Évről-évre fellép a Klassz a pARTon! fesztiválon Bubnó Tamás kórusa, a Szent Efrém Férfikar. Miért gyökerezik a földbe a láb a bizánci zenétől? És miben ihlette meg a kórust II. János Pál? Ezekről a kérdésekről beszélgettünk a neves karnaggyal.
– Édesapja görögkatolikus lelkész volt. Emlékszik rá, hogyan találkozott a bizánci zenével?
– Két-három éves koromban – arra már emlékszem – felvittek a kertünk végében álló templomba, ahol édesapám volt a pap. Vasárnaponként szép ruhába öltözött, azon mindig megdöbbentem, ha láttam. A nagypapám is élt még, aki szintén pap volt, világtalan, kívülről tudta az evangéliumokat. Nekem kellett ellenőriznem, hogy jól mondja-e őket. Így találkoztam azzal, hogy a kétszáz fős gyülekezet teli torokból énekli a himnuszokat, a különleges dallamvilágú énekeket. Akkor volt már rádió, de nem voltunk körülvéve zenével úgy, mint most. Amikor zene szólt, az mindig ünnepi alkalom volt.
– Önt nem lelkésznek szánták?
– Sem apámnak, sem nagyapámnak nem volt kifejezetten ilyen szándéka. Édesapám jól hegedült, barátai között volt Bárdos Lajos, édesanyám zongoratanító volt. Úgy látták, engem a zene érdekel, ha nem is annyira, mint a foci, de majdnem annyira.
– A bizánci egyházi zene egészen különleges atmoszférát jelent, az embernek földbe gyökerezik tőle a lába.
– Igen, ezzel én is egyetértek. Teljesen más, de talán mégis a törzsi zenéhez tudnám hasonlítani a hatását. A bizánci zenében megszűnik az idő, nincs olyan kényszerítő hatása, mint a mai világunkban általában. A nagy himnuszköltők, Damaszkuszi Szent János vagy Majúmi Szent Kozma a dallamot és a szöveget együtt alkották meg, az imádság lelkiállapota inspirálta ezeket a zenéket.
Egyre inkább érdekel a Közel-Kelet zenéje, az ősi szír, libanoni dallamvilág, ami a bizánci zenére is hatott. Méltatlanul keveset foglalkozunk vele Európában, természetesen a saját, egyébként csodálatos zenekultúránk köt le minket. Ma, hála az internetnek és a könnyebb utazásnak, közelebb kerülhetünk a kelet zenéjéhez.
– Amikor 2002-ben megalapította a Szent Efrém Férfikart, gondolta volna, hogy erre a zenei világra ilyen igény lesz?
– Nem, nem gondolkodtam ezen. Eszembe nem jutott volna korábban, hogy egy férfikar vezetésével fogom eltölteni szakmai életem jelentős részét. 2001-ben a doktori disszertációmon dolgoztam, és Kárpátalján járva kezembe került Boksay János karnagy férfikarra komponált liturgiája. Ehhez a műhöz szerveződött a kórus – a Budapesti Énekes Iskola felnövekvő tanulóiból – köztük saját gyerekeimből –, és zenésztársaimból, akikkel addig dolgoztam.
Új feladat volt, mert az énekesiskolában a nyugati zenével foglalkoztunk, az énekkarral pedig kezdetben a kelet zenéjével. (Mára repertoárunk kiterjedt a magyar és a kortárs zenére is.) Így került fel a Szent Efrémmel Magyarország mint fehér holló a bizánci zene térképére. A lengyelországi Hajnówkában rendezték a legnagyobb bizánci zenei fesztivált, ahol megnyertük a kategóriánkat. Lett is botrány az oroszoknál abból, hogy egy ilyen versenyt miért magyarok nyernek. Ezzel persze mi nem foglalkoztunk.
– A Budapesti Énekes Iskolában a schola cantorumok oktatási módszerét alkalmazzák. Miben áll ennek a lényege?
– Erről az ősi oktatási módszerről már 596-ban is úgy beszéltek, hogy elég régen létezik. Lényege, hogy a gyerek 7-8 éves korától, amikor hangja és értelme is nyiladozik, együtt teljesítsen szolgálatot a tanáraival. Az osztályteremben jelen van a tanár-diák viszony hierarchiája, de ez megszűnik akkor, amikor közösen szolgálnak, mert tisztában vannak vele, hogy a szolgálatban a másik pontosan ugyanannyit ér, mint én.
– Isten előtt mindenki egyenlő.
– A nagyünnepeken, húsvétkor, karácsonykor, pünkösdkor, a Mária-ünnepeken a tanár és a diákok közösen énekelnek a szentmisén. A schola-rendszer a Vatikánban jött létre, ma a leghíresebbek az angol scholák, de működnek Németországban és számos helyen Európában. Hihetetlenül jó érzés más scholák tagjaival találkozni, mert bármilyen más országban éljenek is, hasonló élményeink vannak, ami összeköt.
– Koncertsorozatuk címe: Orientale Lumen. A szókapcsolat annyit tesz: Kelet világossága, és II. János Pál pápa 1995-ös apostoli leveléből származik, amely új fejezetet nyitott a nyugati és a keleti kereszténység viszonyában. Mit jelent ez a levél az ön számára?
– II. János Pál pápa kézfogását a mai napig a tenyeremben érzem, és soha nem felejtem el, amikor a szemembe nézett, noha a találkozás nem tartott tovább három másodpercnél. A kérdésére válaszolva: „Ut omnes unum sint.” – „Hogy mindnyájan egyek legyünk.” Ez volt a görögkatolikusok jelmondata 350 évvel ezelőtt, a gyakorlatban azonban ez nem ilyen egyszerű. II. János Pál levele forradalmi levél volt, az előző pápák azt kívánták tőlünk, görögkatolikusoktól, hogy térjünk meg a római katolicizmusba, ő viszont felszólított minket, hogy őrizzük meg a keletiségünket, a bizánci lelkületet, a zenét, a Kelet világosságát. Nem tudhatjuk, a megosztottságnak milyen szerepe van az isteni tervben, de lényegi párbeszéd csak akkor lehet a két irányzat között, ha mindenki rendet tart a saját portáján.
A magyarok élete mindig kelet és nyugat között zajlott – sokan sokféleképpen megfogalmazták már ezt. Amíg a Kárpát-medencében élünk, tudnunk kell, hogy ez egy ilyen hely. Nekem hungarus-tudatom van, itt élek, sokféle felmenővel és őssel, akik között nem csak magyarok voltak. Mint Liszt vagy Kodály, akik nem vérségileg voltak magyarok, de ide tartoztak. Ennek a világnak a különleges szellemiségéhez tartozik a sokféleség, hogy tucatnyi nemzet él együtt, és képesek békében élni.
– Évek óta visszatérő vendégek a Klassz a pARTon! fesztiválon. Hogyan ismerkedett még Érdi Tamással és Érdi Mártával?
– Márta Cimbora című műsorában az Énekes Iskola több diákja is énekelt. Nagyon szerettem és fontos vállalásnak tartottam a tévéműsort. Amikor évekkel később Márta invitált, hogy vegyünk részt a Szent Efrémmel a Klassz a pARTon! fesztiválon, örömmel csatlakoztunk. Ma már történetünk van a fesztvállal, fantasztikus koncertjeink voltak. Sosem volt semmi probléma, pedig mindig kockázatosabb nem templomban vagy hangversenyteremben, hanem a szabad téren énekelni. Mindig jó idő volt, és mindig sokan voltak, remélem, ezután sem lesz másként.
– Augusztus második felében megtartják a fesztivált. Mit hallunk majd a kórustól?
– Az énekes iskolás gyerekek szülei között több neves kolléga volt, köztük Kertesi Ingrid. Vele fogunk együtt énekelni keleti és nyugati dallamokat egyaránt. A repertoárirodalomban elég gyakoriak a szopránénekesnőre és a cappella férfikarra írt darabok, ilyenekből válogatunk majd.
– Az interneten hódított az a videó, amelyben a Fonográf egyik számának szövegét aktualizálták. Ezek szerint a humor a koronavírus-járvány idején sem hagyta el önöket!
– Nem, semmiképpen. Humoros társaság a Szent Efrém Férfikar. Aki hallotta már a BMC-ben az év végi koncertsorozatunkat, tudhatja, hogy azokon a koncerteken is szoktunk bolondozni. Az eredeti Fonográf-sláger akkor jelent meg, mikor könnyűzenei szerkesztő voltam a rádióban. Most, az autóban ülve, arcomon a maszkkal jutott eszembe, hogy a „Viktória” szónak ugyanaz a ritmusa, mint annak, hogy „pandémia”. Nem gondoltam volna, hogy az interneten ilyen karriert fut be a felvétel. Lesz következő is, de hogy mi, azt még nem árulom el.
– Reméljük, hogy amikor élőben hallhatjuk önöktől, pandémiáról már múlt időben beszélünk.
– Az lenne jó, igen. Az elmúlt hónapokban nekünk is tartanunk kellett magunkban a hitet, hogy ez egy átmeneti időszak. Komoly ütések érték az egész szakmát, de tudnunk kell, hogy a Kárpát-medence nem ugyanaz a kultúrája nélkül. A Szent Efrém Férfikar vallja, hogy a kultúra nem csak azt jelenti, hogy néha elmegyünk egy-egy hangversenyre vagy színielőadásra, hanem hogy naponta teszünk valamit, ami a lelkünk ápolásáról szól.
A KLASSZ a pARTon! fesztivál kiemelt támogatója a Szerencsejáték Zrt.
