Hosszúnak tűnő nyolc és fél perc mai jussunk, de jóságából jósága kompozíciónak hogy hamari csupánná csökken az élvezeti értéktől.
Jazzunalmasságából kitűnő maszterdarab ez. Kísérletezésből zseniális. Átgondoltan összerakott felbújítása Szomorúnak. Mer’ megtartani az eredetiből, felhasználni az azótalikból, hozzátenni saját gondolatot mind konduktorilag, akár danolilag, de orkesztárilag is.
Kishölgy beművészeli magát a megszokottól eltérve, fúvósaink csajkovszkiji mesebalettot idéznek, beproducelik a szaxofont szexinek közepére. Dramaturgia van, öncélúságot nem vélek. Harmóniát teremtő összerakás. Érző az alkotók tisztelete dal iránt, fontos mérföldköve ez a Szomorú vasárnap-történelemnek.
Érzés hogy kedvesbebújós belepihenés a szerelembe ez. Örök hosszantartó kielégülés az élettől az egymásra simuló nyelvintések, hangszerérintések, odafigyeléses szembe tekintet, alkotótársiasság vízszintjén. Paralellek vannak, egy irányba haladás, lassú ám tökéletes haladás a test és lélek gerjedelmének útján, alapos elérése a zenei kéjnek, többszöri beleremegés aztán. Újra és újra akarod. Akár minden nap.
