1989-ben, éppen harminc éve írtak alá egy, a magyar művészeti életre döntő hatást gyakorló megállapodást, amelynek köszönhetően Budapestre kerülhetett a német műgyűjtő házaspár, Irene és Peter Ludwig gyűjteményének egy része, vagyis megalakult a budapesti Ludwig Múzeum. Alapításának harmincadik évfordulója kapcsán az intézmény jelenlegi igazgatóját, Fabényi Juliát kérdeztük.
A cikk eredetileg a Müpa Magazinban jelent meg.
– Miben látod a Ludwig Múzeum jelentőségét, funkcióját? Ez a funkció mely kiállításaitokban jelenik meg leginkább, miket emelnél ki?
– A kelet-európai országok közül egyik sem jutott ilyen fantasztikus gyűjteményi egységhez, mint 1989-ben Magyarország. Ez a markáns profilú anyag lehetővé teszi, hogy kiemelten foglalkozzunk a volt szocialista országok, a közép-európai régió művészetével. Meghívott szakemberek és remek saját kollégáink által a gyűjtemény egyre jobban kiaknázható, amire az egyik legjobb példa volt 2015-ös pop-art kiállításunk (Ludwig Goes Pop – The East Side Story), amelyben éppen a kelet-közép-európai régió pop-artját sikerült integráltan, nemzetközi és amerikai viszonylatrendszerben megmutatni. Kortárs ukrán kiállításunk pedig egy amerikai szervezet listáján a tavalyi év hét legjobb kiállítása közé került a londoni Tate Lucian Freud-kiállítása és a MoMA kínai kiállítása mellé.
Amúgy ennek kapcsán nagyon érdekes volt megtapasztalni az ukrán helyzetet, az egészséges nacionalizmust és a folyamatos diktatúrák ellenében épen maradó művészetet. Egyébként pedig most is látható Westkunst-Ostkunst című válogatásunk, amelynek érdekessége, hogy az összes ezen kiállított mű eredetét visszakutattuk. Kiderült, hogy a művek vagy a művészek többnyire sorsfordulót jelentő kiállítások főszereplői voltak – tehát trendsetterek. Ez nemcsak muzeológiai szempontból lényeges, hanem a látogatók előtt is új összefüggéseket vázol fel.
FABÉNYI JULIA
1990-ig Németországban élt, a lipcsei egyetemen, majd Halléban tanársegéd. 1990-ben költözött haza, a Műcsarnokban Néray Katalin mellett dolgozik (aki az 1989-ben alapított, és első helyszínén a budai Várban 1992-ben megnyíló Ludwig Múzeum első igazgatója lesz), majd 1996-tól öt évet tölt a Szombathelyi Képtár vezetőjeként, hogy 2000-ben már mint főigazgató térjen vissza a Műcsarnokba. Nevéhez olyan kiállítások köthetők, mint a Micro-Macro – Brit művészet 1996—2002, az Elhallgatott holokauszt vagy A francia művészet 500 éve. Később a Baranya Megyei Múzeumok Igazgatóságát vezette abban az időszakban, amikor Pécs megnyerte az Európa Kulturális Fővárosa pályázatot. Az ottani hét év után, 2013-ban pályázta meg a Ludwig Múzeum igazgatói tisztségét. Mandátumát 2018-ban újabb három évre meghosszabbították.
– A Ludwig Alapítvánnyal milyen a kapcsolatotok? És milyen a Müpával
– Mindkettővel nagyon jó. Az alapítvány magas összeggel támogatja a programjainkat, vásárlásainkat. A Müpa pedig nekünk azt jelenti, hogy a Ludwig Múzeum kivételes helyzetben van, nem szeparáltan működik, hanem egy komoly látogatottsággal rendelkező intézménybe integrálódva. Évi 90-110 000 közti látogatószámunk nem kis részben köszönhető a helyszínnek, vagyis a Müpa rendszeres látogatóinak.
https://www.facebook.com/ludwigmuseum/videos/304190306929457/
A múzeum terei este 8-ig tartanak nyitva, így a korábban érkező koncertlátogatók jegyükkel ingyen megnézhetik a tárlatokat is. Ez napi 30-60 érdeklődőt jelent. Ennek a beágyazottságnak köszönhető az is, hogy a többi múzeumhoz képest mi szinte luxus karbantartási körülmények között működünk. De gyakran dolgozunk együtt a Müpával kiállításokon is, ilyen volt például a Zsigmond Vilmos-kiállítás, vagy bekapcsolódásunk
az őszi Bridging Europe fesztiválba.
– Most, hogy harminc éves a budapesti Ludwig, melyek lesznek a jubileumi év kiemelt programjai?
– Az első emeleten a múzeumpedagógiai részleg, az archívum, a könyvtár és a restaurátor műhely — tehát a háttérben működő, de nagyon fontos részlegeink is bemutatkoznak majd interaktív programok, foglalkozások keretében. A középső térben pedig kéthetente követik egymást tematikus kiállítások, a gyűjtemény egyébként ritkán látható darabjai köré rendezve.
Február 5-én kezdtünk egy nyolcvanas évek-összeállítással, nagyon híres festők graffitistílusban készült alkotásaival, Ellenképek címmel, amelyen hatalmas vásznak szerepeltek, többek között A. R. Penck és Keith Haring művei, Lady Pink és Jenny Holzer egyik közös munkája. Ezt követően digitális tartalmakkal foglalkozó gyűjteményünk ke-
rül fókuszba. Mindeközben a látogatók egy műtárgylista alapján szavazhatnak azokra a művekre, amelyek nem szerepelnek az állandó kiállításon, de szeretnék őket kiállítva látni.
A legtöbb közönségszavazatot kapott műveket a raktárból a központi térbe hozzuk az utolsó kéthetes ciklusban.
Ehhez a múzeumpedagógus kollégák stand upos műinterpretációkat igyekeznek majd begyűjteni a látogatóktól. Mi ezzel ünnepeljük a harminc évet.
