Ebben a parasztházban töltötte élete utolsó másfél évét és hunyt el 1945. szeptember 22-én Vikár Béla néprajztudós. Milyen érdekes, és szinte sorsszerű, hogy az utca neve eredetileg Vándor utca volt; ma pedig a nagy vándornak is mondható Vikár Béla nevét viseli.
Vikár 1944-ben, pesti lakásának lebombázása után — amelyben minden értéke elpusztult — költözött le Dunavecsére, Tinka nővéréhez. F. Tóth Pál érzékletes képet festett személyéről az Ország Világ című képes hetilapban:
„Kis táskával a kezében szikár, ősz hajú, szakállas öregúr érkezett a háború utolsóelőtti esztendejének tavaszán Dunavecsére. […] Amint a Vándor utcai nádtetős hajlék felé sétált, s közben vissza-visszaköszönt a tiszteletet adó felnőtteknek, gyerekeknek, feltolultak emlékezetében életének felejthetetlen epizódjai. A kedves somogyi táj, amely a gyermekkort idézte, a dalosajkú édesanya, aki a nóták gyűjtésére, felkutatására is megtanította. A sok tanulás, a székelyföldi barangolások, ahonnét meséket, népdalokat őrző fonográfhengerekkel tért haza. Majd a világjáró utak, Németország, Finnország, Oroszország. A pétervári emlékek, Zichy Mihály barátsága, vendégszeretete. A remekszép finn eposz, amellyel szinte negyedszázadig gyürkőzött, hogy végül is magyarul hangozzon, az ősi magyar meséket, balladákat idéző szóképekben és nyelvezettel. És végül a nagy vállalkozás, amiért még grúzul is megtanult, Rustaveli regényes eposza a párducbőrös lovagról…”
Az idős Vikár Béla Dunavecsén – forrás: mvkkvar.hu
A dunavecsei kis házban, amelyhez a tudós életében több vidám nyári üdülés emléke is fűződött, a háborús körülmények között a két idős ember nehezen élt, sok gondot okozott az élelem és a tüzelő beszerzése. Vikár ugyanis a zűrzavaros időben nem kapta kézhez a nyugdíját. Több kérvényt írt az illetményhivatalba, amit csak illetményravatalként emlegetett… A megpróbáltatások átvészelésére vette elő így humorát, szatirikus kedvét. A helybéli Somogyi Mariska — aki 1945 szeptemberében többször meglátogatta, beszélgetett vele, le is fényképezte — szintén ilyen képet festett róla:
„Béla bácsit még a nehéz időkben sem hagyta el a humora. Mindig mórikázott. Ha valahol ebéddel kínálták, így buzdította magát: „Ne vesszen kárba — inkább a Vikárba!” A háborús télben vecsei barátjának így üzent: „Egy betűtől függ az életünk: ma megvagyunk, holnap megfagyunk! Küldj egy darab fát!” Barátai, ismerősei segítették, ahogy tehetségükből, erejükből tellett.”
A Vikár Béla u. 4. 1965-ben – forrás: Ország Világ 1965/42
Az itt töltött hónapokban még verseket írt, tudományos tervek foglalkoztatták. Amíg tudott, minden délután sétálgatott a Duna-parton, vagy a falu főutcáján. 1989-ben írta egy újságíró, hogy idősebb helybeliek még akkor is tudták a helyet, ahol gyakran múlatta idejét egy padocskán. Ám ereje hanyatlott, s páratlan szorgalommal töltött élete nyolcvanhat éves korában, 1945. szeptember 22-én délután véget ért. Halálhíre talán el se jutott pesti barátaihoz és közlekedési nehézségek is voltak, így utolsó útjára a parasztemberek, néptanítók és iskolásgyerekek kísérték. Hamvait 1948-ban a budapesti Farkasréti temetőben temették díszsírhelyre.
Vikár Béla halálának bejegyzése Dunavecse állami anyakönyvében
Az azóta némileg átalakított, egykor nádfedeles épületen hamarosan emléktáblát állítottak:
EBBEN A HÁZBAN HUNYT EL
1945 szept. 22.-én
VIKÁR BÉLA
Néprajztudós
A Magyar és a Finn Tud. Akadémia tagja
86 éves korában.
Lement a nap a maga járásán.
Vikár – népdalgyűjt.
Emléktábla, Vikár Béla utca 4. – forrás: Dunavecse Képtár Facebook-oldala
1983-ban emlékművet kapott a róla elnevezett Művelődési Ház és Könyvtár épületével szemben, a parkban. Eskulits Tamás alkotása telitalálat: egy parasztház ablakán kikönyöklő, messzire, a világra kitekintő idős emberként ábrázolja a Kalevala műfordítóját, a jeles népdalgyűjtőt, nyelvészt. Azóta az ablak kerete sajnos eltűnt…
Emlékműve, Eskulits Tamás alkotása
Az emlékmű ma – forrás: baon.hu
A Helytörténeti Gyűjteményben (Petőfi tér 1.) kiállítás idézi életművét és Dunavecsével való kapcsolatát. Amúgy Dunavecsére Petőfi nyomában is érdemes elzarándokolni, hiszen ma is áll az a bizonyos „kis lak”…
A frissen elkészített képeket köszönöm a Dunavecsei Képtárnak!
Források:
A Dunavecsei Helytörténeti Gyűjtemény Vikár Béla kiállításának ismertetője
