A zenei alap- és középfokú oktatási intézmények közül eddig egyedüliként érdemelte ki 2011-ben a Prima Primissima Díjat a Weiner Leó Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskola. Mészáros Lászlóné igazgatóval zenei nevelésről, gyermekközpontúságról és a kamarazene közösségépítő hatásáról is beszélgettünk.
– Hogyan épül fel az iskola intézményrendszere, és mennyiben mondható ez sajátosnak?
– Összetett intézményként működünk 1990. szeptember 1-jétől, hiszen az 1910-ben, kerületünkben elkezdődött zeneiskolai képzésre ráépülve ekkor kezdtük el a szakközépiskolai oktatást is iskolánkban. Ez a struktúra jól mutatja intézményrendszerünk fejlődési dimenzióit is, hiszen, ha nincsenek meg a feltételei egy évtizedekig magas színvonalon működő zeneiskolai oktatásnak, abban az esetben az akkori igazgatónak nem lett volna olyan alapja, amire felépíthet egy középfokú művészeti képzést. Időbe telt, amíg bebizonyosodott az ötlet nagyszerűsége, de büszkén mondhatom, hiszen 1992 óta követtem figyelemmel az eseményeket vezető beosztásban, hogy a 2000-es évek elejére tökéletes harmónia alakult ki úgy a teljes tantestületben (zeneiskolai és középiskolai zene- illetve közismereti tanárok között), mint az intézményrendszerünk kihelyezett tagiskolái között.
– Hogyan lehet a széleskörű feladatokat a lefordítani a mindennapok nyelvére?
– El kellett fogadtatni a kollégákkal, hogy mindenki munkája a maga helyén a legfontosabb, legyen szó bármilyen tantárgyról, hiszen nekünk éppúgy kell az amatőr képzésben a zene szeretetére, annak magas szintű művelésére képezni zeneiskolásainkat, mint az érettségire és a zenei pályára felkészíteni a pályát választó fiatalokat. Egyetlen vezérgondolatunk van, amit máig a magunkénak érzünk, ez pedig az, hogy a legfontosabb a gyermek érdeke, hogy olyan iskolába járjon, ahol megkapja a tudásának és a tehetségének megfelelő képzést, mindemellett pedig élményhez jut, ami által örömmel jár akár a zeneiskolába, akár a konziba.
A családias iskola a Weiner vonzereje.
Természetesen szakközépiskolai szinten is megtartottuk azt a magas színvonalat, amit a zeneiskolai oktatásunk kezdetek óta képvisel. Úgy érzem, többek között ennek köszönhetjük a 2011-ben elnyert Prima Primissima Díjat.
– Weiner Leó főként kamarazenei tevékenységéről ismert. Hogyan lehet méltó módón megfelelni a névadó szellemiségének?
– A kamarazene véleményem szerint az egyik legfontosabb területe a zeneoktatásunknak, amely nem csak szakmai oldalról, de a szociális nevelés kapcsán is jótékony hatással bír. Az ilyen együttzenélés élményforrás, mindemellett természetes, hogy a név is kötelez minket, amióta 1984-ben felvettük a kiváló magyar zeneszerző és kamarazenész, Weiner Leó nevét. Minden évben megrendezzük kamraversenyünket. Ezek a megmérettetések szakgimnáziumi tanulóink számára kötelezőek, az 1400-as létszámú zeneiskolás növendék közül pedig a főtárgytanárok által kiválasztott legjobbak versenyeznek (létszámuk 350-450 fő között mozog), hiszen ez nálunk egy olyan hagyomány, amely
motiválja a gyermekeket is és a pedagógusokat is.
– Hogyan lehet, szükséges-e vonzóvá tenni a zenei nevelést a mai fiatalok körében?
– Nagyon sokan jelentkeznek a zeneiskolai képzésünkre, de a létszámkeretek miatt nem tudunk minden gyermeket felvenni. Húsz épületben tanítunk a kerületben, a kapacitásainkat egyelőre nem tudjuk növelni; az idén háromszáz olyan növendéket kellett helyhiány miatt elutasítanunk, akik egyébként megfeleltek a felvételi eljárásban. Fontosnak tartom, hogy a felvételi során az eredmény ott helyben születik meg, a jelentkező és a szülő jelenlétében. Természetesen van évközben lemorzsolódás, hiszen ha egy fiatalnak az évkezdés után alakulhat úgy az iskolai elfoglaltsága, – számos különóra, szakkör, – hogy kénytelen lemondani a zenei tanulmányokról, hiszen ez heti négy alkalom elfoglaltságot jelent, és akkor még nem beszéltünk az egyéni gyakorlásról. Büszke vagyok ellenben arra, hogy számos olyan növendékünk van, aki kihasználja a zeneiskola tizenkét évét, sokszor úgy, hogy mellette erős, általános gimnáziumba vagy már egyetemre is jár.
– Egyedülinek mondható a Weiner abból a szempontból is, hogy a tanári karban tanár-diák generációk követik egymást.
– Ismert tény, hogy a gyermekek szülei gyakran már a zeneiskolában is, de a középfokon még fokozottabban, nem feltétlenül csak intézményt választanak, hanem olyan pedagógusokat, akikről úgy gondolják, hogy a legjobb kezekbe kerül gyermekük a zenei fejlődés tekintetében. Meghatározónak tartom ezt, és úgy vélem, hogy szakmai szempontból mindenképpen előnyös. Régi növendékeink közül sokan tanárként dolgoznak már az „alma materben”, de az is többször előfordul, hogy gyermekeiket, esetleg diákjaikat hozzák vissza iskolánk falai közé. Ez az elkötelezettség, a Weiner szeretete a folytonosság szempontjából is elengedhetetlen, az idősebb és tapasztaltabb művésztanárok így tudják átadni tudásukat a fiatal generáció részére, hiszen mentorként segítik őket pályakezdő éveikben.
Iskolánkban számos híres művész, pedagógus oktat, akikért idősebb korukban is a legmesszebbmenőkig kiállok, hogy minél tovább foglalkoztathassuk őket. A mi iskolánkban tanít számos aktív művész is, a teljesség igénye nélkül említhetem Kiss Gyulát, Kállay Gábort, Horgas Esztert, Elek Szilviát, de volt diákjaink is büszkeségeink: Boldoczky Gábor, Zempléni Szabolcs, Havasi Balázs és még hosszan folytathatnám a sort 25 év érettségi tablóiról. Úgy vélem, hogy tradíciónak és szabadságnak együtt kell járnia, hiszen az első a stabil alapot, a gyökereket jelenti, a másik pedig azt az állandó innováló erőt, a szárnyakat, ami a szabad és teljes kibontakozást, a tehetség, a kreativitás kiteljesedésének lehetőségét jelenti.
