„Tapasztalatok híján, szívből született a Budapest Jazz Club”

Susszer Zoltán

A 10. születésnapját ünneplő BJC tulajdonosai közül Susszer Zoltán a stratégiai döntéshozó, felesége Fazekas Katalin pedig önálló területté fejlesztve irányítja a BJC kulturális pályázati területét, és vezeti a klub pénzügyeit. A 2000-es évek elején pár eltérő tevékenységű kisvállalkozást menedzseltek, az első felszabadíthatónak gondolt eredményt fordították át a klub létrehozásába. Hasonló jellegű tapasztalatuk nem volt, a „jazzklubosdit” társaikkal és a BJC-vel közösen tanulgatták.

– Hogyan emlékeztek, mi hívta életre a Budapest Jazz Clubot?

Susszer Zoltán: Azt mondhatom, hogy egy szerencsés találkozás két egykori jazzmuzsikus barátommal, Bóna Lászlóval és Sár Csabával. Ehhez párosult még, hogy a Hadik-palota épülete legalábbis esténként teljesen kihasználatlan volt, és befektetőt, hasznosítót kerestek. Sráckorunkból eredően eleve vonzónak tartottuk a lehetőségét annak, hogy saját jazzklubunk legyen. Én komolytalanul akkoriban is emlegettem a Nagymenők című film azon jelenetét, ahol a Ray Liotta által játszott Henry Hill kíséri le a klubba barátnőjét a sort megkerülve, a személyzeti bejáraton és a konyhán keresztül. Mindenki ismeri, kézrázásokkal, baráti üdvözlésekkel fogadják, majd sebtében hoznak nekik plusz asztalt az első sorba, egy másik asztaltól pedig azonnal érkezik egy ajándékpezsgő. Eddig még nem léptem be a konyhán keresztül, de tervezem. (Nevet.)

Bóna László: “Közölték, hogy ők akkor ezt mégsem vállalnák”

– Milyen emlékezetes pillanatokat tudtok felidézni a közel- vagy akár távolibb múltból?

Fazekas Katalin: Sok minden be szokott villanni, ha visszatekintek az emlékezetes pillanatokra. Tapasztalatok és valódi tudás híján, szívből született a hely, sok tanulópénzt fizettünk.  A megnyitón, be kell valljuk, meglehetősen nagy fejetlenség uralkodott. Büszkén, félve mentem el, akkor még csak távolról szemlélve az eseményeket. Mikor odaértem, már látszott, hogy a vendéglátás nincs a helyzet magaslatán, ezért próbáltam magam a legjobban hasznosítani, így beálltam a vendéglátó előkészítő helyiségbe és nagyjából négy órán keresztül a pohármosót pakoltam. Ez a küzdelem és folyamatos tűzoltás jellemezte sokáig a klub életét, míg eljutottunk egy viszonylagosan kiszámítható, stabil működésig. A megmaradás elköteleződés és szenvedély nélkül nem lett volna lehetséges.

SZ: Nagyjából hat évvel ezelőtt Horvátországban nyaraltunk a gyerekekkel. A pályázatleadási határidő éjfél volt. A leadás estéjén Kata készült volna feltölteni a csapat által előkészített anyagokat, és pánikolva jelezte, hogy azok bizony nagyon rosszul állnak, hiányosak. A gyerekeket lefektettük, és az erkélyen ülve püföltük a billentyűzetet mindketten. A Budapesten lévő kollégákkal forródróton tartottuk a kapcsolatot. Hiánypótlási lehetőség nem volt, emlékszem, 23:58-kor töltődött fel a klub éves pályázati anyaga. Kritikus éjszaka volt. De egyáltalán, a klub nehéz időszakait mi otthon is megéreztük. Most viszont jó érzés, hogy a gyermekeink is büszkék a klubra, Lili és Blanka sokszor elkísérnek. Bár mindketten zenét tanulnak, de még nem a jazz, hanem inkább a klub hangulata vonzza őket, a koncertek után gyakran zongoráznak, vagy énekelnek az üres koncertteremben.

– Milyen eszközökkel tudtátok megteremteni és megszilárdítani a klub financiális hátterét?

A kulturális finanszírozási terület rendkívül összetett. A megfelelő anyagi háttér biztosítása csak akkor lehetséges, ha minden lehetőséget hadrendbe állítunk: így az önkormányzati, állami, szponzorációs megjelenítésből származó forrásokból, adományokból, pályázati támogatásból, adófelajánlásokból, vendéglátásból és jegyértékesítésből befolyó bevételekből, valamint az utolsó időszakban szerencsére már a társasági adó alapú támogatásból származó bevételekkel kell és lehet gazdálkodni. Ez a magaskultúra területén Európában kisebb hangsúlyeltolódásokkal mindenhol csak így tud működni. A sorban utolsóként említett forráshoz a vonatkozó jogszabályok módosítását kellett kidolgozni és kezdeményezni, tehát ilyen jellegű háttérmunkákra is szükség van.

Budapest Jazz Club

– Büszkék lehettek a Világsztárok a Budapest Jazz Clubban címen futó sorozatotokra. Ezek közül mi a legszebb emléketek?

Kurt Ellinget régóta szerettük, akkoriban álomnak tűnt, hogy valaha felléphetne nálunk. Az egykor filozófus hallgató sztárral a korábbi klubhelyszínen koncertje után Heidegger Dasein (létezés, jelenlét – a szerk.) fogalma kapcsán mesélt személyes ,,koncertező sztárénekes létéről”, sok pálinkát ittunk akkor. Ugyanilyen kedves és kitörölhetetlen emlék Mark Turner első koncertje, amelyen a trombitás Avishai Cohen is közreműködött. Földöntúlinak tűnt, ahogyan együtt volt minden, ez a koncert még így visszagondolva is borzongató.

– Említetted a filmes benyomást, de ha jól tudom, egyéb területen is manifesztálódik a személyes ízlésed.

Több vállalkozásba is szeretem belevinni a kötődéseimet. A Belle-Vue meggysört már a klub indításakor is régen szerettem, a Borsodi – akkor még szinte értetlenkedő hozzájárulásával – kezdtük el futtatni a kedvencemet, amit a klub kedvenc söreként reklámoztunk. A magyarországi forgalom 2009 körül az érzékküszöb határán volt, rezgett az importléc. A klub akkor az egyébként teljesen jelentéktelen, és csupán négy értékesítési helyszínre koncentrálódó hazai forgalom kétharmadát fogyasztotta el, így jelentős szerepe volt abban, hogy ez az ital benn maradt az országban, és járva-kelve úgy tűnik, ez idővel átbillent. Évekkel később egyébként a Borsodi felismerte a lehetőséget abban, amit addig magunktól csináltunk, időközben született közöttünk egy jelentősnek mondható, a jazzre és a belga sörökre fókuszáló egyedi együttműködés. A tavalyi évben új kedvencem lett, a Hoegaarden Rosée. Ezt Marseilles-ben a futball EB-n fedeztem fel. Még a következő meccs helyszínéről, Lyonból a hotel erkélyéről egyeztettem a Borsodi marketingvezetőjével, hogy ezt az anyacégükhöz tartozó sört külön a klub részére importálják. Ennek köszönhetően nyár óta ez a sör is a cég hazai portfóliójának része, a BJC pedig kiemelt értékesítési helyszíne, de ennek a történetnek köszönhető az is, hogy mostanra már nagyobb áruházláncokban is elérhető.

„Szeretnénk mindent úgy csinálni, ahogy eddig”

– Ott voltatok a Sziget Fesztiválon is. Hogyan emlékeztek erre?

FK: A Sziget természetes elüzletiesedésének az egyik momentuma volt az, hogy felismerték, a jazz színpadot üzleti szempontból nem érdemes finanszírozniuk, hiszen nem az ott vállalt költségek miatt adják el a jegyeket, és arányosan számolva vélhetően a legkisebb fogyasztást generálja a helyszín. Ennek ellenére pár éven keresztül a velük való együttműködés keretében – így visszagondolva, üzletileg egyébként vállalhatatlanul – társfinanszírozóként és szervezőként a BJC működött közre abban, hogy legyen jazz színpad a Szigeten. Noha operatív teendőnk a színpad körül nem volt, természetesen azért többnyire ott voltunk esténként. Egy élesen megmaradó emlék: Ágost fiunk, aki akkortájt született, és két kislányunk, Lili és Blanka a kombi autónk csomagtartójában alszik a dübörgő a backstage-ben.

– Vállalkozásaitok közül egy másik is érintett kulturális vonalon. Mesélnétek erről?

SZ: Két másik barátunkkal együtt a jazzklubból is partner Sár Csabával mi is a d1 tv, az országosan majd-nem másfélmillió háztartásban terjesztett kulturális televíziócsatorna társ-tulajdonosai vagyunk. Jó látni, hogy már százas nagyságrendben készültek és forognak a csatornán a Budapest Jazz Club koncertfelvételei és az együttműködés által a magyar jazztörténetben eddig egyedülálló mozgóképarchívum született.