Volt egyszer egy pöttöm kislány egy pöttöm hegedűvel. Ez a kislány annyira szerette a hegedűjét, hogy naphosszat tologatta a babakocsijában és kis hercegnőnek becézte. – Nem akarsz most már játszani is rajta? – kérdezte az anyukája. – Nem, mert barna folt lesz tőle a nyakamon! – válaszolt a kislány. – De hát nem is olyan nagy az a folt…
- hirdetés -
Valahogy így győzte meg Harsányi Elinát hegedűtanár édesanyja, hogy tanuljon meg hegedülni.
– A BDZ egyik koncertmestere vagy. Ez pontosan mit jelent?
– A zenekarunkban jelenleg négyen vagyunk koncertmesterek. (Az interjú 2009-ben készült, jelenleg három koncertmesterrel dolgozik a BDZ – a szerk.) Ez azt jelenti, hogy koncertmesterként felváltva helyettesítjük a karmestert, vezetjük az elsőhegedű szólamát, vállalunk szólóhegedű szerepet előadásainkon.
Harsányi Elina – fotó: Monoki Attila
– Milyen út vezetett a BDZ-hez? A Zeneakadémia után merre indultál?
– Diploma után az MR Szimfonikusoknál játszottam három évig, édesapám 30 évig volt itt nagybőgő szólamvezető. Majd három évig a MÁV Szimfonikus Zenekarnál voltam koncertmester, itt 2004-ben az év művészévé választottak. 2006-tól pedig a Budafoki Dohnányi Zenekar koncertmestere vagyok.
– Hogyan hatott pályád eddigi alakulása Harsányi Elinára, a nőre?
– Sokat tanultam az elmúlt évek alatt. Mikor elkezdtem koncertmesterként dolgozni, úgy tartottam, a zene szent és sérthetetlen. Azóta rájöttem, hogy sokkal fontosabb az ember, és ami a lelkében van. Kemény voltam, de sokat nőiesedtem.
– Mi a helyzet a gyakorlással? Szorgalmas típus vagy?
– Nem igazán. Édesapám a zeneakadémiai évek alatt szerződést kötött velem, miszerint napi öt óra gyakorlásért plusz heti két óra előjátszásért hetente tizenötezer forintot fizet nekem. Pontos részletekig kidolgozta a gyakorlásra kényszerítő tervét: napi négy óráért mínusz 25%, három óráért mínusz 50% levonás járt. Azaz csak járt volna, mert én sosem kerestem pénzt ezzel a megállapodással.
– Sok időt töltesz önismerettel, önfejlesztéssel. A gyakorláson kívül hogyan készülsz egy-egy koncertre?
– Fontosnak tartom, hogy lelkileg is ráhangolódjak az aktuális műre. Az Alexander-módszer oktatója vagyok. (Az Alexander-módszerről lásd keretes írásunkat – a szerk.) Ezzel a módszerrel csökkenteni lehet a felesleges feszültségeket a testben. Azon kívül, hogy jól ismerem a hangszeremet, azt is szükséges megértenem, hogyan használom azt, miközben játszom.
Az Alexander-módszer
A módszert az ezerkilencszázas évek elején dolgozta ki Frederick Matthias Alexander (1869-1955) ausztrál származású előadóművész, akit saját hangszálproblémái és rekedtsége késztetett arra, hogy megfigyelje saját magát. Tükör segítségével fedezte fel – másként tartja a fejét, nyakát, gerincét szavalás közben, mint amikor spontán megnyilvánul. Ezt a felfedezést tapasztalati megfigyelések hosszú sora követte és végül egy tanítható, átadható módszerré vált. Londonban és Amerikában megnyitotta iskoláit, ahol elkezdődhetett a tanárképzés. A korabeli orvostudomány is elismerte a módszer újdonságát és jelentőségét
A módszer lényeges eleme tehát a helyes testhasználat, ami nagyon fontos az előadóművészeknél. A tudatos testhasználattal jobban kontrollálhatjuk magunkat például akkor, amikor lámpalázunk van. A módszer rávilágít arra, hogy a hibás beidegződések hogyan akadályozzák a kívánt összhang elérését.
– Megmagyaráznád, pontosan mire gondolsz?
– A Concerto Semplice előadására hónapokat készültem – dolgoztam magamon és a darabon. (Elina 2009 novemberében játszotta Sárközy István művét az Olasz Kultúrintézetben – a szerk.) Ebben az egyébként általam kiválasztott darabban – a sokszínűségén kívül – a végtelen tér és idő fogott meg, amibe csak elengedéssel, megadással lehet belehelyezkedni. A túlzott akarás, erőltetés kifejezetten akadályozott a felkészülésben. Volt, hogy azt éreztem, gyakorolnom kell, és közben tele voltam feszültséggel. Elhatároztam, hogy amíg ez az állapot bennem van, addig nem nyúlok a hegedűmhöz. Két napig csak csendben voltam, meditáltam, végül megadtam magam. És ez tett jót a darabnak. Nagy utat jártam be és a koncert után végtelen hálát éreztem.
– A nagy hegedűszólók közül többet is játszottál már: Svájcban Rimszkij-Korszakov Seherezadéját; a Művészetek Palotájában pedig Strauss Hősi élet című művével kápráztattad el a közönséget. Mi az igazi elismerés számodra?
– A Hősi élet után rengeteg gratulációt, szeretetet kaptam a közönségtől és a kollégáktól is – aminél nincs nagyobb bók. Akkora tömegben jött a dicséret, hogy hirtelen nem is tudtam feldolgozni. Napokig azt hittem, a koncert volt rám ekkora hatással, de rá kellett jönnöm, hogy a felém áradó szeretet elindított bennem valamit. Rengeteget jelent egy-egy ölelés is. Van egy önképe az embernek, ami igenis változik. Az a legfontosabb, hogy ne skatulyázzuk be magunkat.
A blogon 25 héten át megjelenő írások nyomtatott formában a BDZ saját magazinjában, a Hangoló különböző lapszámaiban olvashatók. Ez az írás a 2009 decemberében jelent meg.
