A Schattenspiel (Árnyjáték) több, régóta bennem formálódó gondolat eredménye. Egy idő óta egyre fontosabbak számomra a középkori, úgynevezett „izoritmikus” technikával készült művek, főleg Dufay motettái és miséi. Kíváncsi voltam, lehetséges-e mai nyelven hiteles zenét írni ennek a kompozíciós eljárásnak a segítségével. 

Azt hiszem, a kezdetek óta foglalkoztatja a zeneszerzőket a fény-árnyék jelenség zenei megvalósítása. Minden stílus kínált és kínál ma is erre lehetőséget. Engem az érdekelt,

lehet-e az akusztikai megjelenítésen kívül valamilyen formai, az egész mű szerkezetét meghatározó módon felhasználni a fény-árnyék kettősségben rejlő lehetőségeket.

1996 tavaszán a Forrás Kamarazenei Műhely három fiatal szólistája, Simon Béla (zongora), Vajda Gergely (klarinét) és Varga Tamás (gordonka) megkért, írjak egy triót számukra, amelyet a következő év májusában Brahms Klarinéttriójával együtt bemutathatnak a bécsi Musikvereinben. Miközben lassan körvonalazódni kezdett bennem a darab, egyik este levetítették a televízióban Suarez Don Juan a pokolban című filmjét. Az erősen modernizált történet egyik szereplője titokzatos ember, akit egy fekete ruhás, fekete- és aranyszínűre festett arcú, néma figura kísér, minden mozdulatát azonnal leutánozva. Ha megkérdezik tőle, ki ez, azt válaszolja: velem van mindig, ő az árnyékom. A film egyik drámai fordulópontján az ő szájából hangzik el:

Aki egyedül maradt az árnyékával, az vagy megváltozik, vagy meghal.

Ez a jelenet és ez a mondat döntő lökést adott a Schattenspiel megformálásához. Egyúttal alapvetően meghatározta a mű érzelmi-hangulati alaptónusát is, mivel a filmbeli szituáció nagyon sok hasonlóságot mutatott az én akkori élethelyzetemmel, és úgy gondoltam, hogy ezt – zenei következményeivel együtt – vállalnom kell. Az addig alapvetően két pillérre –tétel és ellentétel – épülő műbe ekkor került bele a két kommentár, mint a tételek árnyéka.

Ez a négy tétel hangzott el a bécsi bemutatón, de akkor már dolgoztam a tételeket elválasztó közjátékokon. Ez három duó lett, kihasználva az összes lehetséges hangszerkombinációt. Itt végig a hagyományos, akusztikai értelemben vett fény-árnyék játékot követtem, így jött létre a három Schattenspiel (Árnyjáték), amelyről végül is az egész mű a címét kapta. Ez a héttételes verzió is elhangzott egyszer, de addigra – a duók ellentételeiként – már elkészült a három szólótétel Schattenlos (Árnyéktalan). Ekkor vált véglegessé – vállalva a rejtett vagy hallható utalásokat – a két kommentár Schubertre és Bartókra utaló alcíme, valamint a duók és a szólózongora-tétel ajánlása.

A zenemű a Papageno.fm műsorán is hallható.

Tihanyi László 1956. március 21-én Budapesten született. 1970 és 1974 között a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában tanult zeneszerzés szakon, tanárai Huzella Elek, C. Nagy Béla és Fekete Győr István voltak. Tanulmányait 1974-ben folytatta a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán, ahol Sugár Rezsőnél zeneszerzés szakon, Kóródi Andrásnál karmester szakon tanult. 1981-ben zeneszerzői és zeneelmélet-tanári, majd 1982-ben karmesteri diplomát szerzett.

A rovat támogatója az: