Orr Máténak, a Várfok Galéria fiatal művészének 2020. február 6-án nyílik első egyéni kiállítása Németországban, a stuttgarti Magyar Kulturális Intézet új, 180 m2-es kiállító terében. A tárlat a művész korábbi, már magángyűjteményekben lévő alkotásait vonultatja fel.
Orr Máté 2011-ben fejezte be tanulmányait a Képzőművészeti Egyetem festő szakán és a virtuóz technikai tudással, iróniával fűszerezett képei annyira kedveltek a művészetszeretők körében, hogy jelenleg egyetlen elérhető műve sincsen. Éppen ezért mindig nagy várakozás övezi legújabb alkotásait, melyeket a Várfok Galéria 2020. február 13-tól a németországi art KARLSRUHE nemzetközi vásáron fog bemutatni. Hogy kedvezzünk a magyar közönségnek, ők láthatják először a legújabb képeket itt a Papagenón.
Orr Máté (Veszprém, 1985) a Képzőművészeti Egyetem festő szakának elvégzése után 2011-től számos egyéni és csoportos kiállítás keretében mutatkozott be Magyarországon. Képei több külföldi kiállításon és művészeti vásáron szerepeltek, köztük Monacóban, Dél-Koreában, Kínában, Németországban, Szlovákiában és az Egyesült Királyságban is. Orr Máté 2019 óta a Várfok Galéria állandó művészkörének a tagja.
Orr Máté műveiről az Angliában élő, magyar származású költő, George Szirtes írt egy méltatást, melyet szintén most először publikálunk a magyar közönség felé:
A mitológia telis-tele van félig ember, félig állat hibridekkel, kentaurok, Minotaurusok, Ekhidnák, hárpiák, szatírok, szfinxek, mandragórák, faunok, szirének, farkasemberek és sellők különféle változataival. Amerikában még Molyember (Mothman) is létezik. A maszkos hősök világában Batmannel és a Macskanővel is találkozhatunk. Hogy képzőművészeti példát említsünk, Hieronymus Bosch Gyönyörök kertje című festményében a Mennyországot és a Poklot is nyüzsgő hibridek népesítik be. Egy fityulát viselő disznó egy nőt csókol épp, emberek emelkednek ki tojásokból, míg mások emberi ruhába bújt démonokkal küzdenek. A 20. századi művészetből Max Ernst frottázsait és kollázsait említhetnénk, amelyek tele vannak a tiszteletreméltó viktoriánusok kígyókká, madarakká vagy vadállatokká vált alakjaival.
A természetből emelkedtünk ki, de mégis a természethez tartozunk. Mintha kívülről néznénk, mégis a természet részei vagyunk. Kisállatokat fogadunk örökbe, akiknek emberi neveket adunk. Antropomorfizáljuk a lényeket Tücsök Tihamértól Nyúl Testvérig, a Graffalókkal és Godzillákkal egyetemben. Ezópus és La Fontaine fabulái az állatok viselkedésével erkölcsi példaként állnak előttünk.
Bármit egy analógiáért. Bármit, ami feltárni látszik ösztöneink, rettegéseink és vágyaink gyökerét.
Nem mintha Orr Máté festményeiben bármi is könnyen kodifikálható lenne. A realisztikus ábrázolást gyakran bonyolítja egy-egy elem síkszerűbb, grafikusabb formálása, ami a fizikai jelenlétük megidézése helyett jelképpé teszi őket. Egy kacsa sematikus alakja még laposabbnak hat a realisztikusan megfestett hús és toll mellett. Ez egy kettős játék.
Időről időre szárnyra kap a hír, hogy évezredes múltja után a festészet halott, hiszen lehetetlen megújítani, és legjobb esetben is csak egy öncélú kézművesség vagy dekoráció a polgárság számára. Nos, ez részben igaz is, a technikai sokszorosítás korának lehetőségei megváltoztatták a játékszabályokat. Ma már mindnyájunk falán lóghat egy Monet-másolat. Sőt, mi több: a virtuális valóság segítségével sétálgathatunk is Monet kertjében Giverny-ben.
Azonban a festészet, különösen a figuratív és ábrázoló tendenciáiban, megőrzi rejtélyét mint a megidézés egy formája. Tudvalevő, hogy a festészet mesterség, részben tanult, részben spontán gesztusok sorozatából áll, melyre a nézők hasonlóképp, tanult és spontán válaszok sorával reagálnak. Nem gondoljuk, hogy a fotográfiák vagy a filmek festmények lennének: meg tudjuk őket különböztetni. Tudatában vagyunk, hogy egy valós tárgy különbözik egy valós tárgyat reprezentáló festménytől. Tudjuk, hogy a festészet nem csupán a kész kompozícióról szól, hanem magáról az érzékelésünkről is, mellyel visszakövetjük az alkotás folyamatát.
Orr Máté művei konkrét festészeti hagyományokra emlékeztetnek, de mégsem ezek egyszerű felidézései. Munkáiban a megrázót, a megdöbbentőt, az enigmatikusat és a gyönyörűt személyes értelmezésben látjuk, ami a művészben és a nézőben egyaránt rezonál.
George Szirtes (Budapest, 1948) brit költő és műfordító. Budapesten született 1948-ban, az 56-os forradalom óta Angliában él. 2004-ben Reel című verseskötete megkapta a T. S. Eliot-díjat és magyar irodalmi művek angolra fordításáért számos elismerése mellé, 2015-ben a Man Booker-díjat is elnyerte.
