Az Örkény Színház idei első bemutatóját, a Kertész utcai Shaxpeare-mosót Bodó Viktor rendezte. A különös cím a Rómeó és Júlia különös, Závada Péter és a társulat által elkövetett adaptációja, amelyben a veronai helyett erzsébetvárosi szerelmeseket Kókai Tünde és Patkós Márton alakítják.
– Milyen várakozások indultatok neki a próbafolyamatnak?
Kókai Tünde: Sejtettem, hogy rendkívüli élmény lesz Viktorral dolgozni. Azt hiszem e tekintetben a társulat nevében is beszélhetek.
Patkós Márton: Viktortól először a Katonában láttam a Ledarálnakeltűntemet. Rögtön láttam, hogy ennek az előadásnak egészen sajátos nyelve van. Később megnéztem tőle az Anamnesist is, az is más, mint amit megszoktunk. El is tettem magamban, hogy jó volna egyszer dolgozni vele. Aztán amikor a Hit, szeretet, remény takarásából láttam, hogy bejön a színházba – ebben az előadásban szerelmespárt játszunk Tündével –, gondoltam, talán castingolni jön, úgyhogy most tegyük oda magunkat! A szereposztáskor már látni lehetett, hogy ez fontos előadás lesz a színháznak, úgyhogy komolyan bele kell állni.
– Mennyiben volt új vagy más az eddigi tapasztalataitokhoz képest Viktor munkamódszere?
Kókai Tünde: Sikerült olyan játékszabályokat lefektetnie, amiktől nem lesz lidércnyomás a próbafolyamat. Például azt, hogy nincs üresjárat:
egy pillanatig sem éreztem, hogy időt és energiát pazarolnánk.
Vagy hogy nem volt mindegy, milyen áron készül el a produkció. Fontos, hogy mindenki megmaradjon, senki ne sérüljön és még élvezni is tudja ezt a „szülési” időszakot, legyen az bármilyen viszontagságos. Ez talán inkább emberi tulajdonság, vagy hozzáállás, mintsem szakmai kérdés. Mindez persze nem új vagy más élmény az eddigiekhez képest, csak nehezen megvalósítható, törékeny állapot a jó munkahangulat, és könnyen sérül egy-egy próbafolyamat során. Én mindig boldog vagyok, ha ügyelve van az ilyesmire. Viktornak sok rendezői erényét lehetne sorolni, de a legfontosabb mégis az, hogy magunkénak érezzük ezt az általa álmodott világot.
Patkós Márton: Viktor szerintem olyan rendező, akinek mindegy, hol és kinek rendez. Viszonylag korán lefektettük, mit vár el tőlem: ahhoz, hogy működjön a figurám, meg kell találni, ki kell dolgozni a mélyét, mert a poénok, a gegek, csak akkor ülnek. Egyébként szinte észrevétlenül rendezi meg az embert. Azt vettem észre, hogy Viktor önmagának is feltesz bizonyos kérdéseket, és nem futtat fölösleges köröket a színésszel. Végső soron annyira nem más a munkamódszere, mint másoknak és játszani sem nagyon más az ő rendezését, mint másokét, de az eredmény nagyon rá jellemző lesz.
– A szövegkönyv folyamatosan változott, ami nem csupán annyit jelent, hogy a szöveg változik, hanem új jeleneteket vagy már bepróbált, rögzített szövegek, helyzetek kihúzását is. Ez a bizonytalanság mennyire inspiráló vagy nehezítő körülmény?
Kókai Tünde: Szeretem, ha egy szöveggel minél több időt el lehet tölteni. Ha velem együtt öregszik, alakul, változik. Ugyanakkor rettenetesen izgalmas teljesen új változatot csinálni egy jelenetből a főpróba napján. 2-kor leimprovizáltuk a helyzetet, 3-kor megkaptam a szövegét, aztán este uccu neki. Ráadásul ez az egyik legnehezebb jelenetemmel történt. Ilyenkor lehet gondolkodni, hogy ha van egy nyaram megrágni a szöveget, jobban járok-e, de nem érdemes. Embert próbáló feladat észben tartani a gyakori változtatásokat, új instrukciókat, de ezt maga az anyag is megkívánja és legalább folyton frissen tartja a munka alatt az agyunkat.
Patkós Márton: Eleve Závada Péter átiratából dolgoztunk, ami számomra nagy újdonság. Tavaly a Hatszín Teátrumban játszottam Tybaltot Dicső Dani rendezésében, és végig azon gondolkodtam milyen nehéz lehet ezeket a romantikus szövegeket emberien megfogalmazni. Hát, ilyen átiratban nincs erről szó. Egy nagyon mai karakter lett belőle: céltalan drogfüggő, aki a szerelembe kapaszkodik, hogy elhagyhassa az anyagot. Ezt a Rómeót a szöveg hitelesíti: az hozza le a földre és teszi maivá. Van persze olyan része is a végső szövegnek, ami a próbák alatt alakult ki. Például a „Csitt, mi fény tör át az ablakon?”-ból Így lett „Mi fény tör át a portásfülkén?” Nem sok változott, de ami igen, az szerintem jobbá tette az előadást.
– Mi lett Shakespeare-ből a Shaxpeare-ré mosás után?
Kókai Tünde: Harsányabb lett, élesebb, csupaszabb és véresebb. A mi előadásunknak nem véletlenül nem Rómeó és Júlia a címe. A szerelmen kívül sok minden más is terítékre kerül. Talán manapság már nem is tulajdonítunk a szerelemnek akkora jelentőséget, talán a hangosabb, szagosabb és színesebb dolgok jobban megragadják a figyelmünket. Vagy inkább megfosztanak attól, hogy a leglényegesebb emberi feladatainkkal tudjunk foglalkozni. Aki körültekintően vizsgálja a színlapot, utána jár, mielőtt beül a színházba, hogy mi is ez az előadás, azt szerintem ez a VII. kerületi Vilmos is magával ragadja majd.
Patkós Márton: Egyetértek.
Szerintem maga Shakespeare sem gondolná, hogy meg lett csalva.
Tetszene neki és röhögne magán: akinek a darabjaiban ennyi humor van, annak biztos volt öniróniája is.
