Budán, a 19. század derekán a Várhegy lábánál, a tér bal oldalán ódon épület állt, amely a hagyomány szerint Mátyás király lovardája volt. Miután Molnár György (1830-1891) színész, színigazgató a mai Horváth kert területén lévő budai Arénában társulatával már nagy sikerrel szerepelt, másik játszóhelyet volt kénytelen keresni, s 1861-ben azt a régi épületet alakíttatta színházzá.
Az átalakításhoz szükséges pénzt közadakozásból teremtette elő, és számosan, a legelőkelőbb köröktől az egyszerű emberekig fizikai munkával is segítettek. Kényszerűségből a város is segített kipótolni az összeget. A nyitó előadást 1861. szeptember 14-én a még nem is teljesen befejezett épületben tartották.
Molnár György ezzel megteremtette az (akkor még nem egyesült) főváros második magyar nyelvű színházát, a Budai Népszínházat; a Nemzeti Színház a pesti oldalon akkor már több, mint húsz éve működött.
Színhelyünk, a Clark Ádám tér ma…
… és egykor:
Az alábbi képen a Szöllősy nővérek láthatók: Róza és Piroska, abban a jelmezben, amelyben a megnyitó estéjén sikerszámukat, a Vas megyei csárdást táncolták:
Az átalakítás terveit Gerster Károly és Frey Lajos készítették. Az épület homlokzatán a következő felirat volt olvasható:
NÉPSZÍNHÁZ
HAZAFISÁG A NEMZETISÉGNEK
A „nemzetiség” kifejezés alatt a magyar nemzet fogalmát kell értenünk, így a felirat azt fejezte ki, hogy a színházat a hazaszeretet teremtette meg a nemzet számára. Ez nagy lépés volt Buda általános magyarosodásához.
Molnár György Párizsban tanulmányozta a francia látványos rendezések technikáját és azt bámulatos találékonysággal alkalmazta saját színházában. Népszínművek mellett sok operettet is műsorra tűzött, Offenbach és Suppé műveit.
Színháza korai történetének legnagyobb sikere 1863-ban Offenbach: Dunanan apója volt – ebben táncoltak ugyanis magyar színpadon először kánkánt. Hivatalos részről nagy szörnyűlködés volt a reakció, de nem tiltották be, a közönség pedig valósággal tódult. A következő évben a tánc inspirálására magyar zenés bohózat is született Cancan a törvényszék előtt címmel; zenéjét a színházi karmester, Jakobi Jakab (1827-1882) komponálta.
A korabeli sajtó szerint Molnár leglátványosabb előadása Az ördög pilulái volt. Ezt a francia darabot ma fantasynak mondanánk, mivel egymással nem összefüggő, rendkívüli látványosságokat felvonultató jelenetekből állt, melyekhez több zeneszerző műveiből kölcsönöztek zenéket. Érdemes megnézni a néhány év múlva ugyanott felújított előadás színlapját, melyről leolvashatjuk a jelenetek címét, s azt a grandiózus körítést, amellyel a fantáziadús Molnár György színpadra vitte. Bevetett minden technikai trükköt, amit csak Párizsban megtapasztalt.
Ő maga is játszott benne, magát az ördögöt 🙂 Fennmaradt róla egy 1863-ban, műteremben készült fénykép, amely nagyon nagy valószínűséggel ebben a szerepében örökítette meg.
A közönség tódult, még a kényes ízlésű Deák Ferenc is elment megnézni… Az előadással a társulat Bécsben is vendégszerepelt.
A Budai Népszínház azért is fontos, mert Molnár György szárnyai alatt kitűnő színészgárda nevelkedett benne. Hogy csak a legnagyobb neveket említsük: játszott itt a fiatal Blaha Lujza (bár az nem igaz, ami sok helyen olvasható, miszerint életében először itt lépett volna színpadra), Jászai Mari és Kassai Vidor.
Mivel a színház semmiféle támogatást nem kapott, a sikerek ellenére anyagi nehézségekkel küzdött. Egyéb problémák is voltak: a közönség és a hivatalok szemében egyaránt
komoly vetélytársának számított a pesti Nemzeti Színház, s a cenzúra is sokat akadékoskodott.
Molnárnak nehézséget okozott egységes színházi arculatot teremteni: bevételt elsősorban a külföldről importált látványos, zenés, könnyű darabok hoztak, ez viszont nem felelt meg a színházépület homlokzatán is deklarált törekvésnek, a nemzeti kultúra szolgálatának. A társulat próbálkozott magyar darabokkal is, történelmi drámákkal (gyér közönség előtt), sőt operettel: Molnár György itt vitte színre az első magyar operettnek számító darabot, A szerelmes kántort, Allaga Géza zenéjével. Nehézségei miatt a színház 1864-ben be is szüntette előadásait, majd 1867-1870 között ismét működött. Érdekes művelődéstörténeti adalék, hogy 1867-es újraindulásakor, amelyet megkönnyített a kiegyezés által magával hozott kedvezőbb politikai légkör, festette a színpad előfüggönyét 45 forintért egy bizonyos Lieb nevű festőnövendék, azaz Munkácsy Mihály… De az anyagi nehézségek annyira rátelepedtek Molnárra, hogy színháza 1870 márciusában végleg bezárt, s épületét ősszel lebontották.
A történések pozitív hozadéka, hogy a lebontást elrendelő városi képviselőtestület a területén lévő két színházat – a Várszínházat és a mai Horváth kert helyén egykor állt krisztinavárosi Arénát – magyar színházzá nyilvánította és elhatározta, hogy német nyelven játszó színházra többet nem ad működési engedélyt. Másrészt
a Budai Népszínház mintegy előkészítette a talajt a pesti Népszínház létesítéséhez is, így fontos szerepet töltött be a hamarosan egyesülő főváros magyarosodásának folyamatában.
Szinte legendába illő, hogy 1870. szeptember 20-án az öreg falak nem engedtek a csákányütéseknek, így dinamittal kellett felrobbantani…
Források:
Pukánszkyné Kádár Jolán: A Budai Népszínház története. Magyar Színházi Intézet, 1979
Színházi kislexikon. Gondolat, 1969
Magyar színházművészeti lexikon. Akadémiai Kiadó, 1984
Budapest lexikon. Akadémiai Kiadó, 1993
Alpár Ágnes: Botrány egy tánc miatt. = Népszabadság 2004. április 16.
