Sir Roger Norringtont a historikus régizene-játék nagy öregjei közé sorolhatnánk – ha ez a minősítés nem mondana ellent egyénisége egyik alapvonásának. Az idén nyolcvannégy esztendős brit karmester ugyanis minden jel szerint örökifjú: nemcsak mosolyának pajkossága és muzsikálásának szinte kamaszos élénksége teszi azzá, de gondolkodásmódja is.
A cikk eredetileg a Müpa magazinban jelent meg!
Van az oxfordi Blackwell’s könyvesboltnak egy mintegy ezer négyzetméternyi területű terme, amely a Norrington Room nevet viseli. Nem Roger Norrintgontól, hanem édesapjáról nevezték el: a kiváló tudós, Sir Arthur Lionel Pugh Norrington a Trinity College élén állt, s az Oxfordi Egyetem egyik irányító tisztségviselője volt. A karmester tehát nem hétköznapi családban nevelkedett:
ahol ő látta meg a napvilágot, ott igencsak szokás volt gondolkodni…
Az otthonról hozott nyitottság, kezdeményező szellem és elfogulatlanság egész életén végigkísérte. Tegyük hozzá a tulajdonságokhoz a sokoldalúságot is: nemcsak historikus zenekarokat vezényelt — ilyen minőségében egy alapvető fontosságú együttes, az 1978-ban létrejött London Classical Players alapítójaként —, de modern zenekarokat is. Mi több: kórust is vezetett (Oxford Bach Choir), és a zenés színházi nagyüzem működtetéséből is alaposan kivette a részét: 1969-től 1984-ig a Kenti Opera zeneigazgatója volt. A nyolcvanas évek második felében a Bornemouth Sinfonietta élére került, majd a kilencvenes évek első felében a New York-i illetőségű kamarazenekar, az Orchestra of St. Luke’s vezetője lett. Ezt követte pályafutásának egyik legizgalmasabb korszaka, a Stuttgarti Rádió Szimfonikus Zenekarának élén, 1998 és 2011 között. Ezzel párhuzamosan a Camerata Salzburgot is irányította.
A tájékozottabbak e feltűnően sokszínű lista olvastán sokatmondóan megjegyezhetik: ez nem mind régizenei együttes… Bizony nem, sőt! Norrington a historikus karmestereknek azon elfogulatlan elitcsapatába tartozik, amelynek tagjai — mint például a már eltávozottak közül Nikolaus Harnoncourt, vagy a mai is élő és aktív nagyok sorából John Eliot Gardiner — szívesen, sőt életprogramszerűen „exportálták” a historikus régizenei gondolkodást a nem historikus együttesek világába. Norrington vallja, hogy
a historikus zenélés nem bélhúrokon, barokk vonón, natúrkürtön és egyéb kópiahangszereken múlik, hanem tempóvételen, tagoláson, hangsúlyozáson, hangképzésen, s mindez a modern zenekarok által is megvalósítható.
Szívesen vállal hát feladatot effajta együttesek élén is, s ezeknek természetesen Schumann, Brahms, Berlioz, Csajkovszkij, Mahler műveit is betanítja. Hogyan? A maga módján — amely erősen eltér a szokványostól. Norrington egyik nagy szószólója a vibrátómentes, „egyenes hangú” játéknak, és modern zenekarok élén mindig is bátran szorgalmazta, hogy szakítsanak a konvenciókkal, és a romantikusokat is így szólaltassák meg.
Az eredmény nyomán egy új, tisztább hangzásvilág nyílt meg a koncertlátogatók előtt. A vibrátómentes játékról szólva Norrington a 19. század nagy hegedűsét, a magyar származású Joachim Józsefet idézi:
„A hegedűjátékban a kifejezés a vonókezelésen múlik. Ha valaki — még ha szólista is — azzal tölti az időt, hogy folyton vibrál, ezzel csak azt jelzi, hogy nem ura a hangszerének…”
Norrington tehát historikusan vezényel — de nem elvontan és nem akadémikusan, hanem a zene közvetlen, kommunikatív jellegét hangsúlyozva. Ehhez a szemlélethez keresve sem találhatna alkalmasabb partnereket, mint az idei Budapesti Tavaszi Fesztiválon vezetésével fellépő együttest, A Felvilágosodás Korának zenekarát. Ez a világszerte nagy megbecsülésnek örvendő, virtuóz társaság nagyon is „egy húron pendül” Norringtonnal, ami a gondolkodásmód elfogulatlanságát, frissességét, a zenélés szenvedélyét és energiáját illeti. Nem véletlenül választották meg őt (és rajta kívül William Christie-t) tiszteletbeli karmesternek, „emeritus conductornak” — pedig ez az együttes amúgy büszkén vállalja a vezető nélküliség gyakorlatát: náluk nincs főzeneigazgató, felváltva dolgoznak az általuk kiválasztott karmesterekkel (akik között Fischer Ivánt is megtaláljuk).
További információk a Tavaszi Fesztivál programjairól!
Mozartot hallhatunk ezen az április 9-i estén — két szimfónia foglalatában két kürtversenyt a zenekar nagyszerű szólistája, Roger Montgomery előadásában. Mozart — Haydn mellett — talán a legalkalmasabb szerző arra, hogy a jó kedélyű, humort is kedvelő Norrington megmutassa, mit tart a hangversenyezés gyakorlatában a legfontosabbnak. A közvetlenséget, a kommunikációt, a nézőtéri széksorokban helyet foglalók egyenrangú társként való kezelését. „Nem szeretem, ha felülről lefelé muzsikálnak” — mondja egy interjúban.
„Azokért a zenei megnyilvánulásokért lelkesedem, amelyek segítenek abban, hogy a koncerteken megtörjön a jég. Akkor örülök, ha a közönség eléggé bizalmasnak érzi a hangulatot ahhoz, hogy reagáljon a zenészek gesztusaira. Ha ez megtörténik, biztosak lehetünk abban, hogy jó esténk lesz.”
