December 20-án mutatják be a Lót – Szodomában kövérebb a fű című drámát: Térey János utolsó darabját Kovalik Balázs rendezi. A készülő előadásból az érdeklődők nyílt próbán kaphattak ízelítőt. Mácsai Pál, az Örkény Színház igazgatója valószínűleg ritkán kerül olyan helyzetbe, mint a szombat déli, mintegy kétórás nyílt próbán: nem csupán a közönség, de ő is először látott részletet a készülő előadásból.
A magyar színházakban prózai munkákat Kovalik Balázs náluk szokta rendezni, jegyezte meg Mácsai. A „szokás” egy 2002. október 4-én bemutatott, az igazgató meghatározását kölcsönvéve, paradigmaváltó előadást, a Borisz Godunovot jelenti. Nem véletlen ez a jelző, hiszen az akkor még Madách Kamarának hívott színházban a Puskin-művel egy egészen új, a törzsnézők számára szokatlan színházi nyelv jelent meg, és innen, 2019-ből visszanézve egyértelműen kijelölte az utat.
A Puskin-művet 2002-ben Radnai Annamária nyersfordításából Térey János írta színpadra. A címszerepet Gálffi László alakította, aki ezúttal Lót szerepét játssza. Az akkori és a mai színlap között további kapcsolódási pontok is vannak: Békés Itala színészként, Antal Csaba díszlet-, Benedek Mari pedig jelmeztervezőként.
Egy kortárs magyar dráma ősbemutatója mindig fontos szakmai feladat, a Lót… azonban Térey János halála miatt különleges jelentőséggel is bír. Nem erre az évadra tervezték a premiert, és a halálhírrel úgy tűnt, a vállalkozás egyáltalán nem valósul meg. Amikor azonban kiderült a hagyatékból, hogy kész a darab, Kovalik Balázs szabaddá tette magát, megváltoztatták az Örkény 2019/2020-as műsortervét, és – ismét csak Mácsait idézve – a próbafolyamat és a bemutató egyfajta „tragikus vigasztalássá” alakul.
Az előadás ajánlójában Kovalik Balázs így fogalmazott: „Bruegel Szodoma és Gomorra pusztulását ábrázoló képe előtt állva a müncheni Pinakothékában azon tűnődtem, mit csinál Lót és két lánya a bal alsó sarokban meztelenül. A hittanórán csak addig mesélték a történetet, hogy Lót felesége, nem tudván kíváncsiságát legyőzni, az isteni parancsolat ellenére hátrafordult és sóbálvánnyá változott. De hogy a lányok ezt követően apjukkal bujálkodtak és teherbe is estek tőle, ez eddig valahogy elkerülte a figyelmem. Nem maga a vérfertőző paráznaság, hanem Lót történetének bonyolultsága és morális ellentmondásossága érlelte a gondolatot, hogy talán aktuális színpadi szöveggé formálódhatna ez a tulajdonképpen shakespeare-i dráma.”
A rendező a nyílt próbán is bevallotta, hogy nem ismerte jól Lót történetét, ezért fellapozta a Teremtés könyvét. És valóban, ha újraolvassuk, Kovalik által is feltett „miért nem tanul a világ magából kérdés?” fogalmazódhat bennünk. Az sem véletlen, hogy Kovalik leszögezte, a történet aktualitását az emberiség produkálja, hiszen Lót, Ábrahámtól elszakadva, letelepszik Szodomában, gyakorlatilag bevándorlóként, és építi magát fel újra. Kovalik nem titkolta a személyes élményeit sem, azt, ami a bizonyos életkor fölötti újrakezdést, egy új környezetbe való betagozódást jelenti. A darab ötlete tőle származik, és bár nagyon sokat beszélgettek a történetről Térey Jánossal, a mű alapvetően Téreyé, általa, irónia, geg és kiszólás nélkül értelmeződik a Szentírás. Rendezőként ezért neki az a feladata, hogy visszafejtse az író gondolkodását, és átadja magát a szövegnek. Gondoljunk ebbe bele: a szubjektivitás és az objektivitás, a személyesség és a távolságtartás milyen ellentmondásos és milyen nehéz tud lenni egy ilyen helyzetben.
A színpadon – ahogy az a próbafolyamatban ilyentájt teljesen normális – még minden csak jelzés. Kiderült, az alkotókat nem állította egyszerű feladat elé a tér. A kisrealista miliő a költészetet lerántaná, ugyanakkor meg kell jeleníteni a gazdagságot, az elfajzott dekadenciát és a város pusztulását is. Mindezek materiális megvalósításáról a premierig a jelzésfalakból kiindulva csak fantáziálhatunk, van azonban néhány kulcsszavunk: a forgószínpad mindkét részét használják, hogy labirintusszerűvé tegyék a teret, a díszlet domináns színe pedig az arany.
Akik megnézik a színlapot, azt láthatják, hogy zeneakadémistákból álló négytagú kórus és egy cimbalomművész is közreműködik az előadásban, és mivel minden szerepre vagy funkcióra – no, vajon ez mi? ha a kedves olvasók tudnak rá jó megnevezést, kérjük, írják meg! – ketten vannak kiírva, könnyen kitalálhatjuk, Fekete Gyula zenéjét élőben adják elő. Kovalikot Bach, különösen a János-passió furcsa kettőssége inspirálta: a szöveg borzalmai és a „szépen elénekelt zene” között feszülő ellentét. A meglepő választásnak tetsző cimbalomra is adott magyarázatot a rendező: korokon és kultúrákon, földrészeken átívelő, kulturálisan köztes hangszerről van szó.
Kovalik Balázs ígéretéhez nem show-műsort prezentált: a nyílt próbán valóban azt láthatta a közönség, mit jelent próbálni, cizellálni, pontosítani, visszatérni, megismételni valamint ugyanúgy vagy csak egy egész kicsit másként. De ahogy a Lót feleségét játszó Kerekes Éva kérdésére a nézőtérről válaszként unisono elhangzott, ez igencsak érdekes. Egyébként tényleg az.
