Christian Thielemann Strauss-felvétele és Oláh Szabolcs kompozíciói a Gramofon toplistáján

A világ egyik legrégebbi hangszeres együttese Christian Thielemann vezényletével vette lemezre Richard Strauss műveit, a Modern Art Orchestra pedig Oláh Szabolcs jazzgitáros-zeneszerző kompozícióit játssza. A Gramofon toplistájának második helyezettjei.

Abban az időben, amikor Magyarország az új végvárrendszer kiépítésével volt elfoglalva, hogy megvívja az oszmán hadak elleni élet-halál harcát, Nyugat-Európa szerencsésebb felében a szász választófejedelem, 1548-ban zenekart alapított. A világ egyik legrégebbi hangszeres együttese, a Drezdai Staatskapelle működése azóta is töretlen és a világ egyik legjobbjaként tartják számon. Számos nagy zeneszerző – például Schütz, Weber és Wagner – dolgozott Kapellmeisterként a zenekarnál. A 20. században Richard Strauss életében volt meghatározó a város és az együttes: közel hatvan év alatt Drezda közönsége számos Strauss-mű első előadásának tapsolhatott, nem véletlen, hogy a hálás zeneszerző „a premierek Eldorádójának” nevezte a várost.

2014-ben a komponista születésének 150., halálának 65. évfordulójáról nagyszabású koncertsorozattal emlékeztek meg a drezdai Semperoperben. A Christian Thielemann vezényelte Staatskapelle műsoraiból két lemeznyi válogatás vált publikussá, mely átvezet Strauss pályáján: az első CD-n az 1883-ban komponált I. (Esz-dúr) kürtverseny (op. 11), a másodikon az Esz-dúr szerenád (op. 7, 1882), az F-dúr szonatina (1943) és a Metamorfózisok (1945) hallható.

Hogy a komponista korai művei között kürtverseny található, nem véletlen, édesapja jeles művésze volt e hangszernek. Érdekes, hogy mégsem játszotta soha fia concertóját, állítólag a mű hihetetlen technikai nehézségei miatt.

Robert Langbein fölényesen uralja hangszerét és nem volt szüksége arra, hogy előadását utólag kozmetikázzák. Míg a Szerenádot és a Szonatinát Strauss kizárólag fúvósokra komponálta, addig a Metamorfózisok megszólaltatásához huszonhárom vonósjátékos szükséges. Thielemann pálcája alatt érzékenyen játszanak az egyes hangszercsoportok, a Metamorfózisokban pedig egészen megdöbbentő az a koncentrált előadásmód, az a szuggesztív érzelmi fokozás, amivel a muzsikusok megszólaltatják a művet.

A közel félórás mű voltaképpen gyászdarab, amiben a szerző Németország – és így Drezda – értelmetlen pusztulását siratja el. A közel ötszázéves zenekar fennállása óta már sok emlékezetes élménnyel ajándékozta meg hallgatóit, de talán nem túlzás azt mondani, hogy ez a legszebbek közé tartozik.

Ahogyan a Gutenberg-galaxist, a nyomtatott könyvet szerencsére nem tüntette el teljesen az internet, ugyanúgy a hangfelvétel-készítés és -kiadás online korszakában sem szűntek meg a fizikai hanghordozók. Sőt, az értékteremtő zenei műfajokban a kézbe vehető, szép grafikával és minőségi booklettel kínált hanglemez az elmúlt időszakban Európa-szerte felértékelődött.

A Gramofon havonta jelentkező összeállítása szubjektív toplista: ebben a hónapban mi ezeket a lemezeket hallgatjuk legszívesebben a szerkesztőségben.

A Winding Road a gitáros-zeneszerző Oláh Szabolcs olyan kompozícióit és hangszereléseit tartalmazza, amelyeket a MAO-nak készített az elmúlt évtizedben. A lemezen szereplő muzsikusok teljes névsorát helyhiány miatt nem közölhetem, de olyan mesteri muzsikusok valamennyien, mint a zenekarvezető Fekete-Kovács Kornél, a szaxofonos Bacsó Kristóf és Ávéd János, a trombitás Subicz Gábor, a harsonás Korb Attila, valamint a ritmusszekció: Cseke Gábor zongorista, Soós Márton nagybőgős és Csízi László dobos. A lemez utolsó három száma élő koncertfelvétel, és a fiatal, elképesztően tehetséges szaxofonos, Bolla Gábor szólóit is tartalmazza.

Oláh Szabolcs kompozíciói a szerző igen széles zenei horizontjáról árulkodnak.

Formai változatosságuk, szerkezeti felépítésük és dinamikai ívük a szakma és a közönség számára is érdekfeszítővé teszi őket, témáik elegánsak és egyedi hangvételűek. A hangszerelések ugyancsak a legmagasabb képzettséget és kreativitást engedik feltételezni az alkotóról.

A lemezen található stúdiófelvételek globális hangzása fényes és tiszta, a gyakori unisono állások mellett mozgékony, olykor riffszerű párbeszédet hallunk a réz- és a nádszekció között. Az ötletesen meghangszerelt passzázsok üdeséget kölcsönöznek a számoknak. A zenei móduszok karakterisztikája ízlésesen domborodik ki a hangszercsoportok előadásában; fényes dúrhangzatok szólalnak meg a meleg hangzatú szaxofonok és a mélyrezek összjátékában, vagy matt mollbársony simogatását érezhetjük a ritmusszekció légies-melankolikus kísérete mellett.

Az albumot záró három koncertfelvétel az előzőekhez képest straight ahead jazz; az első mozzanat uptempo-ja tökéletes terep Bolla Gábor szólójának. Ezután egy ballada következik, mely felvételen a szaxofonos romantikus oldalát is megmutathatja. Az utolsó mozzanat latin alaplüktetése kiegészíti a lemez zenei mikroklímáját, melynek valamennyi részletében a legmagasabb színvonalú előadásokat élvezhetünk.

A Modern Art Orchestra már számtalan alkalommal bizonyította kiválóságát, és ne feledkezzünk meg arról sem, hogy ez a zenekar folyamatosan új tartalommal jelentkezik – külön hangsúlyt helyezve a fiatalabb generáció kivételes tehetségű zeneszerzőire –, így bármikor érdemes őket meghallgatni lemezen vagy koncerten egyaránt.