1727. április 29-én született Párizsban és 1810. október 19-én hunyt el Saint-Germain-en-Laye-ban Jean-Georges Noverre, a balett egyik nagy újítója, akinek 1760-as Levelek a táncról című műve egykor forradalminak számított, de ma is megkerülhetetlennek számít. „A természetet választottam vezéremül, ez adott nekem mintát, ez tanított meg, hogyan kell a táncot beszéltetni, hogyan lehet a tánccal minden szenvedélyt megfesteni és az utánzó mûvészet rangjára emelni” – fogalmazott a francia táncművész és balettmester, a műfaj egyik nagy reformere, akinek születésnapján ünnepeljük a tánc világnapját.
Olyan zeneszerzőkkel dolgozott, mint Gluck, Mozart, Rameau, François Granet, többnyire Molière-, Voltaire-, Diderot-, Corneille- és Racine-drámák alapján írta meg mintegy 150 balettlibrettóját.
Noverre ítélete lesújtó volt saját korát illetően: „a tánc oly kevéssé expresszív vagy drámai manapság, hogy babák vagy gépek könnyedén helyettesíthetnék a táncost.” Nem véletlen, hogy szakított az addigi spektákulumokkal, ünnepi allegóriákkal, a hangsúlyt a valóságábrázolásra fektette, és elsőként vallotta, hogy a balett komplex művészeti forma, amely integrálja a táncot, a drámát, a zenét, a képzőművészetet.
A technikai tudással szemben a kifejezőerő primátusát vallotta. Esztétikai nézeteit, elméleti és gyakorlati okfejtéseit tartalmazza az 1760-ban Lyonban, majd Stuttgartban is kiadott Levelek a táncról és a balettről, ami egész Európában felborzolta a táncos kedélyeket. (Érdekesség, hogy a kötete csak 1955-ben jelent meg magyarul.)
„Elszántam magam, hogy új irányt adjak a táncművészetnek. Éreztem, hogy a balettben is lehet költőit alkotni, mellőztem a szimmetrikus alakzatokat, s a lábak és karok mechanikus mozdulataihoz az ember egész testi-lelki mivoltának mozgását kapcsoltam… A természetet választottam vezéremül, ez adott nekem mintát, ez tanított meg arra, hogyan kell a táncot beszéltetni, hogyan lehet a tánccal minden szenvedélyt megfesteni, és az utánzó művészet rangjára emelni” – írta Noverre egy alkalommal Voltaire-nek.
Táncos lett, bár apja katona volt, és svájci származású szülei neki is ezt a pályát szánták. Hiába léptette fel mestere, Dupré már 6 éves korában Fontainebleau-ban, és került sor első komoly fellépésére 1743. június 8-án a párizsi Opéra-Comique-ban, nem kap tehetségének megfelelő állást. Még tizenévesen táncolt II. Frigyes és Henrik porosz herceg előtt Berlinben, a drezdai udvarban és Strasbourgban, ahol 20 évesen balettmesteri állást kapott. Itt készítette el élete első nagy koreográfiai sikerét, Lyonban pedig, ahol táncosként is színpadra állt, bemutatták első balettpantomimját.
1755-ben Londonba vitt az útja, ahol a korszak vezető színészével, David Garrickkel dolgozott, és a Drury Lane Theatre-ben egészen új színjátszási módszerekkel ismerkedett meg. Ez ahhoz vezetett, hogy a táncszínpadokon bevett formákat és sablonokat teljesen felülírta, és olyan forradalminak számító dolgokat vezetett be, mint az érzelemkifejezés és valódi drámaiság, a jelmezekben pedig a természetességet tartotta előtérben. Noverre szemléletének változását a Garrick könyvtárában talált kortárs szerzők és latin auktorok művei mellett elősegítették a 18. század elejének vezető balerinájának, Marie Sallénak a formai és kifejezésbeli újításai, köztük a maszk vagy a rizsporos paróka elvetése, a súlyos ruhák helyett könnyű muszlinszoknya választása. Bár Noverre színrelépésekor Sallé már befejezte a pályát, szakmai és személyes hatása továbbra is erős volt.
Stuttgartban új Opera- és balettszínházban ideális körülmények között dolgozhatott és valósíthatta meg elképzeléseit. Jomelli zeneszerző, Bouquet jelmez- és Servandoni díszlettervező, szcenikus, valamint 100 tagú balettkar és 20 szólista valósította meg Noverre heroikus balettpantomimjeit és balettdrámáit, amelyek közül az első, az 1763-as Médea olyan erős hatással volt a nézőkre, hogy voltak, akik elájultak vagy sikoltozva rohantak ki.
Mária Terézia hívására Bécsbe utazott, ahol Marie Antoinette táncmestere lett, a testőríró Bessenyei György pedig rajongója lett művészetének:„Nóver egy csudálatos tehetségű táncmester és poéta, ki a régiségeket Bécsnek előhordja, Páris ítéletéből csinált egy táncot. … E táncban Delfén táncosnő Vénusz istenasszonynak személyét játszotta, ki szökéseiben Vénuszt megcáfolni láttatott.” Ekkoriban járt Magyarországon is, Esterházy Miklós kismartoni birtokán lépett fel a Párizs ítélete című balettjével.
XV. Lajos halála után visszatért Franciaországba, Marie Antoinette pedig kinevezte a Párizsi Opera élére. A balett-társulat vezetőjeként reformelképzeléseivel az együttesben nem aratott osztatlan sikert, és a főváros közönsége is túl konzervatív volt művészi elveire. A forradalom kitörése után 1791-ben Londonba emigrált, ahol sértett pályatársaival együtt dolgozott. 1800-ban megkapták az amnesztiát és hazatértek, de csalódniuk kellett, a francia főváros mulatni és bálozni vágyott. Saint Germain en Lay-be vonult vissza, tanítványai pedig szétszéledtek a nagyvilágban. Noverre ismét írni kezdett, összes műveit 1803-ban Szentpétervárott, 1807-ben Párizsban adták ki.
