Idén február 25-én Jordán Tamást választották a Nemzet Színészének. Ennek kapcsán kérdeztük a Kossuth-díjas színészt, a szombathelyi Weöres Sándor Színház igazgatóját az elismerésekről, arról, meddig játsszon egy színész és arról is, hogy végül újra pályázik-e a szombathelyi teátrum igazgatói székére.
– Melyik az első szakmai elismerése, melynek szívből örült?
– Sajnos, nincs már meg az a levél, melyet Gábor Miklóstól kaptam 1980-ban, de a tartalmára azóta is emlékszem. Miután leadta a tévé József Attila 75. születésnapjára készült estet – melyben én is szerepeltem Latinovits Zoltán és Cserhalmi Anna mellett –, kaptam egy négy oldalas, kézzel írt levelet, és abban hihetetlen felsőfokon beszélt Gábor Miklós rólam. Azt is megemlítette, hogy ő korábban nem szerette József Attilát, nem is nagyon ismerte, de amit tőlem látott, az meggyőzte. Ez rendkívül jólesett.
– És hogyan fogadta most ezt az elismerést, melyet a szakma nagyjai adtak önnek?
– Szeretnék olyan választ adni, mely pontosan leírja az érzéseimet, de ahhoz kicsit korábbról kell kezdenem. A legkülönbözőbb helyekről említették nekem, hogy vannak listák a lehetséges jelöltekről, és én is rajta vagyok. De tisztázzuk, ilyen lista nincsen, a Nemzeti Színészei nem készítenek ilyet. Bár a koromból adódóan esélyes voltam az elismerésre, de nem gondoltam volna, hogy én fogom megkapni a Nemzet Színésze címet. Felkészületlenül ért, de végtelen nagy boldogság. Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója hívott fel a hírrel és gratulált.
– Amikor Ön volt a Nemzeti Színház igazgatója, akkor is ez volt az ügymenet?
– Igen, nekem is tartanom kellett a kapcsolatot a már megválasztott Nemzet Színészeivel. Sőt, anno fél évente elvittem őket egy zsúrba, ahol én voltam a házigazda.
– Talán Bodrogi Gyula mondta azt, hogy addig lesz a színpadon, amíg csak tud, mert a színész ember addig él, amíg játszik, ha erről lemond, akkor részben az életéről mond le. Egyetért ezzel?
– Teljes mértékben. Engem is az tart életben és hoz formába, hogy vannak a feladataim, amelyeket el kell végeznem, és amelyeket szeretek. Minden előadásomban nagy örömöm van.
Az még ráadásul frappíroz is, hogy például milyen kiváló kollégákkal, Hernádi Judittal, Molnár Piroskával, Alföldi Róberttel dolgozhatom együtt.
– 2021 elejéig igazgató Szombathelyen. Korábban a Nemzeti Színháznál is, most is kért plusz fél évet, hogy ne évad közben engedje el a társulatot, hanem egy nyugalmas átmenet legyen. Nemrég még azt nyilatkozta, hogy lenne kedve folytatni, még mindig így érez?
– Úgy döntöttem, hogy végül január 31-én, amikor lejár a szerződésem, befejezem az igazgatást. Beláttam, hogy elég volt, sokat töltöttem a színház élén, és nem szeretném, ha az lenne a látszat a szakmában, hogy Jordán Tamás nem tudja elengedni az igazgatói széket. Amit csináltam, arra büszke vagyok. Megteremtettük az alapot, hogy az új vezetés folytassa azt, amit elkezdtünk vagy akár teljesen mást csináljon.
– Ön bár felszólalt a tavaly decemberben tarott színházi tüntetésen, korábban nem nagyon politizált. A szakmán belül kérdés nélkül elismerik a teljesítményét. Hogyan lehet ma Magyarországon középen maradni? Lehet egyáltalán?
– Engem nagyon bánt ez az „én és ők”, „mi és ti” gondolkodás. Anno, mikor a szocialista kormányzás idején benne voltam a Kossuth-díj bizottságban, mélységesen felháborított, hogy a bizottsági tagok mindig a saját oldalukra gondolt művészt díjazták. Mindenki megérdemelte természetesen az elismerést, de szót kértem, és elmondtam, hogy nem értek egyet azzal, hogy mindig egy irányba oszt a bizottság. Én nagyon szerettem volna, ha Blaskó Péter – aki közismerten konzervatív, jobboldali érzelmű – is kapna Kossuth-díjat.
Sikerült, elértem, megkapta, az már egy más kérdés, hogy Péter végül nem vette át az elismerést.
– Szombathelyen sok tehetséges fiatal színész indult és sok középkorú művész kapott nagy lehetőséget. Ők ma már a fővárosban, filmekben kamatoztatják tehetségüket. Nem fájt tőlük megválnia?
– Bányai Kelemen Barna Marosvásárhelyen már befutott színész volt, sőt a POSZT-on is díjazták, de Szombathelyen remek otthonra, szerepekre talált első magyarországi színházaként. Sodró Eliza és Hartai Petra is két csoda. Mertz Tibor is Szombathelyen bontakozott ki, és bár Trokán Péter nagyon ismert név, mégis tíz éven át volt megbízható és jó társam a színházban, ahogy Kiss Mari is. Én soha senkit nem marasztalok, megértem a váltást, az új kihívások iránti vágyat. Ugyanakkor érdekes tapasztalás, hogy a második vonalbéli színészek így kapnak lehetőséget és sokszor kiderül, hogy időközben felnőttek tudásban, tehetségben. Ezzel kapcsolatban eszembe jut egy régi Ludas Matyiban látható kép is, amelyen egy nagy tollú anyamadár ül egy kopasz faágon a félelemmel teli fiókájával, tél van és hideg, és csupán annyi a képaláírás, hogy: Értsd meg, egy madárnak muszáj repülni.
– Két színház elindítása. (Merlin, Szombathely), egy nemzeti színházas igazgatói ciklus. Rengeteg előadás, szerep és jó pár rendezés. Ezek alapján, milyen a jó színház Jordán Tamás szerint?
– Anno az Egyetemi Színpad a 60-as években a „tűrt, tilt, támogat”- hármasból a tűrt kategóriába esett. Olyan színes hely volt, ahol Bálint Andrástól, Sándor Györgyön át az Omega együttesig, mindenki megtalálta a helyét. A budapesti értelmiség oda járt, egy igazi alkotóközösség, fórum volt. A jó színház szerintem ilyen, van agora jellege. Rendelkezik olyan közösségi térrel is, ahova a színházba járás mellett is eljönnek. Nem tudom elviselni, hogy ennyire megosztottak, bezártak, befelé fordulók az emberek.
Ez annyira sivárnak látszik, és ebben szerettem volna és szeretnék mindig segítséget nyújtani, ilyen agorákat teremteni.
– Egy ilyen nagy elismerés, számadásra is készteti az alkotót. Mi volt eddigi pályáján az, amire végtelenül büszke és mi az, ami negatív tanulság volt?
– Mélységesen hiszek a determinációban. Hiszem, hogy az én sorskönyvem meg van írva – és legfeljebb a földhöz lehetett volna csapni ezt a sorskönyvet, ha valami nagyon nem tetszik –, de nekem kifejezetten szerencsés életem volt eddig. Ha valami rossz történt, azt is úgy érzem, hogy annak meg kellett történnie. Ebben a roppant szerencsés életben, mindig a legjobb időben voltam a legjobb helyen, a jó feladatokkal. Ez az ív: Egyetemi Színpad, 25. Színház, Kaposvár, Merlin, Nemzeti, Szombathely. Ez csoda. Nagyon jó szerző írta ezt a könyvet, remek dramaturgiával és fordulatokban gazdagon.
