Papageno Radio
Címlap Nagy Katica: „Inkább azt csinálom, ami a helyes, minthogy csendben maradjak”

Nagy Katica: „Inkább azt csinálom, ami a helyes, minthogy csendben maradjak”

Anno Kárpáti Péter 1089 című egyetemi darabjában láttam először. Megmaradt, de nem csak ő. Az egész osztály vibrált, érződött a levegőben, hogy itt most egy nagyon jó csapatot sikerült összehozni. Minden szerepébe beletett valami pluszt, amit igazán jól csak a legtehetségesebb színészek csinálnak. Nagy Katica tavaly végzett Börcsök Enikő és Zsótér Sándor osztályában a Színművészeti Egyetemen, most pedig a felnőtté válás közepén izgalmasabbnál izgalmasabb feladatok találnak rá. Mint például Buvári Tamás legújabb filmje, a Magdolna.

Az interjú eredetileg Karácsony Nikolett blogján jelent meg.

– Várhatóan ősszel mutatják be Buvári Tamás Magdolna című filmjét, aminek a címszerepét játszod. Hogyan talált Rád a szerep?

– A film rendezője látott már több filmben, és később kiderült, hogy nagyon hasonlít az ízlésünk filmes téren. Találkoztunk és elmesélte, miről szól a projekt. Nagyon tetszett Magdolna személyisége, akinek nem volt könnyű a megformálása. Tíz nap alatt forgattuk le a filmet, nehéz körülmények között. A legnagyobb fagyban mínuszok voltak. Ennek ellenére szívvel-lélekkel csináltuk végig a forgatást a stábbal, ami nagyrészt Tamásnak és az operatőrnek, Tóth Zsoltnak volt köszönhető.

– A film Bódi Mária Magdolna munkáslány két napját meséli el, akit később szentté avattak. Mi fogott meg a szerepben?

– Egy nagyon hányatott sorsú lány volt, kemény és érzéketlen apa mellett nőtt fel. Mégsem úgy keményedett meg, ahogy ez várható lett volna. Nem lett védekező vagy bosszúálló, hanem az erőt, amit megszerzett magának, emberek segítésére használta fel. Mindezt egészen kicsi korában elkezdte, mintha erre született volna. Elképesztő lelki gazdasággal rendelkezett. Nagyon szeretem az erős női karaktereket, én is egy karakánabb típus vagyok, amit bele is szoktam tenni az ilyen szerepekbe.

Nagy Katica – fotó: Kukta Dóra

– Ha jól tudom, Magdolna elképesztő önmegtartóztató életet élt és rengeteget segített a szegényeknek. Hogyan készültél fel a szerepre?

– Miután Tamással találkoztunk, azt éreztük, ez működni fog. Elkezdtünk próbálni, ahol vezetett improvizációkat csináltam, ezek alapján kísérleteztük ki az egészet. De utána is sokat beszélgettünk a szerepről, annak a lélektani részéről. Elő kellett keresnem valamit, amiről tudtam, hogy bennem van. Arra az énemre koncentráltam, aki segíteni akar másoknak, mert ez is én vagyok. Csak nem élem meg a mindennapokban olyan szinten, mint ez a lány. Sokat dolgoztam azon, hogy úgy éljek, hogy mindent másokért teszek, ehhez pedig le kellett bontanom magamban a falakat. Ez a szerep segített abban, hogy mindezt megéljem.

– Szerinted mi a legfontosabb üzenete a filmnek?

– Magdolna személyisége, az, hogy lehet így is élni. Ráadásul a film nem egy kitalált személyről szól, hanem egy hús-vér emberről, aki ilyen elképesztő lelki tartalmakkal rendelkezett.

– Véltél felfedezni valamilyen közös pontot Magdolna és a saját személyiséged között?

– Ő egy erős, fiús lány. Egy vezető típus. Én is szélsőséges vagyok. Bizonyos szituációkban nagyon keményen tudok viselkedni. Inkább azt csinálom, ami a helyes, minthogy csendben maradjak. Másrészről pedig szeret adni, alkalmazkodó és mások érdekeit nézni. A baráti kapcsolataimban ez rám is jellemző.

Nagy Katica – fotó: Kukta Dóra

– A rendező mennyire szólt bele a szereped alakításába?

– Végig aprólékosan vezetett a forgatáson. A karakter megformálásától kezdve az apró gesztusokig mindenben segített. Megvolt az elképzelése, hogy mit szeretne látni és ezt kommunikálni is tudta. Abban szabad teret hagyott, hogy amit magamból át szerettem volna adni a karakternek, azt közvetíthessem. Nem erőszakolt rám olyasmit, ami nem én vagyok.

– A Magdolna a 3. filmfőszereped. Mennyire alakítod tudatosan a filmes karriered? Utánamész a szerepeknek vagy inkább azok találnak Rád?

– Szerencsém volt, eddig sok egyedülálló alkotó talált rám, de voltak munkák, amiket visszautasítottam. Olyan egyelőre nem történt, hogy én kerestem volna meg embereket, a castingok nagy részére behívnak.

Azt gondolom, hogy amiket megkap az ember, azokat nem véletlenül kapja meg.

A színház esetében voltam kezdeményezőbb, amit mindig díjaztak is.

– A filmezés mellett színházban is játszol és szinkronizálsz is. Melyik áll hozzád a legközelebb? Ha úgy alakulna, el tudnád valamelyiket engedni?

– Nem tudnám egyiket se. Együtt tanítanak. A szinkron a beszédjátékot fejleszti, a film ugyanezt csinálja gesztusok szintjén. A színház pedig abban segít, hogy nagyban, mindennel átadjam az érzéseimet. Nem hiszem, hogy egyik vagy másik nélkül teljes lesz a színész, és szerintem csodálatos, hogy nekem mindegyik megadatik.

– Tavaly végeztél a Színművészeti Egyetemen, ahol egy nagyon erős osztályba kerültél. Hogyan élted meg az ott töltött öt évet?

– Voltak súrlódások, nálunk elég hosszú időbe telt az összecsiszolódás, de jó volt, hogy korán kiderültek a problémák. Nem hazudoztunk egymás előtt. Az emberi dolgoktól pedig nem lehet elvonatkoztatni, ez minden osztályra igaz. De összességében nagyon jó osztály voltunk, nagyon tehetségesnek gondolom az osztálytársaimat,

mindannyian helytállunk a pályán.

– Milyen volt kiszakadni az egyetemi közegből?

– Ennek megvan az evolúciója. Olyan volt, mintha szétszéledt volna a családom. Öt év nagyon hosszú idő. Már a negatívumokat is megszokod, olyannyira, hogy ragaszkodsz hozzájuk. Az első két hónap volt nagyon nehéz, nem találtam a helyem. Kerestem a lehetőségeket, hogy visszamehessek, egyetemi bulikba jártam, vagy csak úgy bementem. Utána elkezdtem folyamatosan dolgozni, egészen január közepéig. Majd jött egy kis szünet, amikor már nem hiányzott ez az egész. Új szakasz nyílt a fejlődésemben. Pozitívan élem meg az elszakadást. Mintha hirtelen friss levegő áramlana be a pórusaimon. Felnőtebbnek, felelősségteljesebbnek és még inkább nőnek érzem most magam.

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

Promóció

X
X