Hogyan kerülnek az elektronikus tánczene motívumai egy klasszikus jazztrió zenéjébe? A manchesteri GoGo Penguin távoli világokat köt össze váratlanul harmonikus módon. Alighanem a Müpában is, április 10-én, sem lesz másként.
„Ha van helye ma a jazznek, akkor az a kísérleti zene világa, ahol nincsenek határok” – nyilatkozta Rob Turner, a GoGo Penguin dobosa a zenekar második lemezének megjelenése idején. A 2014-ben kiadott v2.0 talán az eddigi legfontosabb mérföldkő volt a manchesteri trió pályáján, és nem csupán azért, mert jelölték a feltörekvő zenekarok irányába mindig jelentékeny közfigyelmet terelő Mercury-díjra, hanem mert erre az albumra sikerült igazán markáns módon megformálni a zenekar jellegzetes hangzásvilágát – lényegében máig is ható módon.
A GoGo Penguin zenéje olyannyira kiérlelt, kicsapongásoktól mentes és folyamatosan egy igen jól definiált cél felé törő, hogy nem feltétlenül az experimentalitás (illetve az oly sokszor a fogalomhoz kötött zabolátlanság) juthat róla valakinek elsőre az eszébe. Pedig eddigi négy lemezén a trió igenis távoli világok között létesít lefegyverzően természetesnek mutatkozó kapcsolatokat.
A cikk eredetileg a BTF magazinban jelent meg.
A kompozíciókat Chris Illingworth karakteresen minimalista, Philip Glass-ihletésű zongoradallamai hullámoztatják egy tintakék, emelkedetten melankolikus világban, miközben a ritmusszekció egyszerre vonja le a tanulságokat az improvizatív jazztradícióból és az elektronikus tánczenéből.
Ez utóbbi impulzusa mindenekelőtt a drum and bassből érkezik, de Four Tet korai, folktronicás korszakának apró, fifikás momentumokat egymásra rétegező megközelítése is nyilvánvaló hatás. A hallgatót a dalok sajátos, intenzív lüktetése szakadatlanul emlékeztetheti a jazz elválaszthatatlan kapcsolatára a táncolható zenékkel, ugyanakkor az sem véletlen, hogy eddigi legambiciózusabb vállalkozásaként a trió éppen a Koyaanisqatsi – Kizökkent világ című amerikai filmkölteményhez szerzett új, lírai töltetű zenét, felvállalva az összemérést az 1982-es, Glass-féle eredetivel.
A BTF részletes programjairól tájékozódjon tematikus blogunkban ide kattintva.
A GoGo Penguin mindemellett inkább a kisebb lépések zenekara. Kétévente megjelentetett lemezein a trió legalábbis inkább csak finomhangolásokat végez – ennek megfelelően a tavalyi A Humdrum Star a zenekar elképzeléseinek eddigi legtömörebb variánsát mutatja fel. Továbbra is rendületlenül kitartanak az alapkoncepció mellett, mely szerint bár felhasználják az elektronikus zenékből ismert delikát zörejeket is, a hangfolyamot tradicionális, akusztikus hangszerekkel hömpölyögtetik tovább. A Budapesti Tavaszi Fesztiválon, április 10-én egy ereje teljében lévő, kiforrott zenekar lép majd a közönség elé, amely ugyanabban a pillanatban tud meditatív és sodró erejű, kibillenthetetlenül fegyelmezett és tántoríthatatlanul játékos szellemű lenni.
