A 2010/2011-es évadban a Színházi Kritikusok Céhe tagjai a nőNYUGAT című előadás létrehozásáért Bíró Krisztának ítélték a Színikritikusok (külön)díját.
A Nyugat indulásának éveiben, az irodalom megújulásával párhuzamosan, a magyar társadalomban megindult egy csendes forradalom. Polgári nők serege vágyott vagy kényszerült arra, hogy otthagyva a „privát mamuskaéletet”, egzisztenciát, sikert és megbecsülést vívjon ki magának – saját jogon. Ennek az átmeneti kornak emblematikus figurái a folyóirat körül íróként, múzsaként, feleségként, barátként szereplő nők, akiknek sorsa és munkássága ma már elhomályosult része kulturális emlékezetünknek.
A nőNYUGAT róluk szól.
Szerelmeikről, házasságukról, sikereikről, kudarcaikról. Elhallgatott és kimondott, leírt és elfeledett szavaikról. Éleslátásukról, amellyel magukat és kortársaikat szenvedélyes elemzés alá veszik. A nőNYUGAT nem hangos irodalomtörténet, és nem kíván megkésett elégtételt nyújtani a nagy férfiak árnyékában élő és író nőknek. Legalábbis nem úgy. Ha van egy szóba sűríthető szándék, akkor az a beszéd: beszéljünk róluk, általuk magunkról, beszéljünk nőről és férfiról, beszéljünk arról, hogy miként éljünk teljes életet, és hogyan szembesüljünk ennek elborzasztó lehetetlenségével.
https://youtu.be/SQOoGemx5cw
Így szólt a 2010. december 9-én az Örkény és a Thália Színház koprodukciójában bemutatott előadás ajánlója, amelyet a 2016/2017-es évadig játszottak az Arizóna Stúdióban. Bíró Kriszta, Für Anikó, Hámori Gabriella, majd Gryllus Dorka, Kerekes Viktória és Lázár Kati személyesítették meg a valóságban is élt nőket. Az irodalmi anyagot Bíró Kriszta válogatta és szerkesztette, az előadásszöveg létrehozásában Ari-Nagy Barbara dramaturg közreműködött. A díszletet és a jelmezt Füzér Anni tervezte, a nőNYUGAT rendezője Mácsai Pál volt. Az előadásban fontos szerepet játszott a zene, amelyet Kákonyi Árpád írt és Szalai András adott elő cimbalmon.
„A mához közel hozott helyzetjelentés-kollázs az anekdotizálást nagyjából meghaladva is a kis tényekből szemelget, hogy az egyes sorsokat egy sorsba, a Nyugat-kor egyszerre tipikus és atipikus emberi-művészi közegébe fonja, kollektív életrajzzá, korképpé, irodalom- és társadalomtörténeti mini-analízissé is tegye. Élvezet nézni a legkisebb ízeiben is igényes műsort” – írta az előadásról Tarján Tamás kritikus.
