Az Elle éternelle egy szimfonikus költemény, melynek programja egy teljesen fiktív szerelmi történeten alapul. A cselekmény maga nem is fontos, inkább a forma kialakításában és a vezérmotívumok megjelenítésének gyakoriságában volt szerepe.
Igyekeztem a darabot úgy komponálni, hogy a mára már nekem is bagatell történet nélkül is teljes értékű műként funkcionálhasson. Valamit azért érdemes tudni a háttérprogramról: kissé Hector Bérlioz Fantasztikus szimfóniájának a története jelenik meg kompakt változatban, azzal a lényegi különbséggel, hogy a darabban nem a szerelmes ifjút, hanem az imádott hölgyet vezetik végül a vesztőhelyre.
A darab alapvetően 3 nagyobb szakaszra tagolható; az első rész egyfajta tánc (A-B-A forma), melyet egy rövid bevezető előz meg, ahol a fuvola és hárfa unisonojában ismerhetjük meg a főtémát (ha akarjuk, a fixa idea motívumot). A tánc B-részében jóval lassabb zenei környezetben is megmutatkozik a vezérmotívum, majd egy rövid kis polifonikus anyaggal tér vissza az A-rész.
A darab a Papageno.fm műsorán is hallható.
A második rész egy quasi visszautasított szerenád, vagyis egy olyan dal, melynek a hangulatát – már az első megszólalásnál – a kétkedés jellemzi legfőképpen. Mint minden dal, ez a rész is strofikus, a dal maga háromszor fordul elő, zenei térben és időben egyre kiterjedtebb változatban. A záró szakasz két részből áll; egy körtánc, ahol a fixa idea jóval idegesebb, vegzáltabb zenei környezetben mutatkozik be, majd a fent már említett „vesztőhelyes rész”, aminek a végén mindenféle halálnem vár szegény, mindent megjárt főtémára. Gyerekkoromban sokszor álmodtam, hogy rám vár kivégzés, a harsonák mély glissando-játéka hívatott ezt a nyomasztó érzést visszaadni.
A darabot 2014. április 8-án mutatta be a Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar Guido Mancusi karmester és zeneszerző vezényletével a Zeneakadémia nagytermében. A felvételen ez az előadás hallható.
