A koronavírus-járvány miatt nem tarthatták meg A piros cipők című balett moziváltozatának májusra tervezett premierjét, és az is bizonytalan, mikor pótolhatja be a díjakkal elhalmozott produkció a brit turnét. A társulat azonban elkészítette a darab karanténverzióját.
A piros cipők Michael Powell és Pressburger Imre (Emeric Pressburger) 1948-as filmje, amely egy képzeletbeli társulatban, a Lermontov Balettben játszódik. Főhősei egy balerina, akinek hivatása iránti odaadását az igazgató azzal teszteli, hogy a táncosnőnek választani kell a balett és a szerelem között. Lermontov, a társulat vezetője maga is gyöngéd érzelmeket táplál Vicky iránt, amikor azonban rájön, Julian és Vicky között valódi az érzelem, a korrepetitorként nála dolgozó, egyébként zeneszerző fiatalembert elküldi. Vicky követi szerelmét, elhagyja a színpadot, összeházasodnak, Londonban élnek. Telik az idő, és Lermontov sikerrel csábítja vissza a balerinát korábbi nagy szerepére. Vicky premierjének estéjén Juliannek is bemutatója van, új darabját játssza először a Királyi Operaház. Erről siet feleségéhez, akit arról akar meggyőzni, hogy a boldogságát mellette találhatja meg. Lermontov azzal érvel, Vickyt tehetsége a színpadra predesztinálja. A balerina őrlődik, de a táncot választja. Felveszi az előadás piros cipőit, de elrohan, hogy utolérje a vasútállomáson Juliant, ahol egy vonat elgázolja. Hogy a cipők vitték-e a halálba vagy öngyilkos lett, nyitva hagyott kérdés.
A Golden Globe-bal és Oscar-díjakkal is elismert film különlegessége
a közel 16 perces balettbetét.
A bemutató után A piros cipők nem elutasító, de vegyes kritikai fogadtatásban részesült, az Egyesült Államokban jobban szerették, mint Nagy-Britanniában, a mozipénztárakban azonban jól teljesített. Az utókor felismerte a film jelentőségét: a British Film Institute (Brit Filmintézet) 1999-ben minden idők 9. legjobb filmjének ítélte, 2017-ben egy programmagazin 150 rendező, színész, író, producer és kritikus részvételével lezajlott szavazásán az 5. legjobb brit film lett. A piros cipők digitálisan felújított változatát a Cannes-i Filmfesztiválon mutatták be 2009-ben.
A történetben felismerhetők Andersen azonos című meséjének motívumai is. Ebben egy Karen nevű lány vesztét okozzák a piros cipők. A szegény árvát egy idős, alig látó idős asszony veszi magához, aki nem veszi észre, hogy a bérmálásra Karennek kiválasztott cipők pirosak. Mindenki őt nézte a templomban, és hiába a dorgálás, Karen – kihasználva a hölgy szinte vakságát – utána is csak a piros cipőket vette magára, nem a feketéket. Egy alkalommal egy vén katona megjegyezte, milyen szép tánccipők ezek a lábbelik, amitől a lány varázsütésre táncolni kezdett. Végigtáncolt a városon, a temetőn, ahol egy angyal megátkozta. Karen irgalmat nem talált sehol. Egy hóhért kért arra, hogy vágja le a lábait. A cipők magukban táncoltak tovább, a lány pedig mankóval elbicegett a templomba, de a cipők nem engedték be. A lelkészné szíve megesett rajta, fölfogadta, Karen elnyerte lelki nyugalmát, és amikor meghalt, ismét látta az angyalt, aki ezúttal nem átkokat szórt rá, hanem fölemelte Istenhez.
Tekinthetjük a történetet a művészet és a civil élet közötti választás nehézségét bemutató metaforának, Michael Powell szerint pedig
a film arról szól, hogy a művészetért meg kell halni,
és a művészetért érdemes meghalni.
Más értelmezések a hiúság, a kevélység bűne és az azért szóló büntetést emelik ki fő motívumként. Az újabb elemzők a horror motívumait sem hagyják ki.
A piros cipők erősen hatott a Suspiria és a Sóhajok című filmekre, de készült belőle musical és balett is, amit Matthew Bourne jegyez. A koreográfus gyerekként látta először a filmet, és nagy hatással volt rá. Az előadás zenéje a film komponistájának, a hollywoodi aranykor egyik legnagyobbjának, Bernard Herrmann-nak a zenéiből készült.
A New Adventures alapító-művészeti vezetőjének a 11. egész estés darabja volt A piros cipők, a bemutatót 2016. december 6-án tartották a londoni Sadler’s Wells Színházban. Az évadban az előadás megkapta a londoni színházi élet legjobbjait elismerő Olivier-díjat a legjobb szórakoztató produkciók kategóriájában, Bourne-t pedig a legjobb koreográfus díjával ismerték el.
Az előadást több kamerával rögzítették, a mozipremiert májusban tartották volna, de a koronavírus-járvány miatt ez szeptemberre csúszott. A társulat teljes Nagy-Britanniát érintő turnéra készült A piros cipőkkel, a jelenlegi helyzet ezt is megakadályozta. A táncosok azonban a karanténban, saját lakásaikban elkészítették a darab különleges változatát.
