Oly örömzene ez, melyben minden megtaláland. Az obligát klasszi Szomorú előadásmód, a héberi magyar, a spanyolos együttdanola, az éteren túli belefádó, björki hangrezgenés, Ofra Haza öröksége, a téli meleg…
Egymástkövetőleg mind-mind kicsit kurta-furcsa, végül mégis összáll eggyé, mint egy félkilométeres távolság összes ismerős emlékesrészlete kedveskörnyékké: sarkok, téglafalak, kövek, padok, kávézók, fodrászüzletek… Körbeölelnek melegen, otthon vagy bennük. Mindenhol ismerős, mindenhol kedvesemlék.
Ezt érző a mai jussunkul jutott oratórban: csapatnyi egymásrafigyelés, folyamatos tekintet- és lélegzetváltás atmoszferizál itt. Ily előadás megtölt a maradék télre. Ugyan a nappalok hosszabbodnak, az időjárás még ugrat bennünket, a hideg egyelőre konstans, jó ilyenkor nyárba utazni – akár egy dal által is.
Utaznék ilyenbe, meleg ölelésbe.
