapcsolatot
tartva a nyitánnyal.
Mendelssohn soha nem tudott igazán megválni művészetében a tündéreitől.
Ott repdesnek legendás tündérscherzóiban és szövik a 38 évesen eltávozott zeneköltő lelkében a szebbnél szebb mesék fonalát.
Mozart A varázsfuvola című operájának 3 tündérfiúja (szoprán-mezzo-alt) égi küldöttként vesz részt a cselekményben. Mindkét finálét ők indítják. Az elsőben útmutatást, biztatást adnak a kételyektől sújtott Tamino hercegnek, míg a másodikban a jövő elbűvölő hírnökei gyanánt aggódva lesik a végsőkig elkeseredett királylány: Pamina öngyilkossági szándékát, hogy a kellő pillanatban beavatkozhassak. Hidat képeznek az égiek és a földi halandók között. Megakadályozzák a második finálé harmadik képében a gyerekes, meggondolatlan, amúgy életvidám Papageno csalódottságában fogant elhatározását, hogy eldobja az életét. Sőt elhozzák a reményvesztett madarász számára nekirendelt párját: Papagenát.
https://youtu.be/Fm-4LdLFr_E
Elragadó A-dúr tercettjükben a vonósok „tündérröpteitől” kísérve ereszkednek alá, majd tűnnek el a magasba. Ételt, italt és a korábban elvett varázshangszereiket nyújtják át a férfiaknak. Ám mindenek előtt megszívlelendő, jó tanácsokkal látják el a próbák csarnokában további sorsára váró, elszánt ifjú herceget és a bohókás Papagenót. Vigyáznak rájuk, hiszen
odafentről olyan különleges ismeretek birtokában vannak, amelyekhez nem jut földi halandó,
hacsak nem úgy hívják, hogy Wolfgang Amadeus Mozart.
Bartók Balázs Béla meséje alapján írt táncjátéka, A fából faragott királyfi eseményeit egy erdei tündér irányítja. Uralja az erdőt, a virágokat, a patakot, de hatalma van az égbolt felett is.
Időben eligazít mindent, általa kerülnek helyükre a dolgok.
Mesebeli királylány és királyfi leli meg egymásban a boldogságot segítsége által. Életre kelt egy groteszk, félelmetes, ugyanakkor szánalmas és suta fabábot, amely majd darabjaira hullik szét. A királylányt eleinte megtéveszti a bábra aggatott királyi palást és fején a korona. Eltakarja előle a felkínált boldogságot. Ám azután, éppen annak értéktelensége árán érti meg, hogy mi az érték. Miután a tündér befejezte napi teendőit, intésére beborítják este a messzeséget a vibrálóan csillogó csillagok. Béke ül a tájra, amely egymást követő triolák nemes nyugalmával várja a másnapi ébredést.
Megpihen a világegyetem. A szikrázóan fénylő birtokba veszik a végtelent és elhozzák az éjszaka titokzatos csendjét. Amikor a b-fisz-e-c hangok simogatásával a díszes C-dúr hármasra összehúzódik a függöny, a mi torkunk is összeszorul. A mindenség rendjének szépsége babonáz meg.
Ungár István a Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium ny. ének-zene tanára, szaktanácsadó, karnagy, a Parlando állandó szerzője.
(A teljes írás a Parlando oldalán olvasható)
