A John Coltrane-ről készült dokumentumfilmet találta a Gramofon a hónap egyik legjobbjának

A Gramofon toplistájának második helyére egy eddig elveszettnek hitt Stravinsky-opus és rendhagyó módon egy – John Coltrane életéről készült – dokumentumfilm került.

Ilyen ma már igazán ritkán történik: új Stravinsky-mű került elő. Natalia Braginszkaja, a Szentpétervári Konzervatórium kutatója szorgos kutatómunkájának köszönhetően 106 év lappangás után előkerült Igor Stravinsky egyik első műve, az Op. 5-ös Gyászének, egy több mint tízperces zenekari mű. Ezt tanára, Rimszkij-Korszakov halála alkalmából írta, s hajdanán mindössze egyszer hangzott el. Maga a zeneszerző elveszettnek vélte, s eltűnését (leveleiből tudjuk) nagyon sajnálta.

Stravinsky Zsoltárszimfóniáját hallgatta legszívesebben Stephen Hawking

Az újra feltalált művet Gergijev mutatta be a Mariinszkij Zenekarral, Chaillyé pedig az első lemezfelvétel. Nem is akármilyen: remek szerkesztésű, ugyanis az első négy zenekari mű szerepel rajta, majd a nemsokára következő csúcs, a Tavaszi áldozat. A Gyászének nem tipikus Stravinsky-mű – főleg Rimszkij-Korszakov, meg persze a többi nagy orosz zeneszerző éppúgy benne van, mint Wagner. Ám a darab kifejezetten inspirált: első hallásra is teljesen egyértelmű, hogy nem gyenge fiatalkori próbálkozás vagy üres utánérzés. Már benne az erő, amely feltörendő volt, s amely világkarriert eredményezett. Még e mű világához kötődik A faun és a pásztorlány, melyet Sophie Koch kivételesen szép szólójával hallunk. A Tűzijáték és a Scherzo fantastique már átvezet a Tavaszi áldozathoz – ahogy a valóságban is történt, hiszen Gyagilev a Tűzijátékot hallván bízta meg a még ismeretlen zeneszerzőt A tűzmadárral.

Lemezre vették Stravinsky két éve még ismeretlen alkotását

Chailly vezénylése kidolgozott, szép, valamelyest költőibb, diszkrétebb, mint Gergijevé a gyászénekben. A Tavaszi áldozat esetében különösképp megmutatkozik, hogy Chailly ma már nyugodtabb karmester, jobban el-elidőzik, kevesebb kiugrást indukál. Így ez egy líraibb és analitikusabb Tavaszi áldozat. Vélelmezem, hogy a Gyászének nem marad marginális érdekesség, ahogy Schönberg korai romantikus darabjai is integráns részei lettek az életműnek (sőt, némelyik magasan foglal helyet benne). E felfedezéssel valóban egy darab zenetörténet és történelem került elő. A kotta túlélte, amit nagyon sokan sajnos nem éltek túl, s akikért szintén szólhat. S még valami a lemez szerkesztéséről: ahogy a századfordulós Párizs vagy Bécs, úgy a késői Oroszország és a korai Szovjetunió éppen e rövid időszaka szintén a nagy és robbanásszerű változások, a forrongó avantgárd ideje a művészetben.

Ahogyan a Gutenberg-galaxist, a nyomtatott könyvet szerencsére nem tüntette el teljesen az internet, ugyanúgy a hangfelvétel-készítés és -kiadás online korszakában sem szűntek meg a fizikai hanghordozók. Sőt, az értékteremtő zenei műfajokban a kézbe vehető, szép grafikával és minőségi booklettel kínált hanglemez az elmúlt időszakban Európa-szerte felértékelődött.

A Gramofon havonta jelentkező összeállítása szubjektív toplista: ebben a hónapban mi ezeket a lemezeket hallgatjuk legszívesebben a szerkesztőségben.

John Coltrane nem egyszerűen a jazz műfaj, de az ember zenéjének egyik legkiemelkedőbb alkotója volt. Ötven évnek kellett eltelni a halála óta, hogy életéről film készüljön, ilyen értelemben ez az alkotás több mint hiánypótló. Coltrane definiálta a tenor- és a szopránszaxofonozást – nincs ma olyan jazz-szaxofonos, akinek a játékán ne érződne hatása. Emellett zseniális szerző volt, kompozíciói emberek életét tudják megváltoztatni. Számomra is a jazzel való első találkozást az ő Bessie’s Blues című számának megtanulása jelentette. De Coltrane nem csupán a 20. század egyik legnagyobb hatású zenésze volt, hanem ennél jóval több. Leküzdve drogproblémáit, olyan útra lépett, amit vallásos értelemben megvilágosodásnak szoktunk nevezni.

Quincy Jones a Dohnányi Zenekarral ünnepli 85. születésnapját

Tudatos életutat járt be és számos alkalommal nyilatkozott is arról, hogy feladatának érzi a világban lévő rossz ellensúlyozását. Egy ilyen pálya, egy ennyire kiemelkedő ember bemutatása nem könnyű feladat. Már a műfaj kiválasztása is fontos. Nemrég vetítették a Miles Aheadet, ami nem életrajzi film, sokkal inkább olyan mozi, amiben maga Davis örömmel játszott volna főszerepet. Nagyon jó választás Miles Davisnél, ám ez a fajta akciódús játékfilm elképzelhetetlen a mindig szürke öltönyt viselő, halk szavú Coltrane esetében.

A dokumentumfilm az, ami hozzá illik. De még a barátok, rokonok és az őt tisztelő számos híresség sem garancia arra, hogy egy méltó, őt teljességében bemutató filmalkotás szülessen. Ehhez egy olyan író-rendező munkája kellett, mint John Scheinfeld, aki úgy ad tiszteletet, hogy az nem patetikus, és úgy hat meg minket, nézőket, hogy cseppet sem hatásvadász. Én – aki jazztörténetet tanítok – is kaptam új információkat, mégsem éreztem egy percre sem belterjes jazz-filmnek. Számos érdekes ember szólal meg Bill Clinton ex-elnöktől a színész/rapper Common-ig, és természetesen ismert zenészek különböző műfajokból. Többek között Sonny Rollins, Carlos Santana vagy a Doors együttes dobosa, John Densmore. Sajnos a DVD magyar nyelvű alámondást, illetve feliratot nem tartalmaz, cserébe Denzel Washinton tolmácsolásában szólal meg Trane. Rudy Van Gelder hangmérnök adta a Chasing Trane címet Coltrane egyik számának – utalva arra, hogy a mikrofonokkal mindig utána kellett menni a színpadon. Ebben a filmben sikerült őt utolérni!