Hérodotosz görög történetíró szerint az első árverést, legalábbis amelyről írásos emlékünk van, Kr. e. 500-ban tartották Babilonban. Nem biztos azonban, hogy az azóta lezajlott megszámlálhatatlan aukción valaha is történt volna-e már olyasmi, mint ami a múlt héten, amikor a világ legelső Porschéjét akarták volna elárverezni Kaliforniában.
Monterey, ez a Csendes-óceán partján, San Francisco és Los Angeles között fekvő, huszonnyolcezer lakosú kisváros a régi autók szerelmeseinek (egyik) Mekkája: az RM-Sotheby’s aukciósház rendszeresen itt rendez árveréseket a legkülönbözőbb oldtimerekből. Így volt ez augusztus 17-én is, amikor is kínálat egyik legjobban várt darabja egy 1939-es Porsche 64 típusú gépkocsi volt, az első Porsche, amelyből mindössze három példány készült, és azok közül is ez az egyetlen maradt meg máig. Ennek megfelelően a ház a tételt előzetesen 20–22 millió dollár körülre becsülte.
(Csak összehasonlításként: az árveréseken mindeddig legdrágábban elkelt gépkocsiért, egy 1962-es Ferrari 250 GTO 3413GT-ért 2018 augusztusában ugyanitt 48.405.000 dollár – 13,377 milliárd forint – fizettek; magánüzletek keretében azonban ennél drágábban is cserélt már gazdát autó.)
A tehát 20 millió körülre becsült Porschéért az árverés vezetője – a szokásoknak és a licitek logikájának megfelelően – 13 millió dolláros kikiáltási áron indította a vevők versenyét – ám a mögötte lévő kivetítőn megjelenő összeg nem 13, hanem 30 millió dollár volt.
Angolul beszélők tudják, hogy a két számjegy kiejtése között milyen csekély a különbség, a holland származású Maarten ten Holder árverésvezető akcentusát pedig a résztvevők utólagos véleménye szerint is nehéz volt megérteni; feltehetőleg a kivetítő számítógépének a kezelője is félreérthetett valamit. Mondjuk az azért gyanús lehetett volna, hogy egy 20 millióra becsült tétel licitje nem kezdődhetne 30 millión, majd a következő, hivatalosan egymillióval emelkedő szabályos ajánlatokkal nem ugorhatna egyből 40 millióra, majd 50-re, 60-ra, és végül 70 millióra, ám a kivetítőn mégis sorra ezek az összegek jelentek meg.
A résztvevők egy része persze kellő értetlenkedéssel, és ennek megfelelő zajongással fogadta a történteket, a különös esetről telefonos fotók és videók sora készült (ezek mára már sokszázezres megtekintéseknél járnak a közösségi oldalakon), a leütés után pedig maga Holder mondta ki, megérezve a teremben uralkodó idegességet és meglátva a háta mögötti kivetítőn az összeget, hogy „17 milliót mondtam, nem 70-et”. A félreértés tisztázódása helyett azonban a terem erre még hangosabb nemtetszésnyilvánításban tört ki,
így a tételt végül is el nem adottnak nyilvánították.
Az esetet követően sokan annak a véleményüknek adtak hangot, hogy egy ugyanolyan „balhé”, vagy pláne egy esetleg így „álcázott” reklámfogás részesei lettek, mint amikor tavaly Banksy félig ledarálta egy leütés után az egyik munkáját egy árverésen. A ház viszont az aukció után kiadott közleményében azt hangoztatta: nem szándékos hiba, hanem mindössze egy „szerencsétlen félreértés” történt. Azt is hozzátették: mindent meg fognak tenni, hogy a különleges autónak végül mégis vevőt tudjanak találni. Hogy erre egy következő árverésen tesznek-e kísérletet, és hogy ott mennyire fognak helyesen artikuláló aukcióvezetőt találni, arra nem tértek ki.
