A Fesztivál Akadémia idén sem marad el, a járványhelyzet az eredeti elképzeléseket viszont felülírta, így a program teljes újratervezésére volt szükség. Hogyan tudták megvalósítani mindezt, mennyiben lesz más a 2020-as rendezvénysorozat az eddigiekhez képest és miért lett „Fellélegzés” a mottója? A két művészeti vezetővel, Kokas Katalaint és Kelemen Barnabást többek között ezekről is kérdeztük, a beszélgetés azonban egy kötetlen ráhangolódássá alakult.
– Nagyon találó jelmondat ez a Fellélegzés, hogyan jött?
– Kokas Katalin: Így! (Nevetve csettint egyet az ujjával.)
– Pedig egy „kifejtős kérdéssel” szerettem volna kezdeni.
– Kelemen Barnabás: Ha belegondolsz, a legtöbb remek ötlet spontán jön, sokszor csak úgy a felszínre tör magától. A Fellélegzés ebben az esetben kétféleképpen is értelmezhető. A járványhelyzet enyhülésével kicsit talán megnyugodhatunk, kiengedhetjük a gőzt, fellélegezhetünk. És nyilván te is tapasztaltad már azt a feszültséget, ami a darabok végén tapasztalható egy katartikus mű előadása után: a zenének már vége, de még intenzíven tart a hatása. Nem kezdünk el tapsolni, várunk, a karmester leengedi a kezét, a szólista a hangszerét.
Ekkor halk sóhajjal lezárjuk mindazt, ami történt velünk,
és csak ezután kezdünk neki a felszabadult tapsnak. A Fellélegzés erre is utal.
– A Fesztivál Akadémia újratervezett programjának megszervezése is hasonlóan könnyen ment? Milyen visszajelzésekkel találkoztatok?
– KK: Mindenki nagyon lelkes és segítőkész volt, három művész kivételével azonnal igent mondtak a felkérésünkre. Érezték, hogy itt és most többről van szó, mint egy hangverseny vagy mesterkurzus,
ez nemes ügy, aminek őszinte célja, hogy segítő kezet a nyújtson a nehéz helyzetben lévő kollégáknak.
– Ez akkor arra is jó alkalom, hogy összefogjon a szakma és baráti gesztusokat tegyen?
– KB: Igen. Jut eszembe, Baráti Kristóf is jön! (Nevet). Valóban mindenki itt lesz, a legnagyobbak is, talán egy-két „igazolt hiányzás”, ha van, de ők egyszerűen más elfoglaltság miatt nem tudnak jelen lenni.
– KK: Nagyon szerettünk volna, hogy tényleg összejöjjön az általunk tervezett hatvan fős csapat úgy, hogy minden fellépő kiváló szólista. A koncertek mellett mesterkurzusokat, órákat is tartanak, így alap-, közép- és felsőfokú zenei intézményekben is megjelenhet az a szellemiség, amit a Fesztivál Akadémiával meg akarunk honosítani.
Mindezzel a tanítás fontosságára is rá szeretnénk irányítani a figyelmet,
mert sokszor elfeledkezünk arról, hogy a zenei versenyre való felkészítés milyen fontos és hatalmas munkát jelent. Úgy érezzük, az alapfokú tanárok fáradozása jelenleg anyagilag nincs megfelelően elismerve. Jó lenne, ha az ő munkájuk is reflektorfénybe kerülne és megkaphatnák a megérdemelt elismerést. Ebben próbál segíteni a Fesztivál Akadémia azzal, hogy a kiemelkedően dolgozó pedagógusokkal folyamatos szakmai kapcsolatban állunk, keressük annak a módját, hogy miként tudjuk segíteni munkájukat.
– Azzal, hogy az országban több helyen is lesznek koncertek és kurzusok, az eseménysorozat túllépett a korábbi fővárosi kereteken.
– KB: Így van, ez célunk is volt. Az idén megrendezendő Hubay Jenő Hegedűverseny például a frissen felújított, patinás miskolci Zenepalotában lesz december 4. és 6. között. Erre várjuk a visegrádi négyek országaiból a jelentkezőket október 15-ig. A zsűri elnöke pedig Boris Kuschnir világhírű hegedűművész lesz.
– Hogyan állítottátok össze a programot? Mindenesetre azt látom, hogy te, Barnabás, ki is bújsz a hegedűsi szerepkörből, és többek között hivatalos tapsoló is leszel.
– KB: Igen, Steve Reich Clapping music című darabjáról van szó, meditatív mű, és közel sem olyan egyszerű eljátszani. Épp ma is próbáltuk….hogy is van? (Elkezdi tapsolni az ütemet, majd abbahagyja).
– KK: Arra is próbáltunk ügyelni, hogy változatosak legyenek a koncertek, az ismertebb művek mellett valami új és szokatlan, ami nemcsak a közönségnek, de nekünk, zenészeknek is izgalmas kihívás. Lesznek igazi csemegék a zenei repertoárban is, és az előadók szempontjából is kínál a fesztivál olyan pillanatokat, amelyek ritkán fordulnak elő a pódiumokon. Ilyen például Rados Ferenc tanár úr és Barnabás közös koncertje, ami azért is különleges, mert
Rados tanár úr és Kelemen Barnabás még soha, sehol a világon nem adtak elő közösen szonátát, a Fesztivál Akadémián Beethoven, Schumann es Mozart szonátáit játsszák együtt.
– KB: A koncertek hosszát is ehhez igazítottuk: körülbelül 50 perces blokkok lesznek, bennük több műfajjal és előadásmóddal, az egészet egyfajta zenei kiránduláshoz, felfedezéshez tudnám hasonlítani, amit egész nyugodtan ajánlunk azok számára is, akik még csak most ismerkednek a kamarazenével és úgy általában a klasszikus műfajjal.
– KK: Ugyanakkor számunkra is nagyon fontos, hogy új inspirációkat kapjunk azoktól a művészektől, akikkel itt találkozunk. Valamennyire persze mindegyiküket ismerjük,
a cél azonban az, hogy közösen gondolkodjunk és igazi műhelymunka alakuljon ki, ami a zenélés és úgy általában az alkotás lényege.
– Férj és feleségként zenéltek együtt. Tudjátok egymást inspirálni? Egyáltalán hogyan látjátok egymás játékát?
– KK: Persze, folyamatosan figyelünk egymásra, de Barnabás inkább racionális, átgondoltabban áll hozza a zenei formákhoz, és többet tervez tudatosan mint én.
– És Kati?
– KB: Rá is ez jellemző, bár ő hajlamosabb átadni magát az ösztönösebb kifejezésnek, jobban „el tud szállni”. (Nevet.)
