Ismét egy meghatározó előadó mutatkozik be a magyar közönségnek a Müpában: Charlotte Gainsbourg a francia popzene egyik kimagasló egyénisége. Erősen személyes hangvételű, leginkább az art pop irányzatba sorolható legutóbbi nagylemeze a 2017-es év egyik legjobbja volt.
A cikk eredetileg a Müpa Magazinban jelent meg.
Charlotte Gainsbourg sok mindent testesít meg egyszerre, ugyanakkor azonban egyszerűen is értelmezhető jelenség: markáns egyéniségű, azonnal a saját világába szippantó, karakteres művész, akire lehetetlen nem figyelni, és akinek a hatása alól nehéz kivonni magunkat.Mindezek mellett még csak nem is hivalkodó személyiség, bár lénye kétségkívül szuggesztív. Világsztár színész, ambiciózus kliprendező és igen megnyerő énekes. És persze legendás szülők gyereke.
Ha valakinek Serge Gainsbourg, a francia pop talán legjelentősebb és legbotrányosabb alakja az apja és Jane Birkin, angol színésznő-énekesnő–ikon az anyja, a szülői árnyék óhatatlanul is rávetül.
Ám Charlotte Gainsbourg derekasan megküzdött ezzel az örökséggel. Karrierje a nyolcvanas évek közepén, tinédzser korában kezdődött, apjával erősen provokatív (helytelen kapcsolatot sugalló) dallal és filmmel indított, de anyjával is szerepelt közös moziban, hogy már a startnál fontos díjakkal elismert színésznő váljék belőle. Ha ez egy filmes ajánló lenne, akkor is jogosak lennének a szuperlatívuszok – elég csak a Lars von Trierrel készültekre gondolni: Antikrisztus, Melankólia, A nimfomániás.
Gainsbourg azonban zenei előadóként is a legfelső ligába tartozik. Az 1986-os, kamaszkori Charlotte for Ever debütlemez még apjához és a közös filmhez kötődik (címében is), de a filmes pálya mellett, két évtized alatt megérett benne a zenei is. Már első felnőtt lemeze, a francia Air duóval készült, álmodozós, szofisztikált, 2006-os 5:55 is remek volt, a folytatásban pedig ezt könnyedén felül tudta múlni.
2007-ben agyvérzést szenvedett el. A felépülése után, 2009-ben készült újabb album, az IRM, amelyen már az amerikai Beckkel dolgozott, dinamikusabb, markánsabb anyag lett. Ezeken a lemezeken Charlotte Gainsbourg még csak egy-két dalnak volt társszövegírója – az előbbi nagy részében a Pulpból ismert Jarvis Cocker, utóbbiban Beck jegyezte a sorokat –, a hosszabb szünet után, 2017-ben megjelent Rest viszont (egy Paul McCartney-tól kapott szám kivételével) már végig az énekesnő szövegeivel vált személyes dalok gyűjteményévé. És ezúttal is új a zeneszerző-producertárs (a dalszerző-közreműködők rangja is jelzésértékű), az album elektronikusabb, lassú diszkós megszólalásáért SebastiAn felelt, a címadó dalért pedig a Daft Punk egyik fele. A francia–angol kétnyelvű kiadvány Charlotte féltestvére, az anyja első házasságából született Kate Barry és apja 1991-es halálának feldolgozása és a gyász „kiéneklése”, de egyben elegáns életünnep is.
És hogy milyen élőben Charlotte Gainsbourg? Két „utánlövés-lemez” (a 2011-es, félig korábban kiadatlan dalokból, félig koncertfelvételekből összeállított Stage Whisper és a tavalyi Take 2 EP) élő felvételei alapján elmondható: a koncertszínpadokon legalább annyira otthonos, mint a filmvásznon.
