1914. július 17-én született és 1998. október 27-én hunyt el Tolnay Klári színművész. Budapesten született Rozáliaként, a Klárit a Meseautó forgatása előtt vette fel.
Gyerekkorát a Nógrád megyei Mohorán töltötte, ahol ma emlékmúzeummal tisztelegnek s színésznő előtt. Innen származott erős palóc tájszólása, ami miatt kezdetben a film- és színházi szerepektől eltanácsolták. A színháznak Jób Dániel, a filmnek Gaál Béla fedezte fel. Első jelentős alakítása a Meseautó volt, ebben a főhősnő, Kovács Vera (Perczel Zita játszotta) barátnőjét, Sárit alakította. A sikernek köszönhetően 1934-ben a Vígszínház szerződtette, és 1946-ig volt a társulat tagja. Két évig a Művész Színházban játszott, majd egy rövid időre, (a társulat lelkével foglalkozó) igazgatóként visszatért az akkor a Magyar Néphadsereg Színháza nevet viselő Vígbe, 1950-től haláláig a Madách Színház társulatát erősítette.
Gazdag életpályáján megannyi emlékezetes színpadi szerepet alakított. Volt Júlia és Julika, eljátszotta Csehov nagy nőalakjai közül Jelena Andrejevnát és Irinát, de volt Szonya (Bűn és bűnhődés), Natasa (Éjjeli menedékhely), alakította Nórát, Blanche-t (A vágy villamosa), a Macskajáték Gizáját, a Warrenné mestersége címszerepét, és otthonosan, eleganciával mozgott a könnyebb műfajban is, elég csak A nagymama címszerepét, a Harold és Maude, a Kései találkozás vagy az Aranytó női főszerepeit említenünk. Kollégái így jellemezték: „Szelídsége akár a kendőbe csavart kés, nyugalma belső anarchiát takar, mosolya elriasztja az ördögöt.”
A háború előtti filmszalagok őrzik a Katyi, Az én lányom nem olyan, A kölcsönkért kastély, A hölgy egy kissé bogaras, a Tóparti látomás, az Egy csók és más semmi című filmek alakításait. Kortárs történetekben és klasszikus irodalmi alapanyagok mozi- és tévéfeldolgozásaiban egyaránt hiteles volt, és mint a korai előadök, köztük Déryné, akit maga is megformált, sokat fordított.
„Bajor Gizitől kaptam életem legfontosabb instrukcióját. A Kis Katalint játszottuk a Vígszínházban. Bajor bejött az öltözőbe. (Hogy jött be és hogy gratulált!) Amikor kettesben maradtunk, ezt mondta: »Tudod, én arról vagyok híres, hogy agyonmügyürkézek mindent, te meg arról, hogy a legegyszerűbb színésznő vagy. De vigyázz, mert az egyszerűséget csak egy lépés választja el a szürkeségtől. Ha előadásra készülsz, egy óráig fested magad. Vastagon meghúzod a szemöldöködet, kékre fested a szemhéjadat, miért hiszed, hogy a játékot, a szövegmondást nem kell felnagyítani, aláhúzni? Kell az egyszerűség, de a színpadon az más. Ha nem nagyítasz, nem színezel – a játék unalmas lesz.« Azóta valahányszor festem a szemem, ez jut eszembe” – nyilatkozta 1977-ben. De Tolnay Klári ebben az aláhúzásban, nagyításban is finom, gyengéd tudott maradni. Utolsó szerepe a Régimódi történet apácafőnöknője lett volna, a próbafolyamat közben hunyt el.
Magát így jellemezte annak kapcsán, hogy miért nem tanít: „Nappal én borzasztóan privát vagyok. Kötésminták, fűszerkeverékek, jó olvasmányok foglalkoztatnak. Azt hiszem, a növendékek összesúgnának a hátam mögött, hogy megint a rózsaszín blúz, a fakó kötött mellény és a barna rakott szoknya van rajtam, a cipőm is ódivatú, bottal járok. Nappal nem vagyok színésznő. Milyen példát, útravalót adhatnék a növendékeknek délelőtt tízkor, amikor színházilag zárva vagyok? A harmadik csengőszó utáni Tolnay Kláriról amit mondhatok, elmondom a színpadon. Ezek a dolgok nappali fényben elhomályosodnak. A színházat nem lehet megtanulni, az életet igen. A színházak is megsínylenék, ha az esti csillagot minden tanítványom tolnaysan köszöntené.”