• Blogok
  • Intermezzo
  • Közvetítések
  • Magazin
  • Rádió
  • Capriccio
  • English
Kategóriák
  • #ZENE
  • #SZÍNHÁZ
  • #TÁNC
  • #FOLK
  • #KIÁLLÍTÁS
  • #KÖNYV
  • #FILM
  • #GYEREK
  • Papageno Rádió
Blogok
  • ARTE blog
  • Backstage
  • Barokk sarok
  • Beszélő képek
  • Cziffra Fesztivál
  • Debrecen
  • Debreceni Ünnepi Játékok
  • Erdély blog
  • Esterházy
  • eSzínház Fesztivál
  • Eyes and Ears on Budapest
  • Fesztivál Akadémia
  • FOCUS on You
  • Hallomások
  • Hagyományok Háza
  • Haydneum
  • ICMA blog
  • Jazztörténetek
  • JM blog
  • Kataliszt
  • Képzőművészeti Aktuál
  • Kisvárdai Fesztivál
  • Klassz a pARTon!
  • Kodály Verseny
  • Kórusblog
  • Könyvsarok
  • Kreatív Európa történetek
  • Kultúrpanda
  • KultúRecept
  • Madridi mozaikok
  • Magyar Zene Háza
  • Mindent Kocsisról
  • Mozart Planet
  • Múlt századi csillagok
  • Múzeum+
  • Müpa magazin
  • Művészetek Völgye
  • m. v.
  • Operaház
  • Oroszlánkörmök
  • Pagony
  • Papageno Klasszik
  • PeterPress
  • Ruttkai és kora
  • Senki többet?
  • Sisi gödöllői kastélya
  • Szokolay
  • Szomorú vasárnap
  • Táncmesék
  • Te csak hallgass!
  • Trafó
  • Várfok Galéria
  • Városmajori Szabadtéri Színpad
  • ZÖLD+KULT
  • Zsámbéki Nyári Színház
  • Ў blog
Facebook Instagram Vimeo YouTube
  • Blogok
  • Intermezzo
  • Közvetítések
  • Magazin
  • Rádió
  • Capriccio
  • English
Facebook Instagram Vimeo YouTube
Papageno
Papageno
Hallomások Zene Címlap

„Apolló azt mondta, jobb csajok vannak az égben”

Szerző: Szatmári Róbert2018. április 21.
Facebook Twitter E-mail
Christina Pluhar és Rolando Villazón fotó: Pályi Zsófia / Müpa

Nem gyakran látni élőben Magyarországon az első „igazinak” tartott operát, az Orfeót.  Nem is olyan régen azonban kivételes szerencsében részesülhetett a magyar közönség, a Müpában ugyanis korhű előadásban lehetett látni-hallani Monteverdi remekművét. Nem is akármilyen felállásban, hiszen a zenekar az Ensemble L’Arpeggiata volt, Orfeót pedig Rolando Villazón énekelte.

Kivételes estének néztünk elébe. Én is így készültem. Kivételes ráhangolódással, mert nagyon fontos nekem a barokk zene és a historikus előadásmód. Ennek ellenére (vagy épp ezért) mindig azt gondoltam, hogy az ilyen muzsika befogadása meglehetősen hangulatfüggő. Vagy rögtön magával ragad, de az is megeshet, hogy elmegy mellettünk a darab, esetleg mi a darab mellett.

Christina Pluhar fotó: Pályi Zsófia / Müpa

A mai fülnek-szemnek is érdekes a mű tagolása, hiszen néha úgy tűnik, hogy percekig nem történik semmi, néha pedig sorsfordító események zajlanak le pár másodperc alatt, hihetetlen dinamikával. Nem is lehet rajta csodálkozni, mert ebben a műben még csak minden kezdődik. Ez a „bel canto” még nagyon különbözik attól, amit később nevezünk majd annak.

Ebben az énekben egészen más, egyszerűbb, tisztább, szerkesztettebb szépség uralkodik

ahhoz képest, ahová az olasz opera fejlődik majd a 19. században. Az Orfeo számomra egyszerre könnyed és tömény. Könnyed, hiszen késői reneszánsz és korai barokk dalokra vigadhatunk önfeledten, és tömény, mert alapvető emberi érzéseket, dilemmákat boncolgat éteri tisztasággal úgy, hogy folyamatosan absztrahál és idealizál. Szinte kézzel fogható az antik drámaszerkezet felélesztésének igénye, itt a kórus is, meg a pásztorok idillje, az istenek és az alvilág, de ott vannak az emberi érzések és konfliktusok is. A Müpa produkciójában az antik háttér szereplői a zenekar mögött álltak, ők voltak azok, akik kommentáltak, megerősítettek, árnyaltak, vagy összefoglaltak, levontak következtetéseket, míg a színpad elején zajlott az emberi dráma.

Christina Pluhar és Baráth Emőke fotó: Pályi Zsófia / Müpa

Engem elragadott ez a barokk pompában csillogó antik szépség, olyan intenzíven éltem meg ezt, ahogy már rég nem éreztem. Talán csak Mozartnál látni később a könnyedségnek, az életszeretetnek és bölcsességnek ezt az elegyét. Az Orfeo minden egyes pillanatából sugárzott felénk, hogy jó élni, és hogy milyen jó emberként élni, minden körülmény dacára. Mozartra emlékeztetett a finálé is, az „éld át, szállj alá, de utána bölcsen gondold át, majd emelkedj fel” érzése átjárta a Müpa nézőterét.

„Ne akarjon egy almát a narancshoz hasonlítani” – 8 tény Monteverdiről

A finálét a közönség nagy megelégedésére még egyszer eljátszották, önfeledten tapsoltunk, de akár táncra is perdülhettünk volna, olyan volt a hangulat. Nagyszerű volt a zenekar, kiválóak az énekesek, és Rolando Villazón magával ragadó, hihetetlen energiával vitte magával a művet, a szereplőket és a közönség szívét.  Ha valakinek, akkor neki biztosan nem kell elmagyarázni, hogy mi is az életöröm, és nagy operahősök sztárjaként nagyon jó volt hallani, hogy mennyire igazi otthona a barokk világ is. A könnyedség élménye azért is megkapó, mert ha az ember az Orfeót nézi, akkor voltaképpen egy „intézményt” is néz. Az első operát. Vagy majdnem az elsőt. A reneszánsz emberképet. Az ideált. A szerelmet. A költészetet. A művészet fontosságát.

Glamúrhangzás ellen való orvosság

Én persze nem szeretem az intézményeket, még akkor sem, ha az ilyen Orfeo-féle esetben elismerem, hogy valami hatalmas vagy épp korszakalkotó dologról, alkotásról, iskoláról van szó. Igaz, onnantól kezdve, hogy valami intézménnyé válik, kőbe lesz vésve, merev lesz, nehezen hajlik, az emberi test és természet rugalmasságához nehezebben találja meg az utat, vagy nem is keresi már. Örülök, hogy a Nikolaus Harnoncourt által megkezdett út, a „kezdetek” élővé és korszerűvé újravarázslása most már itt tart, általánossá lett és tomboló tapsot vált ki. A színpadon hús-vér embereket láttam, akik csak nekem énekeltek, és nekem bizonygatták, hogy „Figyelj, izé, hát tényleg ott felejtettem Eurüdikét az alvilágban, mert Apolló azt mondta, jobb csajok vannak nála az égben, de hát emberek vagyunk… Te nem így tettél volna a helyemben, cimbi?”

Nem tudom, mit tettem volna Orfeusz helyében hasonló esetben. De nagyon jólesett, hogy megkérdezte.

müpa rolando villazón orfeo
Megosztás. Facebook Twitter LinkedIn E-mail
Előző bejegyzésHogy milyenek az olaszok? Mintha egy ügyes hegedűs egy amatőrt akarna kifigurázni
Következő bejegyzés Hogyan folytassuk, mikor vége lesz?

Ajánlott Bejegyzések

Intermezzo

Elhunyt Richard Taruskin amerikai zenetudós

2022. július 2.1 perc olvasás
Françoise Gilot - forrás: Várfok Galéria
Várfok Galéria

A Várfok Galéria egyedüli magyar kiállítóként vesz részt az art KARLSRUHE 2022 vásáron

2022. július 1.2 perc olvasás
Fotó: Szépművészeti Múzeum-Magyar Nemzeti Galéria / Szántó András
Múzeum+

Ha szerda, akkor Borszerda a Magyar Nemzeti Galériában – idén júliusban is!

2022. július 1.11 perc olvasás

A hozzászólások le vannak zárva.

Promóció
100 Tagú Cigányzenekar - forrás: Margitszigeti Szabadtéri Színpad Promóció

Prímás parádé a 100 Tagú Cigányzenekarral a Margitszigeten

Keller András - forrás: Concerto Budapest Promóció

Válogassa össze bérletét a Concerto Budapest koncertjeiből!

Vasas Petra - fotó: Králl Kevin Promóció

Vasas Petra: „A mozivászonról látni a saját filmünket mindent felülmúló élmény”

Fekete-Kovács Veronika a La Mancha lovagjában Promóció

Fekete-Kovács Veronika: „Emma szerepe számomra az évad csúcspontja”

Han Chi Ho Promóció

Glenn Gould és Wilhelm Kempff között – koreai zongoravirtuóz a Zeneakadémián

Ertl Péter Promóció

Ertl Péter: „Változatos előadásokkal készülünk a TáncParkra”

Hírlevél

Ne maradjon le semmiről!

Hírlevelünkben minden csütörtökön megkapja a legfontosabb kulturális híreket és a következő hét legjobb programjait.

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

  • Impresszum
  • Médiaajánlat / ÁSZF
  • Adatvédelem
  • Szerkesztőségi alapelvek
  • Kapcsolat
Menu
  • Impresszum
  • Médiaajánlat / ÁSZF
  • Adatvédelem
  • Szerkesztőségi alapelvek
  • Kapcsolat

Member of

Hírlevél feliratkozás

0001
0001

© 2022, Papageno Consulting Kft. Minden jog fenntartva.

Type above and press Enter to search. Press Esc to cancel.