Felesége, Rita Gombrowicz egy interjúban úgy fogalmazott, Witold Gombrowicz szeretett beszélgetni, és mivel magát „a szellem sportolójának” nevezte, a beszélgetések közben szerette partnerét provokálni, vizsgáztatni. Színdarabjaival sem tesz másképp.
Witold Gombrowicz a második legnépszerűbb lengyel drámaíró színpadainkon, csak Slawomir Mrożek előzi meg. Nevével 1978-ban találkozhattak először a magyar nézők: ekkor mutatta be az Operettet a Vígszínház Valló Péter rendezésében. Egy évvel később Kaposváron, Ács János színrevitelében következett az Esküvő. Előbbiből hét, utóbbiból csupán négy magyar nyelvű premiert jegyez a színháztörténet. Jóval túlszárnyalja őket az Yvonne, burgundi hercegnő, ez az 1938-ban írt darab, amelyet e pillanatig 12-szer mutattak be határon inneni és túli színházaink.
Gombrowicz abszurd darabjainak humora metsző és hideg, nem is iróna, hanem erős gúny az, amivel társadalmi látleletet ad. Ráadáasul úgy, hogy gyakran a férfiak uralta közegben egy nő a játékszer, ő kerül kiszolgáltatott helyzetbe. Az Yvonne-színrevitelek esetében a mindössze 26 szót mondó címszereplő tragikumát nem is könnyítik el a rendezők. A fecsegő környzetével szemben makacsul hallgató, de magában folyamatosan gondoló és véleményező hercegnő tökéletesen kiszolgáltatott az udvarban. Forradalmár lenne azzal, hogy ő itt az egyetlen, aki nem játszik szerepet, nem machinál, hanem csúnyaságában az, ami: a nyerseség, a szemérmetlenség, az önazonosság? Gombrowicz azonban pátosztalan, Yvonne nem magasztosul fel.
Ezzel szemben az abszurd történelemfelfogású, a világ romlását tematizáló Operettet, ezt a címben jelzett műfaj követelményeit egyszerre betartó és azokat nem egyszerűen parodizáló, de a sarkukból kifordító darabot általában szórakoztatóbbnak olvassák, mint ami valójában ez a bizarr, és ahogy halad a cselekmény, egyre nyomasztóbb történelmi panoptikum. Mert ez a központi téma, bár egy szép nő, a meztelenségében (is) tökéletes, a testiségre vágyó Albertinka az, aki passzív módon, az események elszenvedőjeként katalizálva indítja el a cselekményt.
A Fesztiválzenekar szerint ilyen a Baltikum és Lengyelország
Egyetlen olyan előadást találunk csak az annalesekben, amely ezt nem csupán meghaladta, hanem lengyelországi körökben is revelatívnak találtatott: az akkor nyílt RS9 Színház Operetka címen adott, 1990-ben bemutatott produkcióját. Lábán Katalin és Dobay Dezső rendezése több külföldi meghívást is kapott, jártak vele Lengyelországban, Svédországban, Edinburgh-ban.
Dobay Dezső így számolt be a lengyelországi fogadtatásról:
A lengyeleknek van néhány nagy drámaírójuk, akiknek hatalmas kultuszt csinálnak. Két-három évvel ezelőtt volt egy Mrożek-fesztivál, utcai felvonulással, Mrożek lóháton… Erre a Gombrowicz-rajongók rendeztek egy ellentüntetést, hogy Mrożek menjen a fenébe, mért Gombrowiczcsal kell foglalkozni; akkor fogant a fesztivál ötlete. Német, francia és lengyel előadások voltak, Operetka nem volt. Azt emelték ki a kritikák, hogy mennyire autentikusan kezeltük a szöveget. Mert az író a lengyeleknek egy monumentum, ők szóról szóra, ortodox módon játsszák. Mi a háromfelvonásos, százoldalas darabból csináltunk egy másfél órás egyfelvonásost. A darab nagy ívű gondolkodás a történelemről, az operett műfajába ültetve. Ezt a fajta komplex dolgot nálunk látták megszületni. (Beszélő, 1993/45)
Az Esküvőben, csakúgy, mint az Yvonne-ban, találunk Hamlet-utalásokat, csak itt Henryknek hívják a hazatérőt, és Gombrowicz a már többször emlegetett keserűen groteszk szemüvegen keresztül fogalmaz nem csupán a világról, de a Henrykké vált Hamletről is. Hogy a darab túlírtsága lenne-e az oka, hogy kevesen próbálkoztak vele (és mindenki sikertelenül vette az akadályt a sajtó tanúsága szerint), nem tudni.
A Müpa előadásában, amelynek a Napló képezi az alapját, ám a három dráma, az Yvonne, burgundi hercegnő, az Esküvő és az Operett mellett a Gombrowicz-próza egyik-másik alakját is megidézi, ez az alteregó lesz a kalauzunk, hogy kiolvassuk az írói üzenetből a ma is időszerű kérdéseket.
