Kiállításmegnyitóval vette kezdetét az „Úton van a Cziffra Központ” című, 13 állomásos országos kulturális rendezvénysorozat, melynek keretében a nyár folyamán a legkiemelkedőbb kulturális fesztiválokon, ősztől pedig különböző városokban találkozhatnak az érdeklődők a legszínesebb kulturális műfajokat felvonultató produkciókkal.
- hirdetés -

A szentendrei MANK Galériában megtartott Emlék-álom-kutya-világ című, kortárs roma festőművésznők alkotásaiból válogatott kiállításmegnyitón Balázs János, Kossuth-díjas zongoraművész, a Cziffra Művészeti Központ Művészeti Tanácsadó Testületének elnöke indította útjára a roma össz-művészeti roadshowt.
Az „Úton van a Cziffra Központ” elnevezésű program során a nagyközönség a különböző fesztiválokon, rendezvényeken megismerkedhet a Budapesten épülő Cziffra Művészeti Központtal és annak küldetésével, amelynek a célja, hogy roma és nem roma magyarok számára teremtsen egy olyan közösségi teret, amely bemutatja a magyar kultúra szerves részévé vált roma kultúra értékeit és sokszínűségét a cigány kultúra nemzetiségi hagyományaival, művészeti örökségével és kortárs jelenével a képzőművészettől a könnyűzenén át a színpadi produkciókig. A rendezvénysorozat nem titkolt célja a szemléletformálás is egyben, hiszen a kulturális produkciók által kézzelfoghatóvá válik, hogy együtt alakítjuk és képezzük legfőbb kulturális értékeinket már többszáz éve.
A roadshow alkalmával a nyáron 7 városban és fesztiválon szakmai és pódiumbeszélgetésekkel, valamint koncertekkel mutatkozik be a program úgy, mint Szentendre (megnyitó esemény és Pestisűző fesztivál), Pécs – POSZT, Miskolci Bartók Plusz Operafesztivál, Művészetek Völgye, Mesterségek Ünnepe, Szegedi Ifjúsági Napok. A programok a fesztiválok tematikájához kapcsolódnak, ahol roma és nem roma művészek közös produkciójukat mutatják be.

– fotó: Gálos Mihály Samu
A művészeti produkciók, koncertek mellett a fesztiválokon különböző szakmai/pódiumbeszélgetéseken is részt vehetnek a látogatók, melyek témái például, hogy mi a színházi nevelés szerepe a roma kultúrában, de megismerhetjük a roma zenés dinasztiákat is a zenetörténetben. A fesztiválok mellett két falunapon, Bihartordán és Véménden is találkozhat a közönség a Cziffra kulturális roadshow-val.
A nyári fesztiválszezon után a programsorozat négy vidéki városi helyszínen (Keszthely, Eger, Biatorbágy, Sárospatak) ősszel folytatódik. Ezek gerincét egy kortárs roma alkotók műveiből válogatott vándorkiállítás adja, mely egy-egy városban majd két hétig lesz látható. A szervezők a programsorozattal a helyi közönséget szólítják majd meg korosztályok szerint. Lesznek a felnőtt közönségnek szóló és a kiállításmegnyitóhoz kapcsolódó kulturális programok, de terveznek a kisiskolások számára roma motívumokkal kapcsolatos kézművesfoglalkozást és gyerekszínházi előadást, míg a középiskolás korosztálynak szemléletformáló drámapedagógiai előadást szerveznek.