Matricaláz és liliputi Herkules a múzeumban

Tárlat: NGV Triennial, National Gallery of Victoria, Melbourne

Xu Zhen: Eternity - Buddha in Nirvana, the Dying Gaul, Farnese Hercules, Night, Day, Sartyr and Bacchante, Funerary Genius, Achilles, Persian Soldier Fighting, Dancing Faun, Crouching Aphrodite, Narcissus Lying, Othryades the Spartan Dying, the Fall of Icarus, A River, Milo of Croton, 2016 – 2017 – fotó: John Gollings

A milánói havas tavaszból az ausztrál nyárba repülni furcsa élmény, nem csak a jetlag miatt. A Burger King neve Hungry Jack’s, a hattyúk feketék és a busz is a másik irányból jön. Amikor kitör a vakáció, az emberek megrohamozzák a strandokat és a hűtött múzeumokat.

Melbourne egyik fő látványossága a képzőművészeti-design triennálé, amely a 2013-as Melbourne Now kezdeményezésből nőtt ki, és idén harminckét ország mintegy száz kortárs alkotó munkáját vonultatja fel. A kínálat nagyon vegyes mind színvonal, mind a felhasznált médiumok tekintetében.

Az egyik legnépszerűbb állomás a japán szupersztár, Yayoi Kusama virágos lakása, ahol a látogatók alakítják át a tereket azáltal, hogy bárhova felragaszthatják a bejáratnál kapott gerberás matricákat. Az interaktivitás az egyik kulcseleme mosogatószivacsból és tollaslabdából álló faliszőnyegeknek, a mozgásérzékelő digitális örvénynek, az illatos falnak és a látogatók arcait összemontírozó alkalmazásnak is.

Yayoi Kusama: Flower Obsession, 2017 – fotó: Eugene Hyland

A halmozás eszközével dolgozik az ausztrál Ron Mueck, aki gigantikus koponyákból emelt halmokat a képtár termeibe. A csontkápolnákat és a memento mori témáját felidéző morbid installáció különös hangsúlyt kap a XVIII-XIX. századi festmények társaságában.

Ron Mueck: Mass, 2017 – fotó: Sean Fennessy

Edson Chagas faragott maszkos felnagyított igazolványképei és az aktivista Zanele Muholi portréfotói a feketékkel kapcsolatos sztereotípiákat vetítik ki ironikus, humoros formában. Ephrem Solomon fametszetei és Kushana Bush perzsa miniatúrákat idéző rajzai a hagyományos technikák izgalmas továbbgondolásai. Ez utóbbi képszerkesztése és rejtett agressziója rokonságot mutat a kortárs Andrea Joyce Heimer és Imran Qureshi néhány munkájával.

Kushana Bush: Maybe the people, 2015 – fotó Kushana Bush

Az új-zélandi Kushana Bush festményei egyszerre tragikomikusak és szürreálisak, összekeveredik rajtuk a szakrális és a profán, a jelen és a múlt. A középkori kivégzésjelenet mögött WC-pumpával indulnak rohamra a libegő szoknyás asszonyok, a körülmetélő és az aranyból készült buddhista bálvány mellett pedig karúszós gyerekek téblábolnak.

Estudio Campana, James Young, Elliat Rich, Yarrenyty Arltere workshop: Victoria Amazonica, 2017 – fotó: John Gollings

A marrákesi Andy Warholként számon tartott Hassan Hajjaj az angolszász pop artot értelmezi újra egy eltérő kulturális közegben. A művész híres emberek, így a francia-marokkói világzenei énekesnő, Hindi Zahra portréját is elkészítette. Az indonéz Uji (Hahan) Handoko Eko Saputro képregény és mitológiai hősös installációi is sokat köszönhetnek a pop artnak.

Uji (Hahan) Handoko Eko Saputro: Young speculative wanderers, 2014–2015 – fotó: Tom Ross

A design és a képzőművészet határán helyezkednek el Oki Sato szék-mutációi valamint a bejáratnál található amazonasi tájat formáló boltív, amelyet az ausztrál bennszülöttek hímeztek ki. Guo Pei zavarba ejtő ruhakölteményeinek egy részét az itáliai barokk festészet ihlette meg. Shilpa Gupta hanginstallációjának érdekessége, hogy a szorosan összefűzött, beszélő nélküli mikrofonokból suttogást, beszédfoszlányokat lehet hallani. A tárlat kiemelkedő lírai munkája a koreai Myoung Ho Lee fotósorozata. A Kim Gidok világát idéző piktorialista fényképeken fehér vászon feszül a fák mögött, amelyek ezáltal izolálódnak és kiemelkednek a környezetükből. A csendéleteknél és később a stúdiófotózásban előszeretettel alkalmazott eszköz révén bekeretezett képpé válnak, fa portrékká.

Kifelé menet érdemes rápillantani az előtérben fekvő bizarr szoborkompozícióra. A fekvő Buddhát híres ókori, reneszánsz és neoklasszikus szobrok hófehér másolatai lepik el. Herkules fáradtan Sziddhártha gigantikus lábujjára támaszkodik, Michelangelo Estéje pedig az ókori bölcs válláról követi az eseményeket. Ahogy Ron Mueck koponyáinál a hatás itt is a méretbeli túlzásból ered. A különböző korszakokat és kultúrákat gátlástalanul vegyítő kompozit alkotás akár a blockbuster kiállítás jelképe is lehetne.

* A kiállítás 2018. április 15-ig tekinthető meg.

* A fotókat a kiállítóhely bocsátotta a rendelkezésünkre.