Papageno Radio
- hirdetés -
Címlap Müpa csak egy van? - Megnéztük Európa legrangosabb koncerttermeit

Müpa csak egy van? – Megnéztük Európa legrangosabb koncerttermeit

Papageno Fanfár
Iratkozzon fel hírlevelünkre és hetente elküldjük Önnek a világ legfontosabb kulturális híreit!

Anya csak egy van, tartja félig tréfásan, félig komolyan a sokat idézett mondás. Mi, magyarok immár tizenhárom éve úgy érezzük: Müpa csak egy van. Öröm azonban arra gondolni, hogy akadnak a Komor Marcell utcai intézményhez hasonlók Európa néhány nagyvárosában — olyan komplex kulturális központok, amelyeknek céljai hasonlítanak a Müpa céljaihoz, s amelyekkel lehet és érdemes is együttműködni. Ezeket igyekszünk bemutatni új sorozatunkban.

Európa legújabb, 2017 januárjában megnyitott hangversenyközpontjának elhúzódó építkezése és drasztikusan elszálló költségei sokak szerint a látványberuházások kudarcának szimbólumává avatta az Elbphilharmonie szoborszerű, impozáns, az Elba habjaiból kiemelkedő tömbjét.

Egy évvel a megnyitó ünnepség után már városszerte így becézik: az Elphi.

A közszájon forgó elnevezés egyszerre utal az épület speciális elhelyezkedésére és rendkívüli csáberejére. A sok apró szigetből és csatornából álló régi hamburgi kikötő egyik szigetét szinte teljes egészében elfoglaló komplexumot sokan már nem dagadó vitorlákkal kihajózó fregattnak látják, hanem a tündérek és sellők (die Elfen) nemzetségének képviselőjét tisztelik és félik benne.

Dühös széljegyzetek az Elbphilharmonie megnyitójára

Christoph Lieben-Seutter, a „ház” igazgatója, intendánsa nem is feltétlenül örül ennek, hiszen a név azt sugallja, hogy sokak számára egyelőre maga az épület az attrakció, s nem az, ami benne zajlik. Az első év fantasztikus látogatói számokat produkált Hamburgban, ami arra biztosan jó volt, hogy kifogja az ellendrukkerek vitorlájából a szelet.

A futball világában gyakran mondják, hogy a második év mindig nehezebb, mint az első

— vetette fel egy riporter a koncertterem megnyitójának első évfordulóján. Lieben-Seutter ettől nem fél, ugyanakkor tudja, hogy a lelkesedés hőfoka idővel csökkenni fog. Jelenleg azonban éppen az ellenkezője okoz problémát: az érdeklődés tízszer nagyobb, mint a kínálat — nem hónapokra, hanem egy teljes évadra írhatnák ki, hogy „telt ház”, így az igazi zenebarátok közül sokan nem jutnak el az általuk meghallgatni vágyott koncertre, ráadásul az extrakereslet nagyon felhajtotta a jegyárakat. Nem könnyű megfelelni annak a kettős követelménynek sem, hogy az Elbphilharmonie legyen a város szimbóluma, s Hamburgot kulturális vonzereje révén is a világvárosok sorába emelje, ugyanakkor maximálisan szolgálja ki a helyi igényeket is.

Egy éve nyílt meg az Elbphilharmonie

Lieben-Seutter bízik abban, hogy két-három év elteltével egészséges egyensúlyviszonyok alakulnak ki. A bécsi illetőségű Lieben-Seutter az európai színtér egyik legnagyobb rutinnal rendelkező, legelismertebb intendánsa. Karrierjét szülővárosában kezdte, a Konzerthaus ügyvezető igazgatójaként személyzeti ügyeket koordinált, felügyelte a költségvetést, jellemzően gyakorlatias, s nem művészi feladatokat oldott meg. 1993-1996-ban a Zürichi Operához szerződött, majd visszatért Bécsbe, ahol közel egy évtizeden át állt a Konzerthaus és a Wien Modern Fesztivál élén, évente négyszáznál több esemény lebonyolításáért felelt, s az ő irányítása alatt került sor a Konzerthaus átfogó építészeti rekonstrukciójára is.

2007-ben fogadta el a hamburgi Laeiszhalle igazgatói kinevezését, ezzel együtt az egyelőre csak makettként létező Elbphilharmonie művészeti koncepciójának kidolgozásával is őt bízták meg. Az ismert körülmények miatt Christoph Lieben-Seutter és csapata tíz éven át dolgozhatott a tartalmi koncepció kialakításán. A nyitó koncert dátumának bizonytalansága nyilván nem könnyítette meg a szerződtetési tárgyalásokat, de ügyes diplomáciával ezt a nehézséget is kezelni tudták.

Akik nem ismerik a hamburgi zeneélet tradícióját, talán meglepődnek azon, hogy nem született hamburgit bíznak meg azzal, hogy olyan intézményeket felügyeljen, melyek a világ más tájain egymás riválisai lennének. A Hamburg belvárosában, a Brahms téren található Laeiszhalle 1908-ban nyílt meg, a historikus stílusban épült koncertteremben egy kétezer ülőhelyes nagyterem és hatszáznegyven fős kisterem áll a zene szolgálatában. Kiváló akusztikájú, a budapesti Zeneakadémiára emlékeztető, de annál tágasabb, elegáns nagyterme legendás koncerteknek biztosított és biztosít ma is helyet. Magas színvonalon képes kiszolgálni a nagyjából 1,8 milliós város zenei igényeit. „Kell nekünk még egy koncertterem?” — tették fel sokan a számunkra is ismerős kérdést, mely Budapesten mára eldőlt, Hamburgban pedig senki sem gondolja komolyan, hogy nem hasonló módon fog eldőlni.

A cikk eredetileg a Müpa Magazinban jelent meg.

Az Elbphilharmonie 2019 nyaráig feltöltött, a Laeiszhalléval közös platformon olvasható programja jól tükrözi, hogy a hangversenyélet valóban globalizálódott, nagyjából ugyanazok a visszajáró vendégek Hamburgban, mint Budapesten. Itt is gyakoriak a jazzkoncertek, bőséges a baba- és gyerekfoglalkozások kínálata, és a hamburgiak is úgy gondolják, hogy a „művészet megszentelt csarnokában” van helye a világzenének és a könnyebb műfajoknak. De azért akadnak különbségek is. Hamburgban például egyelőre óvatosan kezelik az opera műfaját, kevesebb saját produkciót hoznak létre, és inkább koncertszerű, s nem szcenírozott formákban gondolkoznak. Ugyanakkor élen járnak a filmzeneprojektekben, és olyan sok kortárs zenei eseményt kínálnak, hogy a stílusok, műfajok szerinti programkeresőben érdemes volt létrehozni a Neue Musik kategóriát.

Promóció

- hirdetés -

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

- hirdetés -
X
X