á’-á’ // lesben cápa szomorú

Kamilka és a Pesti Sikk

Van-e oly bulika, ahol az „á’-á’ Áldozatra várva” ne hangoznék föl legalábbis minimumegyszer?

Máshogy kérdem. Buli-e az, ahol nem keveredik be spotify-on / apple musicon / Youtube-on a Neoton, avagy offline nem áll oda egy copfos kislány a dj-pultkocogtatva Nyár vant kérni legszebb nézéssel magas füllhallgatós emberhöz?

Hát nem. Oly mélyen gyökerező ez a magyar popkultúrában, mint legoly Csavard fel a szőnyeget, rockosabban az Üljenek a fiúk ölébe a lányok, vagy a bulivégi Most múlik pontosan. Nem eldönthető, hogy valóban jók-e még ezek, vagy csupáncsakugyan hozzátartoznak a kötelezőhangulathoz négysok vodka után.

Hogy jók-e az nem tiszt megítélni, viszont bizton elhangzottak legannyi cégesbulinbálon ahány feldolgozása Szomorú vasárnapnak van. Minőségi haknibulizenekartól hallgatni ilyenket persze szuper, hisz vannak estílusban kiemelkedőek is, de igazán meglepetés akkor ér, mikor a szinti-ének kombóvá butított jólmuzsikáló formáció elmegy ugrálni tévébe egészen zseniális feldót tolva kedvenc dalunkból. Olyat pörgetve belőle, ami megáll sokigényű közönség számára: ugrálunk rá dizsisátorban, bólintgatnak ritmusra kockáspantallósék fülesfotelben, lehet elcsókolózni Gellérthegyen estifényű várostcsodálva, vérmes jazzerek sem fintorognak, vidáman lobban öngyújtó lángja rá baráti erkélyezésen iddogálva.

Mindegyszóval: vasárnapunk örökérvényűségét igazolja, hogy lesben-áll-a-cápásítva is jól hangzó, fogyasztható tartalom.