Szerző: Ungár István / Parlando

Mozart, Verdi, Puccini, Bartók muzsikája nem egy másik világé, nem sajátítható ki a felső tízezer arra sokszor érdemtelen ízlésének. Rámutat bölcseletében az ifjak számára a nagy igazságra: az élet óriási kincs. A művészet bármely ága, és különösen az opera ennek a bizonyítása. Az írás eredetileg a Parlando folyóiratban jelent meg. Jól ismert visszataszító jelenség: puccosan kiöltözött dámák és elegáns öltönyös urak elhelyezkednek az Operaház egyik, láthatóan jó drága helyén valamelyik páholyban, alaposan szemügyre veszik, hogy felismerték-e őket, akiknek imponálni akartak – esetleg integetnek is nekik –, majd a többiek előtt, a műértő pózában tetszelegve, megadóan megadják magukat, látszatát szellemültségüket mutogatva a…

A zenei képzelet nem szűkölködik angyalokban sem. Őket nem a mesevilág küldi, közülünk emelkednek megszégyenítő tisztaságukkal mennyei magasságokba. A zene(szerzők) tündéreiről itt olvashatnak Az angyalok többsége nő, valahogy jobban illik rájuk, mint a férfiakra. Női mivoltuk meghatározza angyali mivoltukat. Verdi vagy Puccini nagy szeretettel megformált hősnői közt szép számmal találhatunk angyali lényeket. Desdemona érinthetetlensége az Emiliához énekelt, félelmekkel megszakított Fűzfadalból kinövő Ave Mariában ölt testet. Az Asz-dúr, szoprán hangfekvésű ima Verdi Otello című operájában leveti magáról az evilági gyötrelmet, szenvedést és megszabadulva azoktól a magas vonóskar halk szavúságával kísérve megilletődött csendben foglal helyet az őt maguk közé fogadó angyalok égi trónusán. A hegedűk áhítatos végszava valószínűtlen, túlvilági magasságból tekint vissza ránk.…

Mire nem képesek ezek a zeneköltők által közénk csöppent tündérek! Mesefigurák, akik gazdagítják fogékonyságunkat a csodák iránt. Csodák pedig, igenis léteznek! Mi sem bizonyítja inkább, mint maga a művészet. Belőle bújnak elő a mesebeli tündérek is a mi gyönyörűségünkre. Tündérország mindig is foglalkoztatta a költők/muzsikusok képzeletét. A gyerekek viszont egyenesen benne élnek. Olyasmit is láthatnak, amit a felnőtt nem. Kivéve, ha túl a nyolcvanon képes ismét csodálkozó és csodaváró gyermekké változni, ahogyan az öreg Giuseppe Verdi. „Éjfél ha jő s a titokzatos csöndet…” – éneklik sejtelmesen a korosodó, pocakos Falstaff megleckéztetésére szövetkezett „játszótársak” Verdi utolsó színpadi alkotásában a „Térdszalag” kocsma előtt. El akarják rendezni az élet megoldatlan dolgait némi varázslással, egy csipetnyi tanulságos…

Valahol a síron túl, az út mellett áll egy öreg koldus, és egykedvűen, a semmibe révedve forgatja elnyűtt verklijét. Egyhangú, monoton kongó üres kvintek fölött a szomorú, mesterien együgyű dalocska fájdalmasan céltalanul ismétli minduntalan önmagát. Schubert: Téli utazás (Winterreise – Wilhelm Müller verseire) c. ciklusának ez a dal a végállomása. Dalkoszorú a magányról, az időtlen reményvesztettségről. A 24 darabból álló, összefüggő – ám külön-külön is teljes értékű – sorozat a halál közeliség és az azon való átlépés megrendítő költészete. Megkeseredett záródala „A kíntornás” (Der Leiermann) a kilátástalanság homályába vész. Schubert verklise tragikus és nyomasztó látomásában rendületlenül tekeri ládikáját. A zeneköltő is odaállna mellé,…