A család és a karrier nem ütik ki egymást Vida Mónika Ruth életében, pedig akad nehézség, ha a kisgyermeke mellett próbál gyakorolni. Például a varsói Chopin-versenyre, amelynek egyetlen magyar indulója lesz. A fiatal zongoraművésznő is fellép augusztusban a Klassz a pARTon! Fesztiválon.
– Igencsak keresztbe húzta a számításait a járvány, ugyanis nem csak a nagytermi diplomakoncertje maradt el, hanem a lengyelországi Chopin-verseny is.
– Nehéz választás elé kerültem. A nagytermi diplomások kérvényezhettek volna koncertet őszre, viszont így lezárt abszolutórium hiányában nem kapnám meg időben a diplomámat, nem tudnám folytatni a tanulmányaimat tanári szakon vagy doktori képzésen. Végül felvételt készíthettem a műsoromról, amelyen persze így, zenekar hiányában nem szerepelt a zongoraverseny.
– Nem is könnyű mű, Rachmaninov III. zongoraversenyét játszotta volna a Budafoki Dohányi Zenekarral. És tegyük hozzá, a Zeneakadémia Nagytermében sem diplomázhat mindenki.
– Sajog szívem, nehezen emésztettem meg, hogy elmaradt ez a koncert, hiszen nem magamnak, hanem a közönségemnek tanultam meg a Rachmaninovot. De úgy gondolom, ha Isten nemet mond, akkor vagy nem érkezett még el az idő, vagy jobb lehetőséget szeretne adni, ebben bízom.
– Egyedüli magyarként került be a varsói Nemzetközi Chopin Zongoraverseny előválogatójába. Az ötévente megrendezett versenyt végül jövőre halasztják. Hogyan választották ki a jelentkezők közül?
– Tíz éves lehettem, amikor eldöntöttem, hogy szeretnék részt venni a Chopin-versenyen, és részben a repertoáromat is úgy építettem fel, hogy kerüljenek bele olyan darabok, amelyeket játszani lehet ezen a megmérettetésen. A felvételt, amit a jelentkezésemmel beadtam, élő koncerten rögzítettem tavaly novemberben. (Ez volt a „Chopini hangok ölelésében” című koncert.) Nagy örömömre a zsűri elegendőnek találta, így jövő áprilisban mehetek az előválogatóra.
– Úgy tudom, hatévesen már zongorát tanult. Korán eldöntötte, hogy zenei pályára lép?
– Nagyon ingerigényes kisbaba voltam, kétéves koromban pedagógus édesanyám azzal kötött le, hogy megtanított olvasni, és amikor kétévesen és hét hónaposan már össze tudtam olvasni a betűket, egy zenetanár ismerősünk megkérdezte, vajon menne a dolog kottával is. Így tanultam meg kottát olvasni. Furulyán kezdtem játszani, de hamarosan olyan nehézségű darabokat is el tudtam játszani, amikhez szellemileg nem voltam még elég érett. Más hangszerrel próbálkoztunk, odaültettek a zongorához, amiből rögtön szerelem lett.
– Konzervatóriumba járt?
– Nem, illetve csak félig. Tizenhárom éves koromban a Zeneakadémia előkészítő osztályába kerültem Eckhardt Gábor tanár úrhoz, de előző tanáraim, Baksainé Csitári Ilona és Hornyánszkyné Becht Erika a mai napig mellettem állnak. Amikor felvettek a Zeneakadémia BA képzésére, Eckhardt tanár úr mellett Nagy Péter, most pedig ebben a járvány miatti csonka félévben Falvai Katalin és Balázs János voltak tanáraim, akik megígérték, hogy ezután sem engedik el a kezem.
– Kétévesen már olvasott, hamar kezdett zongorázni, ráadásul úgy tudom, gyerekkorában egy súlyos gerincbaleset érte, amiből szerencsére felgyógyult. Fiatalon került kiváló tanárokhoz, most pedig már egy kisgyermek édesanyja. Ilyen könnyedén veszi az akadályokat?
– Növekedni akkor lehet, ha az embert kudarc éri, akkor tanulja meg, hogy nem egyik napról a másikra érjük el az álmainkat. Mondják, hogy a könnyű siker nem tartós, és ami tartós, az nem jön könnyen. A legnagyobb öröm, hogy ma már családom van, egy lassan kétéves kislányom. Már kicsi koromban tudtam, hogy szeretnék gyerekeket. Ez nem üti ki a zenészkarriert, sőt érzelmileg tud támogatni. És már csak azért is hatékonyabban kell dolgoznom, mert közben anyai feladataim is vannak. Nem könnyű persze, sokszor nehéz megszervezni egy gyerek mellett az életet, de olyan ajándék, ami pótolhatatlan.
– Most, hogy diplomát kapott, hogyan tovább?
– A zene mellett nagyon érdekel az egészségügy. Jártam fél évet a SOTE egészségügyi szervező szakára, amit végül nem folytathattam, mert az egyetem megtiltotta, hogy a kislányomat is bevigyem az órára – bár ennek a tiltásnak nem volt jogalapja. Elsődleges tervem, hogy elvégezzem a tanári szakot a Zeneakadémián, illetve szeretnék doktorira menni, olyan disszertációtémát választani, ami az egészségügy területét érinti. Illetve szeretnék zeneterápiát tanulni, és ilyen irányban is dolgozni.
– A zeneterápia részben még mindig felfedezetlen terület, bár egyre népszerűbb. Mi érdekli benne?
– Az orvostudomány ágazatai közül a neurológia és az agykutatás érdekel. Érdekel, hogy a zenével miként lehet gyógyítani. Hiszen tudjuk, hogy a vérlemezkék bizonyos rendeződést mutatnak klasszikus zene hatására, más zenére, például rockzenére szétesnek. Szeretném majd azt is vizsgálni, hogy a zeneélvezet szocializáció, kulturális nevelődés függvénye, vagy van valami a kollektív pszichében, ami ugyanazt az asszociációt indítja el az emberekben a világ minden pontján.
– És mit gondol, melyik?
– A kettő között van az igazság. Van valami közös a zenében, ami minden emberre hasonlóan hat, és vannak olyan elemek, amik szocializáció függvénye. Szeretnék EEG-diagramokat készíteni különböző nemzetiségű, korosztályú, kultúrájú emberekről, és MRI-vel vizsgálni a különböző agyterületek aktivitását. És persze megkérdezni az alanyokat, hogy bizonyos zenékre milyen asszociációk ébrednek bennük. Ez lenne a doktori képzésem témája.
– Anyukaként azt biztos megfigyelte, hogy az ön kislányára hogyan hat a zene.
– Láttam rajta, hogy felismerte azokat a műveket, amiket a pocakomban hallott. Sok zenét hallgat, és megjegyzi őket. A múltkor például a Diótörőt, amit utoljára jó egy évet hallgatott, de azonnal felismerte, abbahagyta a játékot, és elkezdett a maga kis mozdulataival táncolni. Vannak olyan zenék, amikre elérzékenyül – Chopin zenéjére például. Biztosan van egy olyan egyetemes tartalom a zenében, ami az emberek lelkében is ott van. Ezért lehet jól kommunikálni zenével, és ezért lehet gyógyítani is.
– Arra emlékszik, amikor ön találkozott először zenével?
– Kifejezetten nem emlékszem, persze, hiszen nagyon korán, sőt már édesanyám hasában hallgattam zenét. Amikor egyévesen megkérdezték tőlem, hogy mi akarok lenni, azt mondtam, hogy opera, mert rongyosra hallgattuk Halász Judit mesélős Varázsfuvola-előadását. A mai napig fejből tudom a szöveget és a zenét is.
– Milyen repertoár áll közel önhöz zongoraművészként?
– Ha két szerzőt mondhatok, Bachot és Chopint választom. Minden jó zenét szeretek, általában a romantikusokat szeretem játszani. Persze egyéni megítélés alá esik, hogy mi a jó. Nálam kivételes helyet foglalnak el azok, amiken érzek kapcsolódást a transzcendens felé, Isten felé, érzem, hogy a szerző komponálás közben annak adott hálát, akitől a zene ajándéka származik.
– Mit fog játszani a Klassz a pARTon! Fesztiválon?
– Olyan műveket szeretnék játszani, amit a hallgatók is nagyon szeretnek. Óriási dolog lesz újra közönség elé állni ennyi hónap után, szeretném, ha ez a koncert ajándék lenne a visszatérés alkalmából. Chopin biztosan lesz műsoron.
A KLASSZ a pARTon! fesztivál kiemelt támogatója a Szerencsejáték Zrt.
