Karád gazdag néphagyományú település Külső-Somogy területén. A legújabb régészeti kutatások szerint története Árpád fejedelem idejéig nyúlik vissza.
Régi földszintes iskolaépületén még felfedezhetjük klasszicista eredetét. Homlokzatán két emléktábla olvasható. A korábbi, 1924-ben avatott tábla Gárdonyi Gézának állít emléket, aki 1882-ben, tizenkilenc évesen itt kezdte tanítói pályafutását mint karádi segéd-kántortanító.
Akkor még Ziegler Gézának hívták. Későbbi írásaiban kissé keserűen, csalódottan örökítette meg rövid itteni tanítóskodását:
Az én falum című novelláskötetében felidézi az átélt anyagi nyomorúságot, ugyanakkor felejthetetlen képet rajzol benne a környezetről és a falusi emberekről. Később karádi emberekről mintázta Bor című népszínműve hőseit.
Itt, az iskolaépületben lakott egy szolgálati szobácskában. Utóda, Happ József, aki majd fél évszázad múlva Kodály vendéglátója lesz, kezdő tanítóként ugyanabban a szobában lakott, mint Gárdonyi. Ezt mesélte:
Minden a régi volt. A szekrény, az ágy, még a mosdótál is ugyanaz, amelyet ő használt. A szekrény belső oldalára üzenetet írt az utódoknak, melynek lényege: ha van kabátod, akaszd ide, de van hely a borosüvegeknek is…
A második, 1978 júniusában állított márványtábla Kodály Zoltán emlékét őrzi:
1933 ÉS 1938 KÖZÖTT
TÖBB ALKALOMMAL EBBEN AZ
ISKOLÁBAN GYŰJTÖTT NÉPDALOKAT
KODÁLY ZOLTÁN
A NAGY MAGYAR ZENESZERZŐ ÉS
ZENETUDÓS.
EZEKBŐL A DALOKBÓL
SZÜLETETT MEG — A KÖZSÉG 800 ÉVES
FENNÁLLÁSÁNAK ÉVFORDULÓJÁRA —
HÍRES FÉRFIKARA, A KARÁDI NÓTÁK.
Karád mint völgykatlanban fekvő, elszigetelt falu sokáig megőrizte eredeti parasztkultúráját. Először Dávid Gyula jött ide népzenét gyűjteni 1933 nyarán. Kodály, aki Dávid Gyula tanára volt, a jó eredmény láttán látogatta meg a falut 1934 júniusában. Az iskola egyik tantermében – amelyet ma Kodály teremnek hívnak –, folyt a népdaléneklés.
Az akkori igazgató-tanító, Happ József így emlékezett vissza:
Összehívtuk az iskolába az asszonyokat, a férfiakat, akik jó régi, öreg nótákat tudtak. Dávid Gyula kottázta, Kodály pedig elővette a tütükéjét, a fonográfot, s abba énekeltette őket. Bogdán Györgyné egy igen ritka nótát énekelt. Kodály visszajátszotta neki a fonográfról. Az asszony a csodálkozástól megfogódzott a székben és kiszaladt a száján: ’A rosseb egye meg ezt a masinát’..
Kodály és Dávid Gyula az újhegyi pincékhez is kiballagtak nótázókat hallgatni. Mindkettőjüket Happ József látta vendégül.
„Kodály tanár úr kedves vendégünk volt – mesélte Tüskés Tibornak a tanító úr. Azt hiszem, jól érezte magát családom körében. Kosztolás tekintetében nem egyezett velünk, mert este nem ette meg a rántott csirkét. Vacsorára egy köcsög aludt–tejet kért…”
Happ József egy másik emléke arról szól, hogy Kodály a jó énekes Papp Gyuláné otthonában is járt, akit gyerekként még Gárdonyi tanított. Az idős asszony éneklés után a búcsúzkodó Kodályt meg akarta ajándékozni egy kis útravalóval, s a szomszéd fiút felküldte az udvarán álló körtefára, hogy rázzon le az éppen érő gyümölcsből. A felszedésben Kodály is szívesen részt vett, és örült, hogy vihet haza belőle feleségének, Emma asszonynak.
Otthon Kodályt hamarosan felkereste Az Est című népszerű napilap munkatársa és karádi élményeiről kérdezte. Kodály elmondta, hogy az addig gyűjtött 101 népdalnak majdnem fele teljesen ismeretlen volt számára. Az újságírónak le is játszott egyet fonográfján, az Elvetettem a lenemet kezdetűt, amely egy egész emberi életet sűrít egyetlen dalba. Azt mondta, hogy csak ezért az egy dalért megérte Karádra utazni.
Hamarosan a karádi tanító úr látogatta meg Kodályt és felkérte, hogy a gyűjtött dalokból állítson össze egy csokrot a falu fennállásának 1934-ben ünnepelt 800. évfordulójára. Így született meg Kodály nevezetes férfikari műve, a Karádi nóták, amellyel halhatatlanná tette a kis falu nevét.
Kodály később is rajta tartotta a szemét Karádon. 1935 húsvétján újra Dávid Gyulával látogatott el gyűjteni. Az 1950-es években növendéke, Vikár László feladatául a falu teljes népzenekincsének feltérképezését jelölte ki. Vikár több, mint tíz alkalommal járt Karádon és mintegy 1500 dallamot rögzített, köztük egyházi népénekeket is. 1952-ben még ő is találkozott olyan bácsival, aki annak idején Gárdonyi Géza tanítványa volt. Gyűjtése eredményéből 160 dal megjelent Röpülj, madár, röpülj… címmel. Megjelenésének évében, 2000-ben Vikár László Karád díszpolgára lett.
1949-ben Kertész Gyula és Kerényi György látogatott Karádra, gyermekdalokat gyűjtöttek. Ebből a gyűjtésből került az első osztályos énekkönyvbe a Tüzet viszek… kezdetű dal.
A faluban a népzene mellett nagy hagyományai vannak a néptáncnak és a népi díszítőművészetnek, különösen a hímzésnek. Ezeket nevezte Kanyar József tudós levéltáros Karád három kincsének.
A régi táncokat 1934-ben a község jubileumára támasztották fel, eltanulva az öregektől. 1935-ös látogatása alkalmából Kodály magával vitte Paulini Bélát, a Gyöngyösbokréta-mozgalom „atyamesterét”, Háry Jánosának szövegíróját, aki a karádi híres kanásztáncot tanulmányozta. Ösztönzésére Happ József vezetésével a Gyöngyösbokréta keretén belül megalakult a karádi Rozmaring tánccsoport, melynek kiemelkedő tagja volt Horváth János tősgyökeres karádi gazdálkodó. Az együttest külföldre is vitték, nagy sikereket arattak Bécsben, Brüsszelben és a francia Riviéra leghíresebb helyein. 1939-ben egy világ körüli út terve is felmerült, de az utazásoknak véget vetettek a háborús évek.
Karádon ma is működik felnőtt és gyermek néptánc csoport, amely rendszeresen bemutatja műsorát a Kodály Zoltánról elnevezett művelődési házban. Kodálynak születése 125. évfordulóján szobrot is állítottak az iskola előtt, alkotója Reidl Gábor karádi származású szobrászművész.
Végezetül látogassunk el a faluba. A kisfilm alatt a Karádi nóták szól:
Források:
Genthon István: Dunántúl. Bp. Képzőművészeti Alap, 1959 (Magyarország műemlékei 1.)
www.karad.hu
Pe-A: Százegy gyönyörű, ősmagyar nótát talált Kodály Zoltán a 800 éves Karádon. = Az Est 1934. 07. 11.
Simon Márta: Gárdonyi szekrénye, Kodály partitúrája. Emlékek egy gazdag életből [Happ József]. = Somogyi Néplap 1976. 11. 07.
Herke Mihály: „Kocsmárosné gyöngyviolám” – Kodály és Karád. = Somogy 1982. 6.
Móser Zoltán: A „Karádi nóták”-ról. = Somogy 1982. 6.
Tüskés Tibor: Zalamente, Somogyország. Bp. Móra Kiadó, 1979
