A Budapesti Tavaszi Fesztivál utolsó napján a Moszkvai Csajkovszkij Zenekar és a Prágai Filharmónia Kórusa lépe fel a Zeneakadémián. Műsorukon Brahms, Csajkovszkij, Sosztakovics és Dvořak művei. A karmester Jan Latham Koenig.
Jan Latham Koenig angol karmester, zongoraművész francia, német, dán, lengyel és mauritiusi ősök leszármazottja. „Apám francia volt, régi arisztokrata család sarja, akinek felmenői a francia forradalom elől menekültek Mauritiusra, amely akkor még angol gyarmat volt. A család másik, német ága, Elzászból érkezett ugyanoda. Anyám egy másik világból jött: anyja lengyel festőművész, apja dán volt, az orosz forradalomig sikeres hajózási vállalkozó Szentpéterváron Onnan menekült az akkor még szabad német város, Danzigba. Anyám már ott született. Anyám és apám, ez a két merőben különböző ember, Oxfordban találkozott egymással a háború után, talán 49-ben. Ott ragadtak, ott indult közös életük. Igy történt, hogy én Angliában születtem.”
A Moszkvai Csajkovszkij Szimfonikus Zenekar a legrégibb, nagynevű, nemzetközi hírű orosz együttesek egyike. 1930-ban az Orosz Rádió Szimfonikus Zenekaraként alakult, három évvel később vette fel Csajkovszkij nevét. Erősségük a késő 19. és korai 20. századi repertoár, amelyben hangsúlyos, de nem kizárólagos az orosz zene. Jan Latham Koenig számos alkalommal vezényelte a zenekart.
Jan Latham Koenignek meggyőződése, hogy származása meghatározta a világhoz, a kultúrához, a zenéhez való viszonyát. „Gyerekkoromtól kulturális sokszínűség vett körül. Szerencsém volt: mivel volt bennem északi vér, szláv vér, latin vér, jól éreztem magam ezekben a kultúrákban, miközben angol neveltetést és iskoláztatást kaptam. Szerencsém volt abban is, hogy olyan családba születtem, ahol a kultúrát a levegővel szívhattam magamba. Az egyik nővérem az irodalomhoz, nyelvekhez vonzódott: ő ma az egyik legsikereseb külföldi felnőtteknek irt angol nyelvkönyv szerzője. A másik nővéremet a vizuális művészetek érdekelték, ő hosszú éveken át a londoni National Gallery egyik igazgatója volt. Férje, Sir Nicholas Canyon a Barbican Centre-t irányította 2007-ig. Ebben a világban természetes volt, hogy négyéves koromban már a zongoránál ültem, és mivel úgy érezték, tehetséget mutatok a zenében, a szüleim olyan iskolába írattak be, amely komoly zenei hagyományokkal is rendelkezett. Benjamin Britten a mi iskolánk fiúkórusával vette fel Háborús Requiemjét, majd európai turnéra vitt minket. Ekkor, 9 és 13 éves korom között erősödött meg bennem az elhatározás, hogy nem egyszerűen muzsikus, de mindenképpen karmester leszek.”
Tizenhat éves korában ösztöndíjjal vették fel és lett a Royal College of Music zongora szakos hallgatója. Bár zongoraművésznek készült, egyre inkább vonzotta az opera. Az egyik nyári szünetben meghallgatásra jelentkezett és felvételt nyert korrepetitori munkára a Glyndebourne-i Operaházba. „Hihetetlen, fantasztikus dolog volt tizenhét évesen Figarót próbálni Sir John Pritcharddal, Kiri Te Kanawával, vagy Frederica von Stadéval. Közben az izgatott, hogy minél többet megtudjak, megtanuljak az opera működéséről, a zenés színpadi műfaj titkaiból. Ezért felvételiztem a Walter Legge által tizenöt évvel korábban alapított Philharmonia Chorusba, amelyet akkor a Karajannal dolgozó Walter Hagen-Groll, majd Norbert Balatsch, Bayreuth, majd a Bécsi Operaház vezető karnagya irányított. Az első koncerten, amelyen énekelhettem, Otto Klemperer vezényelte a Kilencedik szimfóniát. Lorin Maazel vezényletével énekeltük a Brahms Requiemet, Mutival Sosztakovics 13. szimfóniáját, Giulianival több alkalommal is a Verdi Requiemet és Bach h-moll miséjét, Karl Böhmmel a franciaországi Festival Orange-on egy Trisztán előadáson léptünk fel. És sorolhatnám a fantasztikus, felejthetetlen élményeket és azoknak az óriásoknak a neveit, akiktől többet tanultam, mint a Royal College of Music amúgy csodálatos, kiváló mesterétől, Norman del Martól. De hát ezért ültem be a kórusba, nem mintha azt gondoltam volna, hogy valaha is énekes leszek.”
Életrajzában az áll, hogy az első koncertjeit a BBC stúdióiban adta 1981-ben. Azt mondja, ez annak volt köszönhető, hogy a neve már ismert volt, miután 1976-ban létrehozta saját zenekarát, a Koenig Ensemble-t. Megint csak a vezénylés miatt. „Egy fiatal karmester sokkal nehezebb helyzetben van, mint egy zongorista, vagy hegedűs. A hangszeres művész annyit gyakorol, amennyit csak akar, de a karmestert az elméleti órák után nem várja otthon egy zenekar. Nincs módja próbálni, nincs módja gyakorolni. Tulajdonképpen ezt a problémát akartam megoldani.” A Koenig Ensemble sikeres volt, sokat koncertezett. Ezt alapítója szerint annak köszönhette, hogy kilépett a megszokott keretek közül. „A 20. századi és kortárs zene sokkal kevésbé volt jelen a karmesterek és hangszeres művészek repertoárján, mint manapság. Ezért mi erre specializáltuk magunkat. Mert szerettem volna kitűnni, valami mást mutatni, mint a többiek. Három hangversenyből álló sorozatot hirdettem meg Janaček kisebb kamarazenei műveiből. Ki hallott akkoriban Janačekről? Senki. Vagy csak nagyon kevesen. Ugyanígy sorozatot indítottunk Poulenc és Satie nagyobb kamarazenei műveiből. Más nem kezdett bele ilyesmibe. Én részben azért, hogy felfigyeljenek ránk, és ez meg is történt, de részben mert ismertem és nagyon szerettem ezeket a műveket. Tény, hogy nagy volt az érdeklődés, a nevünk forgott a sajtóban, és a BBC is sokat segített.”
Opera karmesterként a Macbeth-el debütált a Bécsi Operaházban 1988-ban. Koenig a Bécsi Operaház első vendégkarmestere lett, 1991-től és több mint 100 előadástvezényelt ott.
Vajon hány operaelőadáson vezényelt az óta az első óta? Képtelenség megmondani. De még az általa vezényelt operák számát sem tudja, legfeljebb a szerzőkét. Monteverdi, Händel, Mozart, Donizetti, Rossini, Bellini, Verdi, Puccini, Csajkovszkij, Rimszkij-Korszakov, Muszorgszkij, Borogyin, de Falla, Debussy, Ravel, Bartók, Weber, Wagner, Britten, Sosztakovics, Prokofjev, Poulenc… Imponálóan széles skála. És lehet, hogy egy-két név ki is maradt. Van-e kedvence? „Nem, nincs. Mindig az a legkedvesebb, amit éppen vezénylek.”
Közben valami más is a specialitása lett: a külföldön végzett munka. Huzamosabb ideig ugyanazon a helyen. Azt mondja, szívesen repül városról városra és dolgozik vendégkarmesterként a világ nagy zenekaraival és legrangosabb operaházaiban, ahogy ezt évek óta teszi is, de legalább ennyire szereti azt a lehetőséget, hogy felépítsen, általa elképzelt irányba vezessen egy-egy zenekart. 1988-ban a Római Operánál volt első vendégkarmester, 1997 és 2002 között a strasbourgi az Opéra National du Rhin zeneigazgatója volt. 2005-ben a palermói Teatro Massimo zeneigazgatói posztját vállalta el. 2007-től 2010-ig Chilében volt a santiagói Teatro Muncipal zeneigazgatója, de igazgatta első vendégkarmesterként, művészeti vagy zeneigazgatóként többek között a Wroczławi Szimfonikus Zenekart, 2013 óta – jelenleg is – művészeti igazgatója a Brugges-ben működő Flamand Szimfonikus Zenekarnak.
A Prágai Filharmónia Kórusával való együttműködése is évekre nyúlik vissza. Az 1990-es években Jan Latham Koenig többször meghívta a prágai kórust Salzburgba, ahol akkor művészeti vezető volt. „Kedvenc kórusaim egyike. Éveken át hatalmas repertoárt mutattunk be együtt. De közben a prágai kórus a Csajkovszkij Zenekarnak is régi partnere. Azt hiszem, ehhez az esthez az ő együttműködésük volt a kiinduló pont, és mivel engem mindketten jól ismertek, egymással egyetértve, együtt gondoltak rám és hívtak meg.”
Jan Latham Koenig pályája egyik legfontosabb állomásaként tartja számon azt, amikor 2008-ban Wagner Lohengrinjét vezényelte a moszkvai Novaja Operában. Ennek az előadásnak köszönhetően nevezték ki 2011-ben a Novaja vezető karmesterének. Soha korábban nem fordult még elő, hogy egy nagy orosz zenei intézmény élén külföldi álljon. Ez a külföldi 2013. márciusa óta a színház művészeti tanácsának is elnöke. Ez az év azonban számára még valami miatt fontos. „Bármilyen hihetetlen, a Trisztánt addig még soha nem mutatták be Moszkvában. Karl Böhm vezényelte ugyan a Bécsi Állami Operaház moszkvai turnéján, de az vendégjáték volt. Azt gondoltam, itt az idő, és sikerült meggyőznöm a Novaja vezetőségét. A közönség nagyon jól fogadta, azóta is játsszuk és ezt óriási sikernek könyvelem el.”
2014-ben ezért az előadásért nevezték Koeniget az „Év karmestere” díjra. „A címet egyszer kaptam meg, de háromszor neveztek az elmúlt öt évben.”
Arra a kérdésre, hogy mi a Novaja erőssége, érdekes választ ad. „Egy orosz operaház nem olyan, mint egy nyugati. Talán inkább olyan, mint egy nagyon jó nyugat-európai operaház lehetett száz évvel ezelőtt. Hatalmas társulattal: összesen százhatvan zenészt foglalkoztató két zenekarunk van, 120 tagú kórus, 80 állandó szólista. Ezt nem engedhetné meg magának egyetlen nyugat-európai operaház sem. Olyanok vagyunk, mint egy nagy család. Igaz, vendégművészt nagyon ritkán fogadunk. Hiszen olyan sok kiváló saját énekesünk és zenészünk van.De ittlétem óta, több külföldi turnét is szervesztünk. Játszottunk Németországban, Ausztriában, Izraelben, Olaszországban, kétszer Nagy-Britanniában. Másfél évvel ezelőtt Torre del Lagóban, a Puccini Fesztiválon Puccini és Verdi előadással vettünk részt, és nagyon jó kritikákat kaptunk. Szerepeltünk egy-egy nemzetközi fesztiválon Sanghajban és Dublinban is, jövőre az első latin-amerikai turnénkra indulunk. Egyik legfontosabb célom válik ezzel valóra, a Novaja nevét a nagyvilágban ismertté tenni.”
Jan Latham Koenig nagyjából az év felét Moszkvában tölti, a másik felét Londonban, ahol a család él. Felesége híres szívsebész professzor, aki évi 300 szívműtétet végez és az egyetemen tanit. Fia Oxfordban politikatudományt és filozófiát tanul. És persze Christchurch híres kórusában énekel.
