Mariinszkij Zenekar egy késői Csajkovszkij-művel érkezik a Müpába

Valerij Gergijev - fotó: Marco Borggreve

A Mariinszkij a világ egyik legjelentősebb operaháza, melynek balettegyüttese és zenekara is legendás. Utóbbi, Valerij Gergijev vezényletével a Jolántát hozza el április 20-án az idei Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermébe.

A cikk eredetileg a Müpa Magazinban jelent meg.

„A szerelem vak” – tartja a mondás, és az ehhez kapcsolódó kulturális tradíció a mitológiától a köznapi beszédfordulatokig úgy ábrázolja a Nagy Érzést, mint olyan lelkiállapotot, amely megfoszt a tisztánlátás képességétől. Pjotr Iljics Csajkovszkij élete alkonyán, utolsó – tizenegyedik – operájában, amelyet 1891-ben, ötvenegy évesen, nem sokkal halála előtt írt, szembeszállt ezzel a nézettel, éppen az ellenkezőjét állítva egy szimbolikus, meseszerű történet megzenésítésekor: azt, hogy a szerelem tanít meg látni bennünket.

A Jolánta című egyfelvonásost egy 19. századi dán költő, Henrik Hertz drámája nyomán írta a zeneszerző, öccse, Mogyeszt szövegére. A történet a 15. században, francia földön játszódik, ahol René, Provence királya él udvartartásával és születése óta világtalan, szépséges lányával. Jolánta elől – ez a király szigorú parancsa – el kell titkolni vakságát. A világtól elzárva, egy paradicsomi kertben nevelik, ám ebbe a magányba is eljutnak olykor a külvilág hírnökei, például a burgundiai lovag, Vaudémont gróf, aki beleszeret a bájos lányba, de amikor egy vörös rózsát kér tőle és fehéret kap, rádöbben arra, hogy a lány vak. A tilalomról nem sejtve beszélni kezd neki a látható világ szépségeiről. Jolánta mindezek hatására vállalkozik a mór orvos, Ibn-Hakia által javasolt beavatkozásra, amely sikerrel jár, s a királylány megpillanthatja az őt körülvevő világot és kedvesét.

„Bovaryné én vagyok.” Csajkovszkij utolsó operáját, ezt a lírai és fájdalmasan szép, de boldog befejezéssel záruló, példázatszerű művet a történet jelképessége miatt többen többféleképpen próbálják megfejteni, értelmezni. Némelyek úgy hiszik, az egész opera egyetlen metafora, s a történet rejtett kulcsfigurája maga a zeneszerző: őt kell meglátnunk a mássága miatt a világtól elvonult életmódra kényszerülő fiatal teremtésben, s a történet felszabadult, derűs befejezése a művészet szférájába kivetített személyes vágykép, amely, mint az életrajzból tudjuk, sohasem valósulhatott meg, hiszen nem egészen egy évvel a Jolánta bemutatója után Csajkovszkij már nem élt, és az utóbbi évtizedekben napvilágra került információk nyomán életrajzának kutatói közül sokan hajlanak arra a feltételezésre, hogy nem a korábban gyanított kolera, hanem (önként vagy egy titkos becsületbíróság ítélete nyomán elkövetett) öngyilkosság volt halálának oka.

A művet Budapesten megszólaltató Mariinszkij Zenekar és a hozzá csatlakozó énekesgárda saját történeti múltjának egyik becses fejezetét hozza el a Müpa pódiumára, amikor a Budapesti Tavaszi Fesztiválon koncertszerű előadásban megszólaltatja a Jolántát. Az 1892. december 18-i ősbemutató ugyanis éppen Szentpéterváron, a (Hesseni Marija Alekszandrovna cárnéról, II. Sándor feleségéről elnevezett) Mariinszkij Színházban zajlott le: az egyfelvonásos opera a Diótörő társaságában került színre – talán nem is véletlenül, hiszen mindkettő meseszerű történet, s a varázslatos átalakulás mindkettőben fontos szerepet játszik. A közönség kedvezően fogadta a darabot, a kritika kevésbé, ám nem sokkal később már Mahler vezényelte a művet Bécsben, és a Jolánta hamarosan New Yorkba is eljutott. A Metropolitan azonban csak 2015-ben játszotta először, Anna Nyetrebkóval a címszerepben (a művész köztudottan a Mariinszkij fészkéből repült ki a világba).

A Mariinszkij a világ egyik legjelentősebb operaháza, melynek balettegyüttese és zenekara is legendás. A színház az 1860-as megnyitást követő évtizedekben Csajkovszkij-, Muszorgszkij-, és Rimszkij-Korszakov-, majd Prokofjev- és Hacsaturján-bemutatók helyszíne volt (Borisz Godunov, A pikk dáma, Az aranykakas, Rómeó és Júlia, Spartacus).

Ide kapcsolódik:
Budapest vonzóbb a Bolsojnál és a Mariinszkijnél – bemutatjuk a Nemzeti Balett két új szólistáját

A társulat élén 1988 óta az oszét származású, idén hatvanhat éves Valerij Gergijev áll: a karmester korunk egyik legtöbbet foglalkoztatott és legsokoldalúbb dirigense, akit Bécstől Párizson át New Yorkig a világ minden táján ünnepel a közönség. Univerzális muzsikus, aki Wagnert és Mahlert éppúgy sikerrel vezényel, mint Donizettit vagy Berliozt, Debussyt vagy Bartókot, s a nagy operaházakban éppúgy otthon van, mint a hangversenytermekben. Az elmúlt évtizedekben Rotterdamtól Londonig számos világhírű zenekar élén dolgozott vezető karmesterként vagy vendégdirigensként; 2015 óta a Müncheni Filharmonikus Zenekar művészeti vezetője. Rugalmassága és kiterjedt érdeklődése ellenére legsajátabb területe mégis az orosz repertoár: Glinka, Csajkovszkij, Borogyin, Muszorgszkij, Rimszkij-Korszakov, Stravinsky, Prokofjev, Sosztakovics, Scsedrin zenéje. A Mariinszkij Színház társulatától Gergijev vezényletével és a világszerte egyre népszerűbb fiatal szoprán, Irina Csurilova címszereplésével nem kevesebbet várhatunk, mint a Jolánta, e mindmáig felfedezésre váró kései Csajkovszkij-mű minden tekintetben autentikus, szuggesztív hangverseny-előadását.

Budapesti Tavaszi Fesztivál teljes programja itt böngészhető.

A BTF programjaival foglalkozó tematikus blogunkat itt olvashatják.