Legutóbb egy tervezett musical kapcsán elmeséltem itt a világ ma legdrágább műtárgyának, Leonardo da Vinci Salvator Mundi című festményének (rövid) történetét. Mint közismert, ezért a képért 2017 novemberében New Yorkban a Christie’s árverésén 450.312.500 dollárt (119,462 milliárd forint) fizetett ki a vevője (hogy ki is volt ő, arról is írtunk). Ennek kapcsán – mint ahogyan persze minden más, a műkereskedelemben eladott műalkotás kapcsán is – felmerülhet a kérdés: jó, jó, valaki ennyit adott érte – de vajon mennyit érhet valójában?
A válasz persze a fenti kérdésre roppant egyszerű: minden műtárgy (de amúgy bármilyen más dolog, amit valaki elad és valaki megvesz) minden pillanatban annyit ér, amennyit ott-akkor, abban az üzletben éppen megadnak érte. Vagy ahogyan Antonio de Covarrubias y Leyva (1514/24–1602) spanyol jogtudós már a 16. században megfogalmazta:
„Egy árucikk értéke nem annak igazi természetétől, hanem az emberek véleményétől függ, még akkor is, ha ez a vélemény teljességgel téves.”
Sokszor láttuk már itt a Senki többet? blog írásaiban is, hogy egy-egy adott műtárgy korábban ennyiért, néhány évvel később meg annyiért cserélt gazdát; és ez az „annyi” hol több volt, mint a korábbi „ennyi”, hol meg kevesebb (vagy éppen semmi, ha mondjuk a vagyonokért megvett alkotásért a következő liciten senki nem tett ajánlatot).
Persze azért az egyes árveréseken (vagy éppen nyilvánosságot kapott magánüzletekben) gazdát cserélő művekért kifizetett – sokszor az egyszerű ember számára felfoghatatlan – összegek mégiscsak mutatnak egyfajta tendenciát, trendet, hogy mikor, mi, mennyit is ér, vagy legalábbis érhet a műtárgypiacon; ezek az árak aztán rendszerint alaposan befolyásolják is az adott szerző piacra kerülő műveinek a továbbiakban elérhető árait.
A Salvator Mundi 2017 novemberében tehát (hogy miért is, arra is történt utalás legutóbb) megért 450 millió dollárt a szaúdi trónörökösek. Csakhogy ez az ár nagyon nehezen viszonyítható bármihez is, hiszen a világ mindenképpen egyik legnagyobb művészének tartott Leonardo da Vincinek (1452–1519) alig forognak művei a piacon: miközben mondjuk Picasso, vagy Warhol munkáiból évente több ezer kerül kalapács alá, addig Leonardónak 1986 óta összesen tíz képzőművészeti munkája, kilenc rajza és egy (a fent említett) festménye szerepelt árveréseken. Persze ha arra gondolunk, hogy a mester kezétől származónak tartott eredeti festmények száma kevesebb, mint húsz, és ezek legnagyobb része is ma múzeumok féltve őrzött kincse (csak a párizsi Louvre öt képet őriz tőle: a Sziklás Madonnát, La Belle Ferronnière-t, a Mona Lisát, a Keresztelő Szent Jánost és a Szent Annát), vagyis ezek nyilvánvalóan nem is tudnak kikerülni a nyilvános műtárgypiacra, akkor igazán nem csodálkozhatunk azon, hogy ha mégis felbukkan egy-egy megszerezhető Leonardo-mű, akkor azért a gyűjtők igencsak hajlamosak mélyen a zsebükbe nyúlni.
Ami a piacon megfordult kilenc grafikát illeti, azok közül a legtöbbet, 8.143.750 fontot 2001 júliusában fizetett valaki a Christie’s londoni árverésén a Ló és lovas című vázlatért; a képet előzetesen 3,5 millió fontra becsülték, ám az érte megadott összeggel ez lett (és azóta is ez) a világ második legdrágább grafikája (az első egy Piacasso).
A grafikák mellett még egy árverésen szerepelt Leonardo-munka adhat némi támpontot a művész „értékére”: az általa írt-rajzolt úgynevezett Hammer Kódex (más néven Leicester kódex), ez a hetvenkét oldalas, rajzokkal sűrűn illusztrált kézirat 1994 novemberében a Christie’s New York-i árverésén 30.802.500 dollárért (6,156 milliárd forint) került a világ egyik leggazdagabb embere, a Microsoft alapító-tulajdonos Bill Gates birtokába (aki azt aztán CD-romon kiadva mindenki által hozzáférhetővé tette).
Jó, a fenti tételek egyike egy grafika, a másik egy kézirat – hogyan lehet ezekből következtetni egy Leonardo-festmény értékére? Hát bizony tényleg nem könnyen. De mivel a 450 milliós Leonardo-festményen kívül más piaci ár nem áll rendelkezésünkre, másfelé kell keresgélnünk. Mondjuk ott, hogy 1962 decemberében, amikor a Louvre utoljára kiengedte a falai közül a Mona Lisát, hogy egy több hónapig tartó amerikai kiállítás-sorozatra vigyék (a pletykák szerint Jacqueline Kennedy first lady „udvarolta ki” Charles de Gaulle francia elnöknél, hogy kiengedje a nemzet kincsét az országból), a párizsi múzeum az út idejére 100 millió dollárra becsülte – és egyben biztosíttatta – a világ talán legismertebb és leghíresebb festményét. Márpedig az 1962-es 100 millió dollár az inflációval számolva ma nagyjából olyan 800 millió dollár lenne. Ha pedig ezt nézzük, akkor a szaúdi herceg kifejezetten olcsón jutott a maga Leonardójához – már ha az tényleg igazi… Hiszen (erről legutóbb helyhiány miatt már nem meséltem) sokan vannak, akik ma sem, vagy nem teljes egészében tartják a Salvator Mundit Leonardo keze munkájának.
A kételkedők közül legtöbben a képet az egykor Leonardo műhelyében dolgozó Bernardino Luini (1485 körül–1532) alkotásának vélik. Márpedig hogy ez mennyire nem mindegy, arra álljon itt egy Luini-festmény aukciós szereplésének adata: 2018 novemberében a Christie’s párizsi árverésén 400.000–600.000 eurós becsértékkel indították az itáliai festő Olvasó szent című vásznát, amely a licitek végén a jutalékokkal együtt végül 1.207.500 euróért (390,5 millió forint) került új tulajdonoshoz. Külön érdekessége a történetnek, hogy ezt a képet viszont sokáig magának Leonardónak a munkájaként tartották számon a szakemberek…
Ami viszont a Salvator Mundit és annak 450 millió dolláros 2017-es legutóbbi árát (vagyis a pillanatnyi „értékét”) illeti, ott mindaddig, amíg egyéb bizonyítékok nem látnak napvilágot, kénytelenek vagyunk a képet eladó árverezőháznak a festmény eredetiségét megkérdőjelezőknek válaszként kiadott közleményét elfogadni: „Kitartunk az alapos kutatások eredménye mellett, amelyek 2010-ben a festmény attribúciójához vezettek. Nincs új érv, amely miatt a Christie’snek a 2017-es eladás óta újra meg kellene vizsgálnia az akkori álláspontját” – mármint hogy képet eredeti Leonardónak tekintik, és hogy az akkor most éppen „ennyit ér”.
