Ünnepi harsonaszó nyitotta meg Debrecenben a 19. Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiájának koncertsorozatát. Magyar zeneszerzők műveiben gyönyörködhettek az érdeklődők, többek között Kocsár Miklós, Bartók Béla, Dohnányi Ernő, Liszt Ferenc és Selmeczi György kompozíciói csendültek fel.
A Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán tizenkilencedik alkalommal megrendezett nyári mesterkurzus- és koncertsorozat, a Zenés esték a Nagyerdőn hangversenyek látogatóinak érdeklődő, kíváncsi nyüzsgése töltötte be az előteret a július 14-i nyitóhangverseny előtt. A Liszt-teremben körülnézve fiatal gyermekek és idősek, zene iránt érdeklődők, és akik ezt választották élethivatásuknak egyaránt megjelentek, teljesen betöltve a széksorokat.
Dr. Váradi Judit kedves köszöntő szavai és Vásáry Tamás finom humorú megnyitója indította az estét.
A nyitókoncert magyar zeneszerzők változatos műveivel ismertette meg a közönséget. Kocsár Miklós Triójában harsona, zongora és ütőhangszerek szólaltak meg Káip Róbert, Richter Edit és Szabó István tolmácsolásában. Ezután a zongoráé lett a főszerep Demény Balázs előadásában, aki Bartók Béla, Dohnányi Ernő és Liszt Ferenc műveit tárta a közönség elé magabiztos, színes, hangulatteremtő, virtuóz játékával.
A hangverseny zárószáma Selmeczi György: Fehér László balladája volt, amely nemcsak hangzása és karakteres hangulatvilága miatt különleges, hanem azért is, mert maga a szerző kísérte zongorán Bátori Éva énekét. Nagy összhang és átélés jellemezte előadásukat, amelyet vastapssal díjazott a hallgatóság.
A hangversenysorozat második napjának főszereplője a hegedű volt. Zalai Antal (hegedű) és Boda Balázs (zongora) hangversenyében gyönyörködhetett a közönség. Igazi összeszokott csapatként zenéltek, figyelve a másik apró rezdüléseire, érzéseire. A német Richard Strauss késő romantikus zenéjén, a lengyel hegedűvirtuóz és zeneszerző Henryk Wieniawski, a finn Jean Sibelius művein át a spanyol Pablo de Sarasate hangulatkeltő és virtuóz darabjai hangzottak fel. Könnyed elegancia és káprázatos technikai bravúr jellemezte mindkét művész játékát. A hegedű különleges sokféle hangszíne – amely a különböző darabok karakteréhez alkalmazkodott – lenyűgöző volt. A hálás közönség sokszoros vastapsát két ráadás számmal jutalmazták az előadók.
