Lehetetlen volt fachba sorolni Jessye Norman hangját

Jessye Norman – forrás: YouTube

Jessye Norman a 20. század második felének egyik legkiemelkedőbb operaénekese volt. Különleges hangszíne, melyet nem lehetett egyértelműen bekategorizálni, tekintélyt parancsoló színpadi jelenléttel is párosult.

1945. szeptember 15-én született a Georgia állambeli Augustában. Családjában többen is foglalkoztak zenével: nagyanyja és édesanyja amatőr zongoristák voltak, édesapja biztosítási ügynökként dolgozott, de a helyi templom kórusában énekelt. A kis Jessey ott kezdte énekesi pályáját négyéves korában, és zongorázni is tanult.

Kilencedik születésnapjára egy rádiót kapott ajándékba, amin keresztül megismerte a New York-i Metropolitan Opera közvetítéseit, és egy életre elbűvölte az opera világa. Ekkor hallotta először későbbi példaképeit, Marian Andersont és Leontyne Price-t, akik

elsőként érték el az afroamerikai énekesnők között, hogy egyenrangúan kezeljék őket.

Norman középiskolás korában kezdett énekórákat venni, és 16 évesen elindult a Marian Anderson nevével fémjelzett versenyen. Bár a legjobbnak nem ő bizonyult, ösztöndíjat ajánlottak fel neki a Howard Egyetemre. Miután megszerezte alapdiplomáját, a Peabody Konzervatóriumban és a Michigan Egyetemen képezte tovább magát.

Első komoly sikereit Európában érte el. 1968-ban megnyerte a Bajor Rádió Nemzetközi Versenyét Münchenben, egy évvel később pedig eljött élete első premierje: Elisabeth szerepét énekelte Wagner Tannhäuserében a berlini operaház színpadán. 1972-ben a világ két vezető operaházában is bemutatkozott.

A milánói Scalában az Aida címszerepében debütált, a londoni Covent Gardenben pedig egy sokáig mellőzött Berlioz-operában, A trójaiakban lépett fel Cassandraként.

Első lemezét Richard Strauss, Schubert és Poulenc dalaiból készítette 1970-ben, két évvel később pedig leszerződtették Sir Colin Davis karmester Figaro házassága felvételéhez, amely ismertséget szerzett a fiatal énekesnőnek.

Az USA-ban 1982-ben lépett fel először operaszínpadon. Sztravinszkij Oidipusz királyában énekelte Iokasztét, Purcell Didójának pedig címszerepét kapta meg a philadelphiai operatársulattal közös előadáson. Egy évvel később a Metropolitan Operában is bemutatkozott: Cassandraként láthatta először a New York-i közönség is.

A következő években olyan szerepekben remekelt, mint Sieglinde és Kundry Wagner operáiból, Ariadné Richard Strauss Ariadné Naxosban című művéből, Judit Bartók Kékszakállújából, Leonora Beethoven Fideliójából, és nagy siker aratott Schönberg Várakozás című monodrámájának egyedüli szereplőjeként is.

A Metben élete során mintegy 90 alkalommal lépett fel.

Dalénekesként is jelentős karriert futott be. Az 1970-es években végigturnézta Európát Schubert, Mahler, Wagner, Brahms, Erik Satie és Olivier Messiaen dalaival, melynek remek kritikai visszhangja volt. 1992-ben, New York-i szólóestje után a New York Times kritikusa is elragadtatással írt róla:

„Hangjának terjedelme és felépítettsége olyannyira elképesztő, hogy nincs rá megfelelő szakkifejezés, lehetetlen kategóriába sorolni.”

A dalestek később is fontos szerepet töltöttek be az életében, mindig ügyelt rá, hogy az operaelőadások mellett erre a műfajra is maradjon ideje.

Az 1990-es évektől kezdve más stílusok felé is elkalandozott. A Carnegie Hallban Duke Ellingtonnal, a jazz egyik legnagyobb hatású alakjával adott közös koncertet, majd kiadta az I Was Born in Love With You című albumot, melynek zenéjét a szintén jazzben utazó Michel Legrand írta.

Művészetét számos díjjal ismerték el. 15 jelölésből ötször tüntették ki Grammy-díjjal, 1997-ben a washingtoni Kennedy Központ díjával jutalmazták, 2009-ben pedig az Egyesült Államok legmagasabb, művészeknek odaítélt állami kitüntetését (National Medal of Arts) adományozta neki Barack Obama. Életművéért 2018-ban Glenn Gould-díjat kapott.

Ide kapcsolódik:
Jessye Norman vehette át a Glenn Gould-díjat

Énekelt Ronald Reagen és Bill Clinton beiktatásán, 1986-ban pedig fellépett a II. Erzsébet királynő 60. születésnapja alkalmából rendezett ünnepségen. A szeptember 11-ei terrortámadás áldozatainak szentelt megemlékezésen is közreműködött 2001-ben.

2014-ben önéletrajzi könyvet adott ki Egyenesedj ki és énekelj! címmel, amelyben többek között felidézte, hogy élete során a fajgyűlölet megannyi megnyilvánulásával szembe kellett néznie. „Világunkban még nem dőltek le a faji korlátok, miért képzeljük hát, hogy a klasszikus zene vagy az opera világából már eltűntek?” – fogalmazott egy interjúban.

2003-ban egy alapítvánnyal közösen iskolát hozott létre a szülővárosában, ahol hátrányos helyzetű gyermekek zenei nevelésével foglalkoznak.

2015-ben gerincsérülést szenvedett, amely miatt kétszer is komplikációk merültek fel. 2019 őszén szeptikus sokkot kapott, és több szerve is leállt. Szeptember 30-án hunyt el családja körében egy New York-i kórházban.

(Via The Guardian, Wikipedia, Café Momus)