Mint ahogyan azt láthatjuk, az egyre erősebben sodródó történelem belső dinamikája sikeres eredmények formájában tömörítette a zenei igényekből származó újításokat. Ezek az eredmények viszont – a maguk módján – egyre kisebb adathordozókat igényeltek az információk tárolására és átadására. A Váradon működő káptalani iskolákban és kolostorokban nem csupán tanították a zenét, hanem komoly másoló műhelyek is létesültek.
Épp emiatt fontosnak tartom, hogy mielőtt Várad korabeli forrásanyagainak a töredékességeihez vezető okokról, valamint az egyházi gyűjtemények zenei anyagainak bemutatásáról és ezeknek többszöri szétszóródásáról beszélnénk, megismerjük azt a fejlődési ívet is, amely a zenei információkat őrző adathordozóknál érhető tetten.
A nyomtatott könyvkultúra kezdetei: tekercsek, pergament, fűzött lapok, kódexek, antifonálék, breviáriumok.
A középkori Magyar Királyságban, valamint Európában az írást és a zenei gyakorlatokat kétfajta értelmezésben ismerték: pogány és vallási alkalmazásban. A könyv jelen korunkban ismert strukturális formája kényszerű okok miatt kellett, hogy átalakuljon egyre komplexebb struktúrájúvá.
Kezdetnek a papiruszsásból készített papiruszt kell megemlítenem, mert ez volt akkortájt az első írásra/rögzítésre alkalmas felületű anyag. Viszont a volumenszerkezete mindig is nehezítette az olvasást, mivel, miután le kellett tekerni, egyszerre csak egy mondat áttekintését tette lehetővé. Szóval, kezdetben a papirusz, és a tekercsek voltak használatban, de tartalmi terjedelmük szűkössége miatt más lehetőségeket kellett kitalálni.
A korai középkorban ettől függetlenül Európában is elterjedt, de hamarosan az alapanyag hozzáférhetetlensége miatt elvesztette jelentőségét, így más anyagokkal próbálták helyettesíteni. A komolyabb adattárolók iránti igény, és ennek alapgondolata egy ókori görög városban kezdődött, Pergamonban. Itt találták fel a kényszerű helyzet okozataként a pergament, amely gyakorlatilag cserzett állati bőrből fehérített, vékonyított, és kétoldalas írásra alkalmas lapokat eredményezett. A pergamenlapokat, a korábbi tekercsekkel ellentétben immár „könyv formában” lehetett használni: ezután a következő lépés az addigi tekercsforma felváltása volt a mai könyvalakra. A könyvek és a kódexek pedig összehajtott lapokból, és az így keletkezett füzetek összekapcsolásával készültek el.
Ilyen összehajtott és ezután fűzött lapokból álltak az antifonálék, breviáriumok, és a kódexek is. A kor haladtával, valamint a népek kereszténnyé tételének folyamatában teljes mértékben a vallási/zenei célokra használt szertartási könyvek, és kódexek léptek előtérbe.
Mit is kell tömören tudni a kódexekről, és az őt felváltó formai utódjáról
A kódexek az akkori Európában általánosan elterjedtté a IV. században váltak. A könyvmásolás (is) a római kultúra leáldozásával az egyház kezébe került. A kódexek nagyon aprólékos kidolgozással, kézzel készültek, roppant idő-/pénzigényes módon.
A kódexek (zenei is) elterjedését a kereszténység történetéhez kell kötnünk. A kódex szó eredetileg fa- és viasztáblákra vonatkozott, csak később nyerte el mai jelentését. A papiruszról pergamenre történt fokozatos áttéréssel párhuzamosan terjedt el a könyv forma is. A korábban általánosan használt papirusz nem volt alkalmas könyvek készítésére, mivelhogy inkább tekercsek formájában alkalmazták. A legszebb és leginkább díszes kódexeket később is mindig pergamenre készítették. Kötése általában bőrrel bevont, fém kapcsokkal összefogott két fatábla volt. A neve is innen származik. A tartalmilag is értékesebbeket néha arannyal, ezüsttel és drágakövekkel díszítették. Fontos előnye közé tartozott a terjedelem, mivelhogy mindkét oldalára lehetett írni, így takarékoskodni lehetett egyfelől az anyaggal, ugyanakkor maximalizálni lehetett az információmennyiség sűrűségét is.
Sajnos a középkori Magyarországról, de még Váradról sem maradt fönn sok liturgikus kódex, antifonálé, breviárium a tatár-, és későbbiekben törökjárás okozta pusztítások, valamint a kezdeti állami belviszályok okozta állapotok miatt.
Gyakran pusztítottak el templomokat, kolostorokat, és ezzel egyidejűleg könyvtárakat a rablóhordák. Az egyház folyamatosan ki volt téve ezeknek a behatásoknak, és minden tekintetben jelentős vesztességeket szenvedett el. Emiatt úgy gondolom, hogy egy-egy forrás megismertetése szakmai szemmel nagyobb értékbeli érdeklődésre tarthat számot a kedves olvasók részéről, főleg ha bemutatok a továbbiakban pár zeneileg fontos Váradi kódexet is.
A 12-13. századtól kezdve a népesség növekedése és a gazdasági fejlődés miatt az egyház kulturális monopóliuma csökkeni kezdett Váradon. Növekszik az írás-, olvasni tudók száma is, szóval a tudás igénye a kolostoron kívüli világot is magával vonzotta. Ez pedig kihatott a könyv alakjára, írására, funkcióira is: csökken a díszítés, szaporodnak a rövidítések, javul a lapszámozás és a tárgymutató.
Gyakorlatilag a kódexek és könyvek egyházi luxustárgyból használati tárggyá válnak.
A zene és hittanoktatás eljutott az egyszerű emberekhez is. És ugyanakkor más dolgok is helyet kaptak a közéletben. A középkori Várad adathordózóinak története kizárólag az egyházi keretekben alakult egészen a XVI. század közepéig. Ekkor a reformáció véget vetett ennek a kizárólagosságnak, és nyitott egy új utat a laikus könyvtárfejlődés számára is. A kódex-írás, -másolás,- szerkesztés Váradon a XVI. századig, gyakorlatilag Gutenberg találmányáig virágzott.
A németországi, mainzi patrícius családból származó Johannes Gutenberg (1400 körül – 1468) már az 1430-as évek végén kísérletezett a nyomtatással, de nyomtatványai csak az 1440-es évekből maradtak ránk. A feltalálás pontos ideje így ismeretlen, a könyvtörténeti kutatók ezért az 1440. évet fogadták el nemzetközi közmegegyezéssel.
Ezzel a forradalmi újítással viszont eljön a teljes joggal említhető média kora is: a könyvnyomtatás tömegtermelési folyamattá válhatott, szemben a zárt használattal. Ezzel megszületett a könyv végleges strukturális formája is. De ne szaladjuk ennyire előre, hanem nézzük meg az elkövetkezőkben az ezt megelőző kódexek virágkorát, és a Váradi zenei kódexek történetét.