A zenei képzelet nem szűkölködik angyalokban sem. Őket nem a mesevilág küldi, közülünk emelkednek megszégyenítő tisztaságukkal mennyei magasságokba.
A zene(szerzők) tündéreiről itt olvashatnak
Az angyalok többsége nő, valahogy jobban illik rájuk, mint a férfiakra. Női mivoltuk meghatározza angyali mivoltukat. Verdi vagy Puccini nagy szeretettel megformált hősnői közt szép számmal találhatunk angyali lényeket.
Desdemona érinthetetlensége az Emiliához énekelt, félelmekkel megszakított Fűzfadalból kinövő Ave Mariában ölt testet.
Az Asz-dúr, szoprán hangfekvésű ima Verdi Otello című operájában leveti magáról az evilági gyötrelmet, szenvedést és megszabadulva azoktól a magas vonóskar halk szavúságával kísérve megilletődött csendben foglal helyet az őt maguk közé fogadó angyalok égi trónusán. A hegedűk áhítatos végszava valószínűtlen, túlvilági magasságból tekint vissza ránk. Desdemona imája átlép a halandóság küszöbén és egybeolvad az örökkévalósággal. Már nem hús-vér ember, megváltotta őt egy földöntúli, szebb világ.
Angyalok karának énekével és feloldozással távozik az élők sorából Puccini Angelika nővére (szoprán). Megdicsőült halálában magához szoríthatja tőle s az élettől elragadott kisfiát. A kolostorba kényszerített, gyermekétől erőszakkal elszakított Angelika (angyal) megtalálja helyét az apácák közösségében. Gyógyfüvekkel és más effélékkel foglalatoskodik. Midőn rideg nagynénje látogatásakor tudomást szerez arról, hogy gyermeke meghalt, élete értelmét veszti. A gyógyfüvekből halálos mérget készít magának. A méreg hatni kezd, és ekkor döbben rá, hogy megbocsájthatatlan bűnt követett el: apácaként dobta el az életét. „Ó én kárhozott! Megöltem magam öngyilkos kézzel! Egy perc és meghalok halálos bűnben! Üdvözítőmnek anyja, irgalom, irgalom! Nézd, a gyermekemre kérlek!”
Körülfonja Angelikát az angyalok kórusa: „Regina virginum, Salve Maria!”
Önvád emészti. Az életében bűntelen asszony, halálában nem az. A Puccini Triptichon e középső darabjának szívbe markoló lírája vívódásának hőskölteménye. Az opera végén eljön az áldott megváltás. A tragédiát egy fénysugár világítja be. Bekövetkezik a mennybéli megbocsájtás. Angelika nővér megpillantva a gyermeket a másvilágon leli meg boldogságát. A békés kolostorban háborgó lélek kisfia karjaiban elnyeri végső nyugalmát az angyalok háborítatlan birodalmában.
Dübörgő vonóskari harminckettedek és tizenhatodok, harsány fúvósokkal megerősített zenekar felett az ördögien sötét férfikar (basszus-tenor) lázadó hangját csillapítja az egyszólamú piano finom hegedű melódia. Átöleli az angyali kórus (szoprán-alt) csitító, vigasztaló énekét a mennyből: „Voca me…” Mozart Requiemjének Confutatis tételében.
Párbeszéd mélység és magasság, kárhozultak indulatossága és üdvözültek mindenfelettisége között.
Először a robbanásszerű a-moll tiltakozással szemben a párhuzamos C-dúrban kínál engesztelő gyógyírt az angyali szózat, majd a férfikarhoz simulva leszáll az a-moll hangnembe, hogy megbékélve egymással az elmúlás misztikumában egyesüljenek. Élet és halál egyezségéből születik meg a magasztos siratás, könnyes, ünnepélyes, himnikus gyásza: a d-moll Lacrymosa. Amennyiben mégis keveredett férfi a menny angyalai közé, az bizonyára Mozart volt, akit a Lacrymosa ütemeinek komponálása közben türelmetlenül vártak már odaát.
https://youtu.be/neDnpgZPPvY
„Gloria in excelzis Deo!” – ezekkel a szavakkal kezdődik Kodály Zoltán gyermek- és női karra írt kórus remeke az Angyalok és pásztorok. A betlehemes játék bevezetése latin nyelvű angyali üdvözlettel folytatódik: „et in terra pax hominibus bonae voluntatis.” Egy líd
hangsorú (akár Bartók Tavasz című egynemű karában) népdalt követően: „Keljetek fel pásztorok, pásztorok, Ma született uratok, uratok Betlehemnek városában, rongyos istállóban. Imádjátok!” Megismétlődik az örömhír igehirdetése: „Gloria in excelzis Deo!”
A bevezetés után a mű messze túlmutat a hagyományos népszokáson.
Nem jelennek meg ugyan a háromkirályok, de az áldott újszülött megajándékozása itt sem marad el. Földi parancs szólít az örvendezésre Jézus születésekor: „Szaporán keljetek fel bojtárok!” Az angyalok kitartott e” majd a” hangra felkapaszkodó Gloriái koronázzák meg a jászolban történteket. A világra jött kisdedet körülrajongó pásztorok örömét angyali üdvözlet ékesíti. A Glóriák mind gyakrabban követik egymást, mígnem a kórusdarab betetőző lezárásaként
a föld is csatlakozik a mennyhez. Összeolvad földi és égi Glória. Ezek katartikus pillanatok. A Megváltó érkezését együtt ünneplik az angyalok és pásztorok. Ég és föld nem különbözik, hanem kéz a kézben együtt üdvözli a Gyermek születését. Köszöntik a csodát.
A zeneköltő óriások társalognak a tündérekkel és angyalokkal, mi csak álmodozunk róluk. Vagy lehetséges, hogy nincsenek is elérhetetlenül távol tőlünk, tán itt repkednek a közvetlen közelünkben, csak nehezen vagy egyáltalán nem vesszük észre őket. A muzsika segít, hogy rájuk találjunk. Mire nem képesek ezek a zeneköltők által közénk keveredő tündérek és angyalok?! Beavatnak bennünket a mesékbe és közel engednek a csillagokhoz.
Ungár István a Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium ny. ének-zene tanára, szaktanácsadó, karnagy, a Parlando állandó szerzője.
(A teljes írás a Parlando oldalán olvasható)
