Nagy része a föld alatt van, mégis monumentális. Geometrikus formákból áll össze, ugyanakkor organikusnak hat. Art deco épületnek tűnik, de szecessziós díszítéseket látni rajta. A brüsszeli Palais des Beaux-Arts Európa egyik legnagyobb múltú és legkülönlegesebb kulturális központja. Nem is gondolnánk, hogy tervezőjének, Victor Hortának mennyi nehézséggel kellett megküzdenie, hogy megépülhessen.
A cikk eredetileg a Müpa Magazinban jelent meg.
Vannak olyan helyzetek, amikor egy nagyszabású mű létrehozásához több akadályt is le kell győzni, de az eredmény érdekében nem szabad feladni. Tisztában volt ezzel az európai art nouveau egyik legjelentősebb építésze, Victor Horta is, aki annak idején megálmodta Brüsszel korabeli „Müpáját”, a Palais des Beaux-Arts-t.
Olyan komplexumot képzelt el, amelyben helye van az összes művészeti ágnak és a társadalom minden rétegének, amely egyszerre sugall nyitottságot és árulkodik nagy presztízsről.
Első terveit már 1919-ben, a világháború után elkészítette, a belga parlament azonban először megtagadta a támogatást. A projekt három évvel később került elő újra, akkor szerencsésen el is fogadták, a bökkenő csak az volt, hogy olyan feltételeket szabtak, amelyek szinte lehetetlenné tették az eredeti koncepció megvalósítását.
Először is, egy meglehetősen rendhagyó területet jelöltek ki az építkezésre: egy 8000 négyzetméteres meredek lejtőt, amely a város magasabban és alacsonyabban fekvő részeit kapcsolta össze. Másodszor kikötötték, hogy az épület fő homlokzatánál üzlethelyiségeket kell kialakítani. Végül korlátozták az épület magasságát is, mondván, hogy az nem veszélyeztetheti a királyi palota panorámáját. Horta – aki akkorra már neves építésznek számított – nem fogadta kitörő örömmel a szigorításokat. Egyrészt, mert úgy gondolta, hogy nem lehet majd palotának nevezni egy olyan épületet, amelynek az utcafrontján üzletek sorakoznak. Másrészt a király kilátásának megőrzése érdekében is komoly kompromisszumokat kellett kötnie, hiszen eredetileg egy monumentális épületet képzelt el, amely méltó egy ilyen nagyszabású kulturális központhoz. Az építész azonban nem adta fel, inkább
megtervezte a korabeli Európa egyik legegyedibb intézményét
úgy, hogy az finoman belesimuljon a domboldalba. Így született meg Brüsszelben a „művészetek hegye”, azaz a Mont des Arts, és rajta a félig a föld alatt fekvő Szépművészetek Palotája, amely már több mint kilencven éve ad helyet koncerteknek, kiállításoknak, színházi és táncelőadásoknak, valamint filmvetítéseknek és irodalmi esteknek.
A Palais des Beaux-Arts – amely a 2000-es évek óta a BOZAR névre hallgat – Európa egyik legelső multifunkcionális kulturális helyszíne lett. Az épület azonban nemcsak elhelyezkedése, hanem stílusa miatt is különleges:
egyszerre hordozza magán a szecesszió és az art deco jegyeit.
Victor Horta igazi kísérletező alkat volt, és éppen újításainak köszönhette, hogy a modern kor egyik legjelentősebb építészévé vált (jó pár műve szerepel az UNESCO listáján). Leszámolt a historizmussal, helyette az anyagok újfajta kombinálásában gondolkodott, főként a vas és az üveg újszerű felhasználási módjai izgatták. A Szépművészetek Palotáját vasbeton szerkezettel képzelte el, amely az eredeti tervek szerint egyben látványelem is lett volna. Horta azonban – legnagyobb bánatára – nem volt elégedett a felszínével, így végül az elfedése mellett döntött.
A nyolcszintes, 33000 négyzetméteres létesítményt nagyon praktikusan alakította ki, három koncerttermet, valamint több kiállító- és előadótermet is tervezett bele. De a hatalmas, impozáns épület főleg azért számít ma is kuriózumnak, mert a geometrikus és organikus formák nagyon különleges egyvelegét valósítja meg.
A Palais des Beaux-Arts 1928-ban nyitotta meg kapuit. A Manneken-Pis, a Grand’ Place és az Atomium mellett azóta ez az épület is Brüsszel egyik jelképévé vált. Évente közel 1200 kulturális eseményt rendeznek itt, és az intézmény valóban az ös szes művészeti ág otthona lett. A BOZAR missziója ma is a kreativitás, a minőség és a művészi sokféleség megteremtése. Egyaránt helyszínt biztosít flamand és vallon fesztiváloknak, rengeteg jazzkoncertnek és kortárs kiállításnak, de rendszerint itt tartják az Erzsébet Királynő Nemzetközi Énekverseny döntőjét is, valamint a Belga Nemzeti Zenekar koncertjeit. Félévente pedig – a változó elnökséghez igazodva – egy-egy uniós ország kultúrája is kiemelt figyelmet kap az intézményben.
A sokoldalú intézményben a fő cél tulajdonképpen az alapítás óta változatlan: közel akarják hozni a kultúrát a társadalomhoz, azt szeretnék, ha a művészet az emberek számára nemcsak elvont és távoli fogalom, inkább természetes, élő és személyes tapasztalat lenne. A projekt sikeres, a BOZAR pedig ma már nemcsak egyszerű kulturális intézmény, hanem – csakúgy, mint a Müpa – valódi brand is.
