CAFe Budapest keretében Linus Roth, Danjulo Ishizaka és José Gallardo egy még felfedezésre váró életműből válogat. A sokszínű és tartalmas Weinberg-hagyaték megismerésének és megismertetésének súlya pedig éppen a kelet-európai kulturális szcéna vállát kellene, hogy leginkább terhelje.
A cikk angol nyelven a Budapest’s Finest kiadványában olvasható.
Az utat Weinberg-reneszánsznak is lehetne nevezni, ha a moldovai gyökerekkel bíró lengyel-zsidó művész életében is valós nemzetközi ismertségnek örvendett volna. Mieczysław Weinberg Varsóban látta meg a napvilágot, az élet, vagyis inkább a történelem kényszere pedig a Szovjetunióba sodorta, amit később haláláig csak egyszer hagyott el. A varsói Zeneakadémiára 12 évesen nyert felvételt, méghozzá a legjobbak közé. Mestere az Józef Turczyński volt, aki az Egyesült Államokban képzelte el tanítványa jövőjét, s ezért a legmesszebbmenőkig is elment.
Nem csak a Bachtól a kortárs Debussyig terjedő zongorarepertoárt tárta a fiatal Weinberg elé, de kapcsolatai révén egy philadelphiai stúdiónál is fogadókészséget harcolt ki neki.
Mindhiába, hiszen származása miatt zárva maradt Weinberg előtt az újvilág. A háború kitörését követően Weinberg Minszkben folytatta tanulmányait, ahol zsidó gyökereinek zenei megnyilvánulásait, a nemzetiségek olvasztótégelyekét is működő városban nagy lelkesedéssel fogadták. Weinberg meg is kapta a szovjet állampolgárságot, s itt ismerkedhetett meg igazán a kortárs Sosztakovics V. szimfóniájával (1937). Az új élmények és távlatok végleg a zeneszerzés felé fordították, de mielőtt berendezhette volna életét, a történelem ismét közbeszólt. 1941 júniusában a náci Németország megtámadta a Szovjetuniót, Weinberg pedig egészen a közép-ázsiai Taskentig menekült, ahol állást kapott az operaháznál.
Az utókor talán nem elítélendő módon próbál kapaszkodót találni a weinbergi életművön, s nem ritkán az akkorra már a szovjethatalom által is sokat látott Dmitrij Sosztakovics riválisaként szemlélni egyéniségét, ugyanakkor nem mehetünk el amellett, hogy az eleinte példaképnek tekintett zeneszerző Weniberg közeli barátja lett. Közbenjárásának köszönhető az is, hogy a taskenti kényszerévek után a lengyel pályatárs végül Moszkvában találja meg önmagát.
Weinberg színházi munkákat vállalt, rádiójátékok és cirkuszi előadások zenei anyagát készítette, melyek a megélhetést jelentették számára.
Belső, művészi igényeit pedig temérdek dal, kamaradarab és zenekari mű megkomponálásával elégítette ki. Munkássága sokáig nem került a hatalom látóterébe, 1946-ban azonban pesszimizmussal vádolták alkotásait, majd be is tiltották néhány dalának előadását. Később az ’50-es évek Szovjetuniójában a politikai okokból erősödő antiszemitizmus végül Weinberget sem kerülte el. 11 hetet töltött börtönben, életét csak Sztálin halála mentette meg.
A CAFe Budapest háttéranyagaiért keresse tematikus blogunkat!
Szabadságát visszanyerve zeneszerzőként és zongoraművészként is tisztelet övezte, bár nyilvánosan szinte soha nem ült le a zongorához. Művei egyre inkább kerültek az érdeklődés középpontjába, darabjait a legmegbecsültebb szovjet művészek játszották.
Az igazi népszerűséget az 1957-es Szállnak a darvak című filmalkotáshoz írt zene hozta meg neki, nem véletlen, hiszen ez volt az első szovjet mozi, amely elnyerte a cannes-i filmfesztivál Arany Pálma-díját.
Weinberg közel száz kamara és szimfonikus mű megírása után a ’60-as évek végén az opera műfajában is kitekintést tett. Ihletője Zofia Posmysz volt, aki nem zsidó származása, hanem ellenzékisége miatt került Auschwitzba majd Birkenauba, s aki egy fogoly és egy egykori náci katona találkozásának történetét vetette papírra. Az utas című szövegből készült színpadi mű 1968-ban lett kész, Weinberg azonban soha nem láthatta a művet, hiszen a Bolsoj Színház nem fogadta azt el, s az első moszkvai koncertszerű előadásra is csak halálának 10. évfordulóján, 2006-ban kerülhetett sor. A darab igazi színpadi premierjét még ennél is később, 2010-ben, a monumentális díszleteiről híres Bregenzi Fesztiválon tartották.
A peresztrojka időszakában gyengült a Weinberg iránti hazai érdeklődés, a nyugati világ azonban éppen ekkor kezdte őt felfedezni. A művész 75. születésnapjának tiszteletére 17 CD-ből álló sorozatot jelentetett meg egy brit lemezkiadó. Zenei örökségének több mint harmada zenekari művekből áll, 22 szimfónia és számos versenymű fűződik a nevéhez. Kamaradarabjai között közel húsz vonósnégyest számlálhatunk, dalai pedig a lengyel, az orosz és jiddish nyelv szépségeit keltik életre.
Hogy felfedezze, megértse és a kánon részéve tegye a 100 éve született Weinberg munkásságát, abban alighanem most Kelet-Európán a sor, ennek nyitányához pedig remek alkalmat kínál az idei centenárium.
