Címke: operaénekesnő

Miklósa Erika - forrás: lfze.hu

Miklósa Erika, minden idők legfiatalabb Éj királynője 50 éves

A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas koloratúrszoprán operaénekes-nő 50. születésnapját már a Halhatatlanok Társulatának örökös tagjaként ünnepelheti. Szinte minden műfajban és stílusban kipróbálta már magáta, igen sokoldalú művész, amely már a szegedi konzervatóriumi évei alatt is jellemezte: zenei tanulmányai mellett még az orvosi egyetem angol nyelvű előadásaira, a bölcsészkarra és az egyetem színjátszó körébe is eljárt. […]

Szabó Ilonka - forrás: Rádióélet 1934/1

Szabó Ilonka, egy operaénekes tragédiája

Budán, a Donáti utca 49. számú épület első emeletén, az erkélyes lakásban lakott élete utolsó körülbelül három évében Szabó Ilonka (1911–1945), az Operaház népszerű szopránja. Kisgyerekkorától tanult zongorázni, majd a Mátyás-templom kórusának tagja, szólistája lett. Egy rádióközvetítés irányította rá és hangjára a figyelmet. Amikor először énekelt próbát az Operaházban, még korainak tartották a pályára, de […]

Jessye Norman – forrás: YouTube

Lehetetlen volt fachba sorolni Jessye Norman hangját

Jessye Norman a 20. század második felének egyik legkiemelkedőbb operaénekese volt. Különleges hangszíne, melyet nem lehetett egyértelműen bekategorizálni, tekintélyt parancsoló színpadi jelenléttel is párosult. 1945. szeptember 15-én született a Georgia állambeli Augustában. Családjában többen is foglalkoztak zenével: nagyanyja és édesanyja amatőr zongoristák voltak, édesapja biztosítási ügynökként dolgozott, de a helyi templom kórusában énekelt. A kis […]

Rost Andrea - forrás: Rost Andrea honlapja

A varázsfuvola Paminájaként lép színpadra Rost Andrea

Novemberben az Erkelben, A varázsfuvola Paminájaként lép színpadra Rost Andrea, aki 1994-es Scala-beli bemutatkozása, a tomboló sikert aratott Rigoletto után egy csapásra sztár lett Milanóban is. Az 1995-ös szezonnyitón, decemberben ő énekelte Paminát Riccardo Muti vezényletével, Simon Keenlyside-dal az oldalán. A Scala a teljes előadást rögzítette.

Rost Andrea - fotó: Nánási Pál

Mozart-szerepek sora és egy egyedülálló lemezfelvétel

A művésznő pályáját Mozart-szerepek sora kísérte és kíséri végig; 2004-ben egyedülálló vállalkozásként állította össze azt a CD-t, amelyen a Figaro házassága és a Don Giovanni minden hölgyáriáját elénekli. A munkálatok során kincset érő amatőr felvétel is készült: Susanna-alakítását Bécstől Párizson és Londonon át New Yorkig kísérte vastaps, Grófnőként legközelebb januárban láthatja a budapesti közönség az […]

Rost Andrea - forrás: Rost Andrea hivatalos honlapja

A legnagyobb Verdi-sikerek egy emlékezetes debütálás után

Rost Andrea emlékezetes 1989-es debütálása után nemzetközi karrierje is elemi erővel indult el, hiszen ugyanebben az évben megnyerte a Mirjam Helin Énekversenyt és a kilencvenes évek elejét már a bécsi Staatsoper tagjaként köszöntötte. A legnagyobb sztárokkal lépett színpadra, és valószínűleg csak nekünk volt meglepetés, amikor az 1996-os Szuperkoncerten a legendás három tenor közül kettővel szerepelt […]

A 8 legeredetibb idézet Maria Callastól

Maria Callast a történelem egyik legjelentősebb operaénekeseként tartják számon. A New York-i születésű görög-amerikai művész nem csak különleges hangjáról, de merész viselkedéséről is híres volt.

Schnöller Szabina - forrás: facebook.com/schnollerszabinaofficial

Schnöller Szabina lesz a Brémai Filharmonikusok újévi koncertjének szoprán szólistája

Mojca Erdmann, az egyik legsikeresebb, világhírű német szoprán betegsége miatt Schnöller Szabina operaénekesnőt kérte fel beugrásra szoprán szólistaként a Brémai Filharmonikusok. A brémai Glocke Nagytermében január 15-én megrendezendő koncertet Marko Letonja, a Brémai Filharmonikusok zeneigazgatója vezényli. Schnöller Szabina szoprán énekesnő 2006-ban szerzett énektanári diplomát Győrött, Németh Judit tanítványaként. A zürichi konzervatóriumban folytatta tanulmányait Polgár László […]

Aida Garifullina - forrás: facebook.com/pg/AidaGarifullinaOfficial

Szakácskönyvvel jelentkezik a Mariinszkij fiatal sztárénekese

Aida Garifullinát bámulatos operaénekesi karrierje mellett a gasztronómia foglalkoztatja leginkább – az orosz szoprán közösségi oldalán jelentette be első szakácskönyvének megjelenését, amely egyelőre csak orosz nyelven olvasható, azonban az énekesnő reményei szerint a közeli jövőben több nyelven is elérhető lesz könyve.   Miközben Aida Garifullina operakarrierje rakétaként szállt felfelé a 2013-as Operalia verseny után (az elmúlt években […]

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Member of IMZ
ICMA logo
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo