Számos elmélet, különböző felfogás és olvasat kering arról, hogy valójában hogyan is kell Bachot jól játszani. Amikor annak idején magát a zeneszerzőt kérdezték billentyűs játékának titkáról, az anekdota szerint arra világított rá a német mester, hogy nincs abban semmi ördöngösség, csupán a megfelelő hangokat a megfelelő időben és módon kell megszólaltatni. Ji április 11-én, Szokolay Balázs és a Liszt Ferenc Kamarazenekar pedig április 13-án játszik Bach-műveket a BTF keretében, a Zeneakadémián.
Egy ifjú zongoristának tanulmányai elején Johann Sebastian Bach a mindennapi kenyere, hiszen a kötelező stúdiumok között találjuk a kis prelúdiumokat, a két- és háromszólamú invenciókat, később pedig a prelúdiumok és fúgák egy jelentős részét. Aztán miután ezekkel megvan – Schiff András egy sajnálkozó írása, az 1999-es Bach és a zongora című esszéje szerint is –, gyakran megszűnik a kapcsolata Bachhal, koncertjein ritkán veszi el a műveit, holott, ahogyan Schiff is összefoglalja:
„A zenész élete Bach nélkül olyan, mint a színészé Shakespeare nélkül.”
Gondolhatnánk, hogy talán épp az említett kötelezőség lehet ennek az oka, vagy a Bach-játékra rárakódott számos elmélet, elképzelés, illetve a gyakorlati megvalósítás sokszínűsége. Ha pedig az előadó esetleg ezek mentén – vagy éppenséggel ezek ellenében – kialakítani próbálna egy saját utat, arra mindjárt gyanakvó vagy ellenséges szemmel néznek a Bach-értők körének felkent papjai.
A cikk eredetileg a BTF magazinban jelent meg.
És még nem is szóltunk a historikus előadásmódról, amelynek értelmében a már idézett Schiff szerint is bizonyos körökben bűn lenne Bach zenéjét csembaló és az intim hangzású klavikord helyett modern zongorán megszólaltatni. Schiff egyébként még a közelmúltban is arra hivatkozott, hogy a modern szimfonikus zenekarok sem merik már elővenni a Brandenburgi versenyeket, hiszen például a Bécsi Filharmonikusok sem tűzte műsorára a német komponistaóriás legismertebb zenekari sorozatának darabjait 1976 óta. Tegyük hozzá, hasonló félelmeket a barokk repertoár játszhatósága kapcsán korábban a Liszt Ferenc Kamarazenekar koncertmestere, Tfirst Péter is megfogalmazott.
A Budapesti Tavaszi Fesztivál két kiváló zongoristát is kínál, akik nemcsak hogy mernek Bachot játszani hangszerükön, hanem nagyon is értenek hozzá, annak ellenére, hogy egyikük sem vált kizárólag Bach-specialistává. Első látásra inkább popsztárnak tűnhet a tüsi hajú, tetoválásos Ji-Yong Kim, rövid művésznevén Ji, aki április 11-én a Zeneakadémián Bach grandiózus Goldberg-variációival fogja elvarázsolni a hallgatót. A még most is csak huszonhét éves dél-koreai zongoraművész debütáló albumán is a Goldberg-variációkat játszotta 2018 januárjában. Annak idején ez volt az első lemeze Glenn Gouldnak is, aki a következőket írta a kompozícióról: „Ez a zene az intuitív érzékelésből, a mesterségbeli tudásból és a részletek alapos átvizsgálásából nyeri egységét, melyet a fölényes művészi tehetség érlel meg, és ebben a műben – a művészetben oly ritka módon – az egységet a tudatalatti terv látomása ereje teljében diadalmaskodva jeleníti meg számunkra.”
Ji extravagáns felvételének frissességét és intenzitását dicséri a kritika, és ha már idéztük Gouldot, idézzük Jit is, hiszen maga sem átallotta szavakba önteni Bachhoz fűződő viszonyát:
„Miért érzek ilyen megmagyarázhatatlan érzelmi kötődést olyasvalakihez, akivel soha nem is találkoztam? […] A zene varázslatos dolog, hiszen lehetővé teszi mindenki számára, hogy csatlakozzon egy másik lélek által kifejezni kívánt valódi érzelmekhez.”
A két nappal később, április 13-án fellépő zongoraművészt, Szokolay Balázst nem kell bemutatni a magyar közönségnek, hiszen évről évre megörvendezteti hallgatóságát fantáziadús szólóestjeivel, emlékezetes kamarakoncertjeivel vagy épp versenyművek szólistájaként. Bach az ő számára is mindennapi lelki táplálék, így nem meglepő, hogy 2016-os őszi vállalását, amely során művésztársaival a barokk mester két-, három- és négyzongorás versenyműveit játszotta el, most az utókorra hagyott hét szólóversenymű előadásával folytatja. Azt a tényt, hogy Bach zenéje bármilyen hangszeren jól működik, éppen maga a szerző bizonyította ezen versenyművek megírásával, hiszen a Collegium Musicum élén töltött évekből származó darabok korábbi, más hangszerre írott concertók átiratai billentyűs hangszerre. Hogy vajon Bach miért nem írt teljesen új műveket, arra a mai napig keresik a választ a zenetörténészek, de mi Szokolay Balázst és a Tfirst Péter vezette Liszt Ferenc Kamarazenekart hallgatva valószínűleg nem ezen fogjuk majd törni a fejünket.
