Parkolószimfónia

Februárban a Gramofon második helyezettjei a Gershwin művészetét híven tolmácsoló Balog József és a „húsztízes” évek jazzét nagyban meghatározó Trombone Shorty lemezei.

Trombone Shorty – Troy Andrews trombonos-trombitás-énekes produkciója és alteregója – a „húsztízes” évtized meghatározó hangja. Ez a már csúcsra ért nemzedék minimum divatot teremt (Shorty például már ötször szerepelt a Fehér Házban), maximum meg odáig is eljuthat, hogy valóban átalakítja kicsit a jazzfelfogásunkat. Valahol az old-timer és a funky tájainak találkozásánál, New Orleans környékén terül el Trombone Shorty zenéjének forrásvidéke – a név gyerekkorában ragadt rá.

Ezekből a nedvekből kifogyhatatlan energiák sarjadnak, Shorty a számok többségének is szerzője vagy társszerzője. Összedobta egyedül a számok jó részét otthon, amikor a folyamatos turnék között volt egy lélegzetvétele hazamenni, azután megint az úton elő-elővett belőlük egy-egyet és együtt kiérlelték őket a zenekarral. Nemcsak energikusak, de tetszetősek, hatásosak lettek, csupa-élet számok,

sikerült tehát az örök szakadékot a stúdió és a koncert között jól áthidalni.

A Parkolószimfónia tele van iszonyú jól sikerült slágerrel, mégsem fog csalódást okozni annak, aki funky Blue Note-lemezt akart hallani. Nagy pátoszú fúvószenekari gyászdal ad New Orleans-i dimenziót a nyitószámban, hogy azután beinduljon a funky ritmusgépezet. Alig van olyan szám, amin a csodagyerek-csupazene Shorty ne énekelne. A hangszeres számokra is lehet táncolni; be is kerültek a R&B-re nyitott kereskedelmi rádiók műsorába. A második egy The Meters-feldolgozás, akkora beindulás, amekkorát tényleg csak parkolóból lehet csinálni. Nem kevésbé ellenállhatatlan a még „feketébb” címadó, és vonzani fogja a hip-hop és a rap kedvelőit is néhány további szám és betét. Vegyes salátának tökéletes, és ha majd kiállja az idő próbáját, azt inkább szakácsának, mint a felhasznált anyagoknak köszönheti.

Ahogyan a Gutenberg-galaxist, a nyomtatott könyvet szerencsére nem tüntette el teljesen az internet, ugyanúgy a hangfelvétel-készítés és -kiadás online korszakában sem szűntek meg a fizikai hanghordozók. Sőt, az értékteremtő zenei műfajokban a kézbe vehető, szép grafikával és minőségi booklettel kínált hanglemez az elmúlt időszakban Európa-szerte felértékelődött.

A Gramofon havonta jelentkező összeállítása szubjektív toplista: ebben a hónapban mi ezeket a lemezeket hallgatjuk legszívesebben a szerkesztőségben.

George Gershwin nagyon tudott zongorázni. Számos korabeli felvétel őrzi a játékát, s a megfakult celluloid szalagok mellett zongoraműveinek kottái sejtetik meg azt a boszorkányos technikát, aminek már tinédzser korában birtokában volt. Csak kevesen tudták megközelíteni előadásmódjának utánozhatatlan hangulatát, ahol nyoma sincs erőlködésnek: mintha a virtuóz futamok, az eltolt hangsúlyok, a szinkópás ragtime ritmusok színes kavalkádjának megszólaltatása a világ legtermészetesebb dolga lenne. Darabjai ma is kihívást jelentenek a zongoraművészeknek, mert a klasszikus alapokon nyugvó, jazzes hangvétel autentikus reprodukcióját nem lehet tanulni, ennek belülről kell jönni. Pontosan ezért érezzük úgy, hogy Balog József is nagyon tud zongorázni. Gershwin-műveket tartalmazó lemezén nemcsak egyszerűen lejátssza a hangokat, hanem hihetően teremti meg a darabok sajátos miliőjét is.

Gershwin-lemezzel jelentkezik Balog József

A lemezt nyitó Rialto Ripples Rag-et (a zeneszerző első publikált hangszeres művét) vagy a CD utolsó darabját – az etűddé feldolgozott I Got Rythm lüktetését – hallgatva minden nehézség nélkül megjelenik lelki szemeink (és füleink) előtt az amerikai filmekből jól ismert, pianínóját nem kímélő bárzongorista képe, szája sarkában az elmaradhatatlan cigarettával. A kiadvány Gershwin minden korszakából ízelítőt ad: szerepel a Summertime a Porgy és Bess című operából, a Daloskönyv hét dala (köztük az első átütő siker, a Swanee), a Három prelűd, a Rhapsodyin Blue szólózongora változata, és végül hét etűd népszerű Gershwin-dallamokra, Earl Wild átdolgozásában. Balog József teljesen azonosul Gershwin zenéjével. Játékát maximális alázat, fölényes hangszerkezelés jellemzi, ezeket pedig a tartalom leghívebb tolmácsolásának szolgálatába állítja.